Jusztina

Dr. Bőregér – a fiskális bosszúja

2005.09.24. 00:00

Programkereső

A Budapesti Operettszínház látszólag új címmel mutatja be Johann Strauss remekét, a Denevért, ám az igazság az, hogy a fölirat éppenséggel a régi, hisz az első fordítók még így jegyezték a „Die Fledermaus” című operettet.
0e40951e-322b-416c-8063-43f9718c2fbd

A címválasztás világosan mutatja a színház szándékát: úgy újítani, hogy közben visszanyúlnak az eredetihez; olyan meglepetésszerű előadásokat létrehozni, amelyek éppúgy táplálkoznak a ősi zenés-színház eszköztárából, mint a legmodernebb irányzatokból. Így készült el most a Dr. Bőregér Kállai István átdolgozásában, a Zöldi Gergő fordította dalszövegekkel.

A Budapesti Operettszínház kreatív teamje úgy gondolta, hogy ez az operákkal vetélkedő muzsikájú darab megérdemli, hogy a történetet némiképpen leporolva, feszesebbé, izgalmasabbá, 2005-ben átélhetőbbé tegye. „A fiskális bosszúja” alcímet viselő darab ebben a formájában sodró, groteszkbe hajló puskaporos vígjáték, amelyben a főszereplő Falke szinte a „kész-átverés” show-ból ismert eszközökkel tréfál meg egy csomó embert, hogy így torolja meg a rajta eső sérelmeket.

Mindezt különleges térbe helyezte a rendező, Kerényi Miklós Gábor. A pezsgőmámoros jelenetekhez illően egy felnagyított ünnepi asztal kellékei a díszletek, óriásira növekedett kockacukrok, poharak, pezsgősüvegek, szerpentinek, csoki-darabok, kártya- és dominóelemek. Orlowsky herceg is mai figura: az életunt ifjú jó fél felvonáson át nőimitátorként szórakoztatja magát és a társaságot, míg Oszvald Marikának szerepbővítés született, Ida két remek koreográfiával díszített számot kapott.

Olyan zenés-színházi előadást kívánt létrehozni az Operettszínház, amely fölfokozottan látványos őrültforgatagával és tempójával nem egy „ánti világot”, hanem éppen hogy korunkat idézi, és a szórakoztatás mellett talán némi töprengésre is alkalmat ad: milyen érdekes, hogy az ügyvédi, jogi gondolkozásmód és manipuláció ellen a hétköznapi embernek nem sok orvossága van….

A produkció jelszavai: operai zeneiség, musicalszerű látványosság, operett-show.