Máté, Mirella

Utópiák meghiúsulásában bízva

2017.04.21. 09:09 Módosítva: 2017-04-21 09:10:54

Programkereső

Várnai Gyula képzőművész és Petrányi Zsolt kurátor Békét a világnak! című projektje a hatvanas évek meghiúsult jövőképeit alakítja pozitív üzenetté. A nemzeti pavilon mellett is szerepelnek magyar művészek a május 13-án nyitó 57. Velencei Biennálé programjában.

– Miért a béke került a középpontba? Mennyire időszerű ez a bevallottan a hatvanas évekből kölcsönzött szlogen?

– Valószínű volt, hogy a művészek közül sokan reagálni szeretnének arra a szerteágazó, globális problémarendszerre, amivel ma Európában találkozhattunk. Várnai Gyulával olyan referenciapontokat szerettünk volna találni, amik túlmutatnak a direkt reakciókon, és az egyetemes tartalmak felé vezetik el a kiállítást. A kiindulópontot a művész már egy korábbi verzióban létező munkája, a Békét a világnak! jelentette.

A velencei alkotás újraépített változata annak a neon építménynek, amely az 1958-tól a kilencvenes évek elejéig Dunaújvárosban a Vasmű út legmagasabb házának tetején volt látható.

 Ez abban a korban a békemozgalom jelképe volt, a világbékét népszerűsítette a szocialista táborban.

Fontosnak tartottuk a szembesülést, hogy feltegyük magunknak a kérdést: van-e relevanciája 2017-ben felidézni azt az utópiát, ami feltételezte, hogy a világban béke lehet, és az emberiség fejlődhet ebbe az irányba. A jelenlegi elemzések nagyon eltávolodtak ettől a lehetőségtől. Az utópiákra helyeztük a fókuszt. Azt elemeztük, hogy a jövőt mérlegelő elképzelések hogyan határozzák meg a világ, az országok, a közösségek gondolkodását. Arra jutottunk, hogy bár a

jövőről ma eléggé pesszimista képet alkotunk, de fontos felidézni azt is -, mint ahogy a világbéke sem valósult meg - hogy az utópiák arról ismerszenek meg, hogy nem teljesülnek.

 A hatvanas évek pozitív jövő elgondolásai sem váltak valóra, úgy az is bizonytalan, hogy a mostani pesszimista forgatókönyvek teljesülnek-e. Ez a projekt a jövőbe vetett hitet igyekszik visszaadni és ráirányítani a figyelmet arra, hogy a jövőről alkotott képre mindig szükség van. Ne adjuk fel azokat a forgatókönyveket, amik egy megbékélést és egy kiegyensúlyozottabb világot hozhat a következő generáció számára.

beke
Fotó: Szűcs Gyula

– Hogy alakul a felkészülés gyakorlati oldala?

– A pályázat megnyerésének pillanatától, 2016 novemberétől tart a felkészülés. Két nagy egységből áll: az egyik a projektről szóló kommunikáció és a kiállítást kísérő kiadványok, a másik szál a műalkotások létrehozásának folyamata. Bár ez gyártástechnológiai szempontból egy belátható projekt, ennek ellenére problémák folyamatosan felmerülnek: most kapott zöld utat egy videómunka, amelyben a Magyarországon népszerű tudományos-fantasztikus íróval és futurológussal,

Stanisław Lemmel készítünk fiktív interjút.

 Egy 1970-ben készült tévéfelvétel felhasználásával kérdezzük Lemet, a jövőből a múltban. A projekt megvalósításához szükséges volt a jogtulajdonosok hozzájárulása, akiket most sikerült megtalálni a Lengyel Intézet segítségével. 

60s
Fotó: ludwigmuseum.hu / ludwigmuseum.hu

A nyolcezer darab, hatvanas és hetvenes évekbeli fém jelvényből álló Szivárvány című műalkotáshoz szükséges érdemrendek látszólag a lomtalanítás, a kidobás tárgyai, de abban a pillanatban, amikor egy művész több száz jelvényt szeretne megszerezni, mindenki üzletet szimatol, így sokkal drágábban és nehezebben tudtuk csak megvalósítani. Ez arra is ráirányítja a figyelmet, hogy 

amiről ma azt gondoljuk, hogy szemét, lassan abba a korba ér, hogy már nem az.

– A projekt optimistának tűnik, pedig mi most a hatvanas évek jövőjében élünk és nem állunk olyan fényesen, ami optimizmusra adna okot.

– Azt gondoljuk, hogy lehetnek még ebben a történetben fordulatok. Idézném Lemet: a jövőképek halála, ha konkrétak akarnak lenni. Minél többet próbálnak elmondani a jövőről, annál népszerűbbek lesznek, de annál nagyobb a hibaszázalékuk is.

A jövőben mindig megvan a kiszámíthatatlan fordulat lehetősége,

 egy olyan tényező, ami egyáltalán nincs a jelenlegi gondolkodásmódunk horizontján. Lem egy példát szokott felhozni: a 70-es évek amerikai futurológusai felvázolták a gazdaság fejlődésének 20-25 éves jövőjét, de egy tényezőre senki nem készült: hogy a Szovjetunió és a keleti blokk szétesik. Ez viszont teljesen érvénytelenné tette az elgondolásokat. Egy ilyen fajta fordulat némi optimizmusra adhat okot.

– A nemzeti pavilon mellett is szerepelnek magyar művészek a biennálé programjában.

– Idén a központi pavilonba is meghívást kapott két magyar művész, amire nem is tudjuk, mikor volt utoljára példa. A főkurátor hívószava idén az Arte viva arte, mely

a korán lezáruló vagy és az elfeledett életművekre szerette volna ráirányítani a figyelmet.

 Hajas Tibornak a Vető János által készített performance fotográfiáiból mutatnak be egy nagy egységet, amelybe a Ludwig, a Magyar Nemzeti Galéria és a pécsi Jannus Pannonius Múzeum gyűjteményéből is kerülnek be alkotások. Ezen kívül egy kortárs művészt, Csörgő Attilát hívta meg a főkurátor a részvételre.

–  Melyik ország pavilonjára lesz érdemes figyelni?

– Izgalmas lesz a francia pavilon. Várnai Gyula egy másik érdeklődési területét a hangot és a zenét érinti: Xavier Veilhan installációja a különböző hangkeltő eszközök történetére fog reflektálni, ehhez meghívott két hanggal foglalkozó művészt segédkurátornak. A lengyelek rendhagyó módon egy külföldi művészt, Sharon Lockhart-ot kérték fel, aki, ha jól tudom, egy filmes projektet hoz létre, ebben hátrányos helyzetű fiatalokkal foglalkozó intézmények munkáját dolgozza fel. 

Számunkra mindig izgalmas az osztrák pavilon. Idén itt két művész állít ki, méghozzá egy különös páros: a Magyarországon nagyon kedvelt, humoros fotóiról, szobrairól ismert Erwin Wurm és a neonmunkáiról ismert Brigitte Kowanz, aki fénnyel és neoncsövekkel építi fel az installációját.