Móric

Hatalmas gyémánt az antwerpeni kikötőben

2016.09.27. 09:53

Programkereső

Zaha Hadid tervei alapján készült a belgiumi Antwerpen kikötőjét irányító hatóság parancsnoksági épülete, amelyben alul irodák, fönt egy panoráma étterem kapott helyt.

Átadták a belgiumi Antwerpen kikötőjét irányító hatóság parancsnoksági épületét, amelyet a márciusban elhunyt Zaha Hadid iraki-brit építész tervezett.

 A hajót formázó gigantikus épület a városi tűzoltóság 19. századi épületének tetejére került. Az acél és üveg homlokzat az észak-belgiumi kereskedőváros szimbólumává vált csiszolt gyémánt háromszögeket utánozza.  Az épületegyüttesben a konferenciaterem és a panoráma étterem mellett 500 kikötői alkalmazott dolgozik majd.

Az 55 millió eurós (mintegy 17 milliárd forintos) beruházás négy év alatt valósult meg a félmillió lakosú Antwerpen belvárosa és történelmi kikötője határán.  Az épület több mint 27 ezer négyzetméter hasznos alapterülettel rendelkezik és 46 méteres magasságával kilátást biztosít mindkét városrészre. 

Zaha Hadid

Zaha Hadid március végén, 65 éves korában szívroham következtében hunyt el. Hadid az egyedüli nő, aki elnyerte - 2004-ben - az építészeti Nobel-díjként is emlegetett Pritzker-díjat. A római MAXXI épületéért 2010-ben megkapta az év legjobb brit építészének járó Stirling-díjat is, amelyet a következő évben ismét neki ítéltek a londoni Evelyn Grace Akadémia épületéért. 2015-ben az első női kitüntetettje lett a Brit Királyi Építészeti Intézet (RIBA) aranyérmének.

Zaha Hadid híres munkái közé tartozik a kínai kuangcsoui operaház és a londoni olimpiára épített vízi központ, a London Aquatics Centre, valamint az egymásba olvadó cseppeket formázó szöuli Dongdaemun dizájnközpont. Németországban ő tervezte többek között a Weil am Rheinban lévő tűzoltóállomást és a lipcsei BMW-központot, Ausztráliában és a világ más pontjain is több épülete áll.