Kelemen, Klementina

Tényleg minden állástalan ukrán rajztanár ikont hamisít?

2016.09.21. 08:18

Programkereső

A kecskeméti híres Cifrapalotát bizonyára mindenki ismeri. ifj. Gyergyádesz László művészettörténész főmuzeológus, szeptember 17-én tartott épületvezetést térben és időben, a pincétől a padlásig. Minket azonban egy a palotában helyet kapott fémikon-kiállítás érdekelt.

A kecskeméti Cifrapalotát bizonyára mindenki ismeri. Ebben a színes Zsolnay-majolikával díszített különös és megkapó szépségű szecessziós palotában, amelyet Márkus Géza tervezett 1902-ben, ma a Kecskeméti Képtár található a magyar festészet kimagasló alkotásainak állandó kiállításával.

DSC0209
Fotó: Kaszás Tamás

Válogatott Cifrapalotaságok címmel ifj. Gyergyádesz László művészettörténész, Móra Ferenc-díjas főmuzeológus, szeptember 17-én tartott épületvezetést térben és időben, a pincétől a padlásig. A kisebb szenzációszámba menő épületbejáráson az érdeklődők megismerkedhettek a „csodapalota” minden egyes apró részletével, köztük a nagyközönség előtt elzárt néhány „mesetérrel” is.

Minket azonban most mégsem ez a nagy esemény érdekel, hanem az a nagy jelentőségű ikonkiállítás, amelyet ugyanaznap délutánján nyitott meg ifj. Gyergyádesz László a Cifrapalota két reprezentatív termében.

Ezt a nem mindennapi kiállítást a látogatók még egy hónapig megtekinthetik.

A kiállítás kurátora a már korábban bemutatott Ruzsa György művészettörténész professzor, aki két ikonlexikont is írt (2012, 2014), és akinek Bevezetés az ikonszakértésbe című könyvét az ikongyűjtők és muzeológusok ma is nagy becsben tartják. E kiállítás megrendezéséhez is nagyon alapos szaktudásra volt szükség. Ismeretes, hogy az utóbbi időben rendkívül sok ikonhamisítvány bukkant fel. (A rosszmájúak – a nagyon is rosszmájúak – azt mondogatják, hogy manapság az összes állástalan ukrán rajztanár ikont hamisít.)

Ezeket a kiállított ikonokat rendkívül sok szempontból közelíthetjük meg, mint például az egyháztörténet, a szentek élete, a hagyományőrzés. Most azonban csak két szempontot emelnék ki. Az egyik tisztán esztétikai, sőt, azon belül is anyaghasználati. Megragadott egy fára festett ikon, amely talán nem véletlenül került kiemelt helyre. Ezen az ikonon rendkívül finoman megfestett siratókat, továbbá zöldben és halvány rózsaszínben játszó éteri tájat látunk, amelynek közepébe egy színes zománccal díszített rézkeresztet helyeztek. Nagyon figyelemreméltó itt a festett fafelület és a fém különleges anyagkapcsolata. Ezzel kísérleteztek a huszadik század tízes-húszas éveinek legnagyobb orosz avantgarde mesterei is, mint például Tatlin vagy Rodcsenko. Meglepő, hogy az ikonfestőket már jóval korábban foglalkoztatta e kérdés. (Erről ír egyébként Ruzsa professzor úr a Slavica folyóiratban 2015-ben angol nyelven megjelent tanulmányában.)

A másik tanulmányozási szempont talán még fontosabb, még aktuálisabb. A különös címet viselő katalógus („A Szentsége Szűzanya rézből öntött képmása nyugodott a jobb karomon”) idézet Jepifanyij szerzetes önéletírásából, és arra utal, hogy a fémikonok megvédték a szerzetest a gonosztól. Mindez figyelmünket az orosz fémikonok szépirodalmi vonatkozásaira fordítja. Meglepően sokszor találkozunk az orosz szépirodalomban a rézből öntött ikonokkal és keresztekkel. Ezek az utalások segíthetnek abban, hogy jobban megismerjük a fémikonok használatát. De óvatosan kell viszonyulnunk e részletekhez, mert szépirodalomról van szó, s nem minden esetben tekinthetjük ezeket teljesen hiteles forrásnak.

Kivételként két szépírót mindenképpen meg kell említeni nevezetesen P. I. Melnyikov-Pecserszkijt és Sz. V. Makszimovot. Őket etnográfus szépíróknak nevezik, s ismeretes, hogy ők sok utazás, és helyszíni tanulmányozás alapján írtak a rézikonokról. A fémikonok és a szépirodalom tanulmányozása ennek fordított szempontja alapján is fontos. Ugyanis, ha jól ismerjük a fémikonokat, sajátos szimbólumrendszerüket, ikongráfiájukat, használatukat, akkor sok esetben jobban megértjük a szépirodalmi alkotásokat is. Erre sajnos kevesen figyeltek fel. Sajnos főleg a szépirodalmi fordításokban tűnhetnek el látszólag apróbb részletek:

Mihail Lermontovnak „Vasziljevics Iván cárról, ifjú testőréről meg a vakmerő Kalasnyikov kalmárról szóló ének” című művében a felesége becsületét védő Kalasnyikov kalmár és Kiribejevics cári testőr ökölviadala központi szerepet játszik. A harcban Kiribejevics először megsebzi Kalasnyikovot, kinek mellén egy régi kijóvi (vagyis kijevi) kereszt volt, majd végül is Kalasnyikov győzelmével fejeződik be a küzdelem.

„Széles mellén rézkereszt lógott le, / Benne szentelt kijóvi ereklye. /  Menten meggörbült s mellébe furódott, /  Vére harmatként gyöngyözött alatta.” (Radó Gy. fordítása)

A Magyar Nemzeti Múzeum az ilyenfajta kijevi ereklyetartó bronzkeresztekből – nagyrészt 11-12. századiak - többet is őriz. Ezek a nyakba akasztott vastag bronztárgyak valóban alkalmasak arra, hogy erős ütéskor a mellbe fúródjanak, és súlyos sérülést okozzanak. (13-14. old.)

DSC0221
Fotó: Kaszás Tamás

Melnyikov-Pecserszkij Az erdőkben című regényében pedig arról olvashatunk, hogy Taifa apáca nem hajlandó esküjében az Isten szót kiejteni, hiszen a „bizony Isten” ("ей-Богу") kifejezést az egyház régóta tiltotta, s csak a „bizony-bizony” ("ей-ей") kifejezést engedélyezte. Az ikonhoz, a rézikonhoz, a rézkereszthez való fordulás, azok megcsókolása nagyon hiteles eskünek számított.

„Istenre esküdni nem fogok, - válaszolta Taifa, - ez a világiaknak is nagy bűn, hát még a szerzeteseknek. Ha megengeded, akkor neked most az evangélium szerint lesz, - folytatta kezét felemelve az ikonokhoz, - legyen neked bizony-bizony! És hétmeghajlásos üdvözletet végzett, kivette az ikontartóból a rézkeresztet és megcsókolta.” (16. old.)