Móric

Eltűnik a Múzeumkertből Arany János, de nem kell megijedni!

2017.09.07. 16:50

Programkereső

A Magyar Nemzeti Múzeum restaurálást ajándékoz a költőnek 200. születésnapja alkalmából, ennek apropóján ismerkedjünk meg részletesen a szobor történetével, aminek már a felállítása is kihívásokkal teli volt.

Az Arany János-szobor bronzalakjait és díszeit 2017. szeptember 7-én elszállítja a restaurálást végző cég, a Forgax Kft - tájékoztatta lapunkat a Magyar Nemzeti múzeum. A szoborcsoport és talapzata átfogó restaurálására a Múzeumkert rekonstrukciójának keretében kerül sor, részletes szakmai terv alapján. Stróbl Alajos 1893-ban felavatott alkotása mára nagyon rossz állapotba került.

Korábban csak a legszükségesebb (háborús) károk javítása történt meg, átfogó restaurálást még sohasem végeztek rajta.

Arany János születésének 200. évfordulóján a beruházó Magyar Állam, illetve a Magyar Nemzeti Múzeum ezzel is tiszteleg a nagy költő előtt. A szobor restaurálásának munkálatai várhatóan a jövő év elején fejeződnek be, ami azt jelentheti, hogy a szoboravatás 125 évfordulójára újra eredeti szépségében csodálhatjuk meg Budapest és egyben az ország egyik legszebb és legfontosabb köztéri szobrát.

Az Arany-szobor viszontagságai

A most restaurálásra küldött szobor felállítását rögtön Arany 1882. október 22-én bekövetkezett halála után kezdeményezte a Magyar Tudományos Akadémia, sőt az akadémiai elnök vezetésével Szoborbizottságot hoztak létre. A felállításának költségeinek fedezésére országos gyűjtést hirdettek, melynek állásáról a korabeli sajtó folyamatosan tudósított külön kiemelve a nagyobb vagy érdekesebb adományozókat. A szükséges összeg (100 ezer Ft) viszonylag gyorsan összegyűlt, főleg a kivitelezéshez képest.

Az elhatározás rögtön a szobor helyének kijelölésénél megrekedt.

A többség a Nemzeti Múzeum főhomlokzata előtt, a kertrész középpontja mellett foglalt állást, de szóba került a Barátok tere, a budai Várbazár előtti liget, a Gyár utcai sétány eleje, illetve a Múzeumkert és az Erzsébet tér egy-egy oldalpontja, de az Erzsébet tér és a mai Blaha Lujza tér egy része is. Ennek az eldöntésére is létrehoztak egy bizottságot. (Ha valaki esetleg azt gondolta volna, hogy a bizottságok felállítása XX. századi találmány, ki kell ábrándítsuk!) Végül azt figyelembe véve, hogy körbejárható legyen, illetve minden irányból impozáns látványt nyútson, vagyis a háttér ne csökkentse a hatást, 1886-ban kijelölték a  a Múzeum előtti teret, ahol a szobor ma is áll. 

A négy év alatt megszületett döntés után már volt hely, a szükséges  de még mindig nem volt szobor, így ennek megtervezésére is pályázatot hirdettek. A kiírás szerint a jelentkező magyar szobrász feladata, hogy Aranyt 

férfikora teljében, élethű hasonlatossággal, egyéniségének lehető találó kifejezésével ülő alakban ábrázolja.”  

A pályázati határidőt kétszer is meghosszabbították, végül 1887. október 31-ig tíz pályamű érkezett be. A bírálóbizottság az első díjat Strobl Alajosnak, a második és harmadik díjat a két pályaművel is jelentkező Zala Györgynek, a negyediket pedig Róna Józsefnek ítélte. Ezen a ponton azonban nézeteltérés támadt a Szoborbizottság és a bírálóbizottság között, és a megbízás helyett - mai kifejezéssel meghívásos – pályázatot hrdettek Stobl és Zala között.

Az 1888. október elsején lejáró pályázat győztese Strobl lett, aki így elfogadott mintája (makettje) alapján elkezdhette a munkát. A szobor felállítását ekkor még 1892 őszére tervezték.

Turul fogságban

Stobl először a Turul madarat, majd a szobor fő alakját, Arany ülő figuráját mintázta meg agyagból. Az alakokat a Turbain Károly fiai Mű- és Érczöntőde Váci úti műhelyében öntötték ki. A Turul madár 1891 áprilisára, Arany szobra 1891 júliusára elkészült és már készen állt az szobrász műteremében a két mellékalak, Toldi és Piroska gipszmintája. Ekkor azonban Turbain műhelyében egy adósság miatt bírói foglalás történt, és a még hivatalosan át nem vett két szobrot is lefoglalták. Ezt később feloldották és a munka is folytatódhatott, ugyanott, de a csődbe ment Turbain Károly helyett a Beschorner-féle cég égisze alatt.

Toldi rejtélye

Toldi Miklós szobrának modelljeként több helyen Pekár Gyulát említik, aki magas, izmos fiatalember volt ezidőtájt, kiemelkedő atléta és evezős.  Stróbl Mihálynak, a szobrász fiának édesapjáról írt, A gránitoroszlán című könyvéből kiderül, hogy a mester valóban megkérte, hogy üljön neki modellt.

Először édesapám a hatalmas termetű Pekár Gyulát kérte meg modellülésre.

Pekár azonban önelégülten, izmait megfeszítve olyan pózokba helyezkedett,

hogy Strobl Alajos, aki hiába kérte a természetes, általa diktált pozitúra felvételére, végül is elunta a dolgot, és a második ülés után megköszönte Pekár fáradozásait.”

Toldi arcához végül Szentetornyán talált modellt Strobl egy ismeretlen békési magyar parasztemberben. Toldi alakjához pedig Porteleky László (1870-1953) vívóbajnok, ekkor negyedéves joghallgató és a Magyar Atlétikai Club számos atlétája ült modellt.

Az Arany szobor másik mellékalakját,

Piroskát Strobl a múzeumalapító Széchényi Ferenc gróf dédunokájáról (a „legnagyobb” magyar unokájáról) Széchenyi Aliceról mintázta.

 Arany arcának megformálásához a költőről készült fotókat és Izsó Miklós portrészobrát tanulmányozta. Izsó a szobrot 1862-ben mintázta még Arany pesti lakásán. 

Strobl Alajos mindenre figyelt, a legkisebb részletet is hitelesen szerette volna elkészíteni. Toldi alakjához például a Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárából kölcsönzött műtárgyakat: egy pár reneszánszkori vassarkantyút és egy vas buzogányt. Ez utóbbi egy, a Jankovich Miklós híres gyűjteményéből származó fegyver, ami ma is megtalálható a múzeum gyűjteményében. 

A szoboravató ünnepséget alig több, mint 10 évvel az elhatározást követően, 1893. május 14-én tartották.

 A korabeli lapok beszámolója szerint óriási volt az érdeklődés mellett: közel 8000 jegyet adtak el az érdeklődőknek. 

Az ünnepélyt óriási nemzeti zászló hirdette a muzeum ormáról, s köröskörül a tágas muzeum-köruton és a szomszédos utcákban minden ház fel volt díszítve lobogókkal, szőnyegekkel, disznövényekkel. A muzeumkert bejáratai fölött drapériák függtek. A szobor négy sarkán négy árbocra volt akasztva az egészet eltakaró vitorlavászon. Kisebb oszlopokon Viktoria-szobrok nyugodtak, babérkoszorut tartva. A muzeumkertbe, mely el volt zárva, csak a jegygyel bíró közönséget bocsátották be, jóllehet már déltájt megindult a népvándorlás. Az oszlopcsarnok és a főlépcsőzet, mely a hölgyek számára volt fentartva, egészen megtelt elegáns női közönséggel. A szobor környéke délben már hemzsegett az emberektől. A szomszédos házak ablakai és erkélyei tömve voltak.”

(via Magyar Nemzeti Múzeum)