Kelemen, Klementina

Akár az olaszok

2005.11.10. 00:00

Programkereső

VERDI: LA TRAVIATA Netrebko, Villazón, Hampson Wiener Philharmoniker, Rizzi, Deutsche Grammophon, 2005. Néhány hete azt írtuk, hogy az idei nyár egyik legnagyobb fesztiválsikere a Salzburgi Ünnepi Játékok Traviata-produkciója volt (Heti Válasz, 2005. október 6.). Most végre kezünkben a bizonyíték: a Deutsche Grammophon ugyanis, meglovagolva a nyári sikert, máris piacra dobta a 2005-ös salzburgi csodát.

És valóban azt, hiszen a felvételt az előadások közben rögzítették. Gyorsan tegyük hozzá: legnagyobb szerencsénkre és örömünkre. Mert bár az már Anna Netrebko legutóbbi, Sempre libera című szólólemezén kiderült, hogy Violetta szerepét akár rá is szabhatta volna Verdi, ennek a dupla albumnak köszönhetően az is hallható, hogy az orosz szoprán remek társakat kapott a kiváló mexikói tenor, Rolando Villazón és a kitűnő amerikai bariton, Thomas Hampson személyében.

Az előadás tökéletes. Netrebko csillogó, bársonyos hangján mélyen megindító, törékeny, mégis elszánt Violettát kelt életre, Villazón Alfrédja energikus és szenvedélyes, és Hampson Germontja is rendkívül meggyőző. Gyönyörű Alfréd áriája az első felvonásból, a finálé pedig mindent elsodor. A Violetta-Germont kettősnél úgy érezzük, az öreg megenyhül, és minden másképp alakul. De persze nem, és jön a szerelemről-életről lemondó tüdőbeteg nő "Alfréd, szeress engem!" felkiáltásában kiteljesedő csúcspont. Ragyogó a báli jelenet, fájdalmas a tragikus vég. A Bécsi Filharmonikusoknak Verdi operája jutalomjáték: olyan, mintha minden szólamot csupán egy-egy hangszer játszana. Az olasz Carlo Rizzi pálcája alatt minden úgy és akkor szólal meg, ahogy és amikor kell.

S lehet, hogy Salzburgban nem divat a standing ovation - vagyis a felállva tapsolás -, de végighallgatva ezeket a lemezeket, csöppet sem furcsa, hogy idén nyáron mind a hét előadás után így ünnepelt a közönség. Akár az olaszok.