Előd

Caravaggio megölt egy embert, a "bűnjeleket" festményei is hordozzák

2017.09.18. 15:59

Programkereső

Tudta, hogy a művészettörténet ünnepelt alakja egy féltékenységi vita során halálosan megsebesített egy fiatal festőt, és még csak nem is volt hajlandó megbűnhődni tettéért?

A manierista festőóriás a maga korában igazi botrányhős volt: legnagyobb témabeli újítása, hogy a római tavernák népét mindenféle idealizálás nélkül megfestette, nemcsak távoli tanulmányok lenyomataként jelentkezett művészetében – saját közegét vetette vászonra.

A fény és árnyék festője ugyanis az életben is e két pólus – a felemelő művészet és a sötét alvilági lét – végletei közt tengette mindennapjait.

Notórius ivó, szoknyavadász és javíthatatlan kötekedő volt, saját mestereinek művét sem volt rest pocskondiázni. Ennek ellenére a legmagasabb egyházi és világi körökből kerültek ki megrendelői, és 1590-es évek felé egyre több jelentős megbízást kapott. Miközben szentek életét festette meg - hozzá kell tenni, sokszor botrányosan naturalisztikusan - , aközben úgy tűnt, mit sem ért a keresztény erkölcsből. 1606 májusában egy labdajáték során, amellyel kapcsolatban összetűzésre került sor,

halálosan megsebesítette a fiatal festőt, Ranuccio Tommasonit.

Hogy a börtönbüntetést megússza, Caravaggiónak el kellett menekülnie Rómából. Nápolyon keresztül végül Máltára keveredett, ahol elnyerte Alof de Wignacourd, a johannita rend nagymesterének rokonszenvét, aki a rend második fokozatának lovagjává léptette elő. Sajnos itt sem bírt sokáig a vérével Caravaggio:

1607-ben leütött egy arisztokratát, ami miatt 1608-ban kiátkozták a rendből, "rohadt és féktelen embernek” nevezték, és börtönbe csukták.

Nem tudni, hogyan, de Caravaggiónak újra sikerült elmenekülnie; ezúttal Szicília felé vette az irányt.

Keresztelő Szent János lefejezése (1607–1608), Valetta, Szent János-társkatedrális
Keresztelő Szent János lefejezése (1607–1608), Valetta, Szent János-társkatedrális

Szicíliába érkezve azonban megváltozott Caravaggio művészete, és ennek köze van ahhoz a tényhez, hogy életét féltve állandóan mozgásban volt, azaz folyamatosan menekült. Gyorsabban befejezte  festményeit, erről a korábbinál sokkal vékonyabb olajfestékréteg tanúskodik.

Az ekkoriban készült festményei vásznán szinte átlátni, nem volt ideje ugyanis megvárni, amíg a festék megszárad.

A szicíliai szigeten bolyongott körbe-körbe, egészen addig, amíg nem értesült a pápai kegyelem elnyerésének lehetőségéről. Az új pápa unokaöccse, Scipione Borghese bíboros ugyanis nagy művészetszerető ember hírében állt, aki kedvelte Caravaggio stílusát. A kétségbeesett festő elindult hát Borghese bíboroshoz Itália szárazföldjére néhány ajándéknak szánt festménnyel a hóna alatt, abban a reményben, hogy a bíboros majd közbenjár ügyében, és esetleg elnyeri a pápai bűnbocsánatot. De sajnos Nápolyba érkezve teljesen más fogadta.

Valaki olyan csúnyán elbánt Caravaggióval, hogy arca szinte a felismerhetetlenségig eltorzult.

Nem világos, Tomassoni haláláért, vagy a máltai incidenséért álltak-e rajta bosszút, de az biztos, hogy rengeteg ellensége volt ekkoriban. Caravaggio ezt az esetet is túlélte, és elhatározta, hogy továbbáll, Róma felé vette az irányt. Ekkor már semmi más vagyona nem maradt, mint a festményei, amit ajándéknak szánt. Sajnos nem jutott célba, útközben megbetegedett és 1610-ben meghalt. Az sem világos, hogy mi végzett vele: a legvalószínűbb feltételezés szerint maláriába halt bele, egy másik verzió szerint sebei fertőződtek el, vagy az olajfestékből származó ólom miatt kapott mérgezést, de olyan is akad, aki szerint ellenségei végeztek vele. Mindenesetre a legtöbb biográfia csak azt írja, hogy szegény Caravaggiót folyamatosan üldözték, és arról nem szól a fáma, hogy bizony alaposan rá is szolgált az emberek ellenszenvére. Örök kérdés marad, hogy a műremekek megítélését befolyásolhatják-e a művész életére vonatkozó etikai kérdések, vagy pedig hunyjunk szemet felettük, és Barthes téziseire hagyatkozva tekintsük halottnak a „szerzőt”, és pusztán a műalkotást értékeljük. 

(via: Salon.com, tudtad.com)