Olivér

Luxusművészet és a világ legnagyobb madárszobra kint, szocreál és elbaltázott Puskás itthon

Kortárs művészet a sportarénákban

2016.10.18. 08:09

Programkereső

Elismert kortárs művészek, street artistok és land artistok járulnak hozzá, hogy a több tízezres, már így is szórakoztató-komplexumként működő külföldi arénák ne csak a sportrajongókat vonzzák. Itthon hiába szaporodnak gombamód a stadionok, művészet nem jár a zöld gyep és a lelátók mellé.

A Sacramento Kings nevű kosárcsapat meccsére igyekvő szurkolókat egy öt és fél méter magas, átlátszó, színes szobor fogadja a bejáratnál – a mű szinte minden szögből máshogy néz ki, a merész színhasználat és az áttetsző anyag miatt alig lehet megállapítani, mit ábrázol. Leginkább egy integető Pikachura hasonlít – pedig nem ez a Kings kabalaállata. Hogy mégis mi, azt valószínűleg a művész, Jeff Koon sem tudja: nem követi ugyanis a sportokat. Coloring Book nevű szobra mégis 8 millió dollárért került a Golden 1 Center elé – írta meg a New York Times. Mindez csekély összeg az 530 milliós költséghez hasonlítva, amiből a stadion felépült – sőt, a szobor egy másik változatáért Koon tavaly 13 millió dollárt kapott, egy másik műve pedig (Ballon dog – Orange) aukció-rekordot jelentő 58 millióért kelt el. Nem is kötött tehát rossz üzletet Mr. Ranadivé, a Kings tulajdonosa.

Már csak azért sem, mert egy mostanában menő trendet lovagolt meg, amiből úgy néz ki, egy magára valamit is adó aréna sem maradhat ki: a kortárs művészetek gyűjtését.

Amerikában a sport eddig is több volt puszta versengésnél: mitikus, áhítattal követett esemény, már-már vallás, ami milliókat vonz, amire milliárdokat költenek. Egy-egy aréna már nem elég, ha csak magának az eseménynek ad otthont; szórakoztató központként kell működnie, ami koncerteknek, előadásoknak, esküvőknek, konferenciáknak is helyet ad. Az arénák mindig óriási, tömött, zsúfolt helyek voltak kényelmetlen székekkel és borsos árakkal. És bár ezek a jellemzők megmaradtak, megjelent egy új vonal is:

aki hajlandó fizetni érte, azt luxuskörülmények várják kényelmes VIP termekkel, lounge bárral, privát frissítőkkel – és magasművészettel, ami szintén a luxus része.

De nem csak a magasművészet jelent meg a sporthelyszíneken. A Hard Rock Stadium, a Miami Dolphins amerikaifutball csapat otthona 12 street artistot kért fel, hogy falfestményeikkel dobják fel az üres felületeket. Olyan művészek csatlakoztak a projekthez, mint Logan Hicks, Jen Stark, Dasic Fernández, a 1010 nevű német street artist, a How & Nosm nevű iker-duó, vagy MOMO. Az első falfestményeket tavaly novemberben mutatták be, de akkor még nem árulták el, hogy azok egy nagyobb sorozat részei.

A művészettel való feltuningolás egy kb. 500 millió dolláros felújítás keretein belül valósult meg, aminek része volt a stadion nevének megváltoztatása is.

Igaz, a Dolphin csapat már 2009-es otthonát is hasonló módon dobta fel: akkor egy Romero Britto nevű helyi neo-pop festővel díszítette fel a bejáratot.

Hazai szárnyasok

A hasonló koncepciók fontos részét alkotják a szurkolók és a helyi közösségek bevonása. A Mercedes-Benz Stadium, az Atalanta Falcons otthona például tavaly döntött úgy, hogy műalkotásokkal tarkítaná a létesítményt. Ehhez egyezséget kötöttek a Savannah College of Art and Design-nal, akik felmérték, a szurkolók mit tartanak szépnek, esztétikusnak és értékesnek. Ez alapján választották ki a műveket egy pályázat során, ahol fontos kritérium volt, hogy az alkotások kapcsolódjanak a sporthoz, és hogy minél több helyi művésznek adjanak megjelenési lehetőséget.

Szőke Gábor Miklós nem tősgyökeres atalantai, hanem magyar szobrászművész - mégis az ő szobortervét választották ki először. Az Index is megírta a hírt, miszerint a Fradi-sas alkotója tervezheti meg a világ legnagyobb szabadtéri madárszobrát a Falcons csapatának: az alkotás 12,5 méter magas és 19,5 méter szárnyfesztvolságú lesz, ami Budapesten készül és konténerekben szállítják majd Amerikába.

Drága mulatság

A stadion és a művészetek összeházasításában valószínűleg nincs nagyobb a Dallas Cowboys-nál. Az amerikaifoci csapat igazi intézmény az USA-ban: ők az ország kedvencei, az igazi amerikai csapat. Művészet terén is igyekszenek a kirakatban maradni: az AT&T Stadionban van egy-egy alkotás Anish Kapoortól, Olafur Eliassontól, Jenny Holzertől, Doug Aitkentől és Ellsworth Kellytől is. A tulajdonosok szerint lényegesen többen járnak meccsre, mint múzeumba, ők pedig szeretnék közelebb hozni a művészeteket az emberekhez.

Ennek a gondolatnak akart utánajárni a Glasstire szerzője egy cikkében. Lenyűgözte őt Terra Haggerty Two Minds nevű, optikai illúzióval játszó festménye – de ő volt az egyedüli, senki mást nem látott, aki csak egy pillanatra is felnézett volna az aréna falára. Szerinte nem is olyan könnyű áhítattal adózni a művészetnek a Cowboys otthonában, ugyanis egyrészt a tömeg, a hotdog-szag és a zaj miatt nem olyanok a körülmények, nincsenek padok vagy székek sem. Másrészt az embereknek idejük sincs a nézelődésre – számítása szerint egy négytagú család mindennel együtt közel 240 dolláros óradíjért élvezheti a meccset, amibe nem fér bele a művészeti túra. Ilyenre egyébként be lehet fizetni a stadionban – viszont azon kívül, hogy nem láthatjuk az összes alkotást, még többe is kerül, mint egy belépő az egyik jó nevű dallasi múzeumba.

Az újságíró arra a konklúzióra jut, hogy bár jól hangzik az a populista ötlet, hogy hozzuk közelebb a művészetet az emberekhez, de mindez a gyakorlatban úgy néz ki, mintha szobrokkal és festményekkel akarnák feljebb tornázni az aréna presztízsét, hogy így még magasabb áron adhassák a meccsekre a jegyeket.

Kiállítás – nem csak a pályán

Számos példa akad még a sport és a kortárs művészetek találkozására. A Kansas City Chiefs stadionja mindig is híres volt építészeti megoldásairól, a tulajdonos Hunt család pedig úgy érezte, a csapat egy ehhez illő művészeti gyűjteményt is megérdemel – ma már nemcsak helyi művészek alkotásait mutatják be, de oktatási programokat is szerveznek. A Minnesota Vikings amerikaifutball csapat stadionja is egy sor kortárs alkotást vonultat fel, csakúgy, mint a San Francisco 49ers otthona, a Levi's Stadium.

Képek a Levi's Stadion falán
Képek a Levi's Stadion falán
Fotó: Levi's Stadium

A Perth Stadium 1,4 milliárd dollárból készül és Ausztrália harmadik legnagyobb stadionjának szánják. Bár az átadás csak 2018-ban lesz, Chris Drury brit land-artist művébe máris betekinthetünk. A The Wandering című alkotása egy kövek örvényében alámerülő, kígyózó falat ábrázol, utalva a terület történetére és mondáira, például Wadylra, a Noongar népnél szereplő kígyószerű teremtményre. Nemcsak ezzel akarnak tisztelegni a hagyományok előtt: a stadion homlokzatán részben angolul, részben az őslakosok nyelvén írott egyedi vers fog végigfutni, amit a Curtin University professzora, Kim Scott és a Whadjuk Working Party együtt készített.

Itthoni szoborállítások

András Edit művészettörténész, az MTA tudományos főmunkatársa szerint Amerikában azért vesznek a stadionok egyre több művészeti alkotást, mert az nemcsak javítja a megítélésüket, hanem mert a mecénáskodás, a közügyekbe, közjóba való pénzfektetés része az ottani szellemnek. Ráadásul az erre költött pénzt az adóból is leírhatják. Mélyi József művészettörténész tovább megy: szerinte a szoborállítási láz több okra vezethető vissza. „Egyrészt megváltozott a sport politikai szerepe, a hatalom szempontjából identitásformáló tényező lett a pusztán népszórakoztatásból. Másrészt ma már sokkal könnyebb szobrot állítani, nem kell gyűjtést rendezni, mint száz éve, egy milliomos hamar kifizeti az árát. Harmadrészt a művészetről való gondolkodás egyre banálisabbá válik” – fejtette ki.

Magyarországon inkább ez, a szoborállítás a jellemző – nincsenek street art képek vagy művészi installációk a focipályák körül. „A művészeti szakirodalom fogalomhasználata szerint az amerikai stadionok elé, köré készült művek ugyan mostanában születtek, de mivel nagyon messze állnak a jelen művészeti áramlataitól, kortársnak nem igazán nevezhetők. Ugyanez a helyzet a Fradi-sassal is" – tette hozzá Mélyi. „Ezekben a művekben – amelyekben leginkább egy, a szurkolók számára fontos szimbólum áll a középpontban – inkább a látványosság a döntő. A Fradi-sas sem nézhető a művészet felől, a figura nem más, mint egy felnagyított címermotívum.”

A Fradi-sas korábbi látványterve
A Fradi-sas korábbi látványterve

Az emlegetett Fradi-sas mellett a Ferencváros két legendája, Springer Ferenc és Albert Flórián is szobrot kapott. A Nemzeti Sport a Fradi stadiontörténetében idézte fel a Springer-szobor kalandjait: Mátrai Lajos szobrát 1922-ben, két évvel Springer halála után avatták fel. A ma már szimbolikus szobor aztán a csapat költözésekor a pincébe került, és mindenki megfeledkezett róla. '77-ben állították fel ismét a klubház, és a három évvel korábban átadott stadion pályája között. Ma már a nemrég épült új aréna előtt áll, a háromméteres, bronzból készült Albert-szoborral együtt.

Itthon a hasonló, pátosszal teli szobrok a leginkább jellemzőek. Dorogon, a Buzánszky Jenő Stadionban például egy 3 méter magas alumínium szobor áll, Szentesen pedig Puskás Ferenc kapott szobrot, sokak nemtetszésére. Az itthon virágzó Puskás-kultuszt jelzi, hogy a magyar válogatott és a Real Madrid egykori klasszisának a szentesi mellett áll egy szobra Keszthelyen is, Felcsúton akadémia és focicsapat viseli a nevét, az MLSZ székházán emléktábla, Budapesten egy utca, egy általános iskola, egy épülő stadion és egy pub is őrzi az emlékét. A Szentesi Kinizsi szurkolói mégsem elégedettek, írta meg a Csongrádfoci: szerintük a 7 milliót, amibe a mű került, jobb helyre is elkölthették volna, vagy ha már szobor, akkor egy szentesi ikont kellett volna megformálni.

Persze hasonló alkotásokra Amerikában is van példa: a Staples Centes, a Los Angeles Lakers otthona előtt is szobrok emlékeznek meg a klub ikonjairól: Magic Johnson, Kareem Abdul-Jabbar, Jerry West, Chick Hearn, Wayne Gretzky és Oscar De La Hoya mellé Shaquille O'Neall csatlakozhat majd nemsokára.

A Mélyi József emlegette ideológiai nevelés egyik érdekes esete itthon a Dromosz szoboregyüttes. A faktor.hu tudta meg, hogy a szocreál szobrok a helyükön maradnak, így az új Puskás Stadion közelében is ott lesz a Gránátvetők vagy az Éneklő fiatalok nevű szobor – ezek már akkor elvesztették eszmei mondanivalójukat, amikor elkészültek.

Hogy a sportpályák nemcsak az üres populizmusnak és az olcsó ideológiai nevelésnek adhatnak teret, arra Alketa Xhafa-Mripa művészi installációja nyújthat jó példát. Nem is kell érte a tengerentúlra mennünk, csak Koszovóig. 2015 nyarán Pristina város focistadionjában állított ki több ezer, szárítókötélen lógó ruhadarabot. A Thinking of You című installáció célja felhívni a figyelmet a szexuális erőszak áldozataira. „Sírtunk az örömtől, hogy valaki megérti aggodalmainkat és problémáinkat, hogy vannak emberek, akik támogatnak minket” – mondta egy nő, akit a koszovói Mitrovicában erőszakoltak meg 1999-ben, testvérével és más nőkkel együtt. Azokat a ruhákat akasztották fel a kötélre, amelyikben megerőszakolták őket – azért hagyták ott azokat, hogy ők elfelejtsék mi történt, de ezzel felhívják mások figyelmét a problémára.

Bár hasonló, nagyszabású művészeti megmozdulások nem jellemzőek itthon, nekünk sincs okunk panaszra: az MTK Stadion siratófala hamarabb bejárta a sajtót, mint bármelyik kiállítás. A csapat ráadásul nemcsak az építészetet újította meg, hanem a videóinstalláció műfaját is. Az Amerikában kergetett nemes cél viszont valószínűleg itthon nem teljesül maradéktalanul: ahogy a magyar NB1 nézőszámai alakulnak, aligha jut el emberek tömegeihez ez az új fajta művészet.