Katalin

Ultimaráció

2005.11.30. 00:00

Programkereső

A Szobaszínház terébe lépve a nézőt kényelmetlen érzés fogja el. Mindössze egy pianínó és egy zongora foglalja el a színpadot, de a kicsi térben már ez is zsúfoltnak hat. A nézőtérre jutáshoz alig tíz lépést szükséges megtenni a bejárattól, de háttal a földön fekvő, egyszerre korabeli és időtlen ruhákat viselő, csukott szemű embereket kell kerülgetni, akiknek a cipője le van véve, és akkurátusan melléjük van téve (jelmez: Nemes Takách Kata m.v.).

Bálint szerepében: Szabó Máté

Ez a nagyon erős kép óhatatlanul is az értelmetlen halált halt, ártatlan áldozatokra asszociáltat. Majd szinte üvöltve megszólal a hangszórókból a fasizmus és a nemzetiszocializmus diadalát hirdető rádióközvetítés, és ahogy a szereplők nem menekülhettek, úgy a néző sem vonhatja ki magát a lassan ötvenéves darab hatása alól.

Merész ötletnek tűnhet musicalt ilyen intim térbe helyezni, egyetlen zongora élő kíséretével előadni, de épp ez az eszköztelenség, valamint az a feszültség, ami a Szobaszínház méretei és a darabban elhangzó kérdés – „Érzed ezeknek a nagy méreteknek a pátoszát?” – között uralkodik, indítja be a nézői fantáziát. (Hiszen a darabban arról van szó, hogy a szereplők egy üres villában húzzák meg magukat, és próbálják átvészelni a nehéz időket.) Minden nyomasztóan fekete: a falak, ahova krétával felíródnak a hiányzó képek festői Csontvárytól Picassóig, a padló, ahova a bokhara körvonalát rajzolják, a valós bejárati ajtó és az ablakok.

Horváth Patrícia rendezésében nincs semmi érzelgősség, patikamérlegen adagolt a humor, több a szomorúság, a keserű kilátástalanság, és elsősorban a nőkre, az ő személyes tragédiáikra koncentrál. Bálint, a költő (Szabó Máté) lenne a darab főszereplője, (a darabot Radnóti Miklós sorsa ihlette), mégis a feleség, Júlia (Kerekes Vica) szemszögéből látjuk a megalkuvás nélküliség tragédiáját. A nő tudatosabb és a következményekkel számoló személyiség, egyedül maradása, a magány vállalása, reményei és félelmei kidolgozottabbak, mint a férfi kételyei. Szabó Máté türkiz színű szemében valami eszelős tűz lobog, de az ő Bálintja irányíthatatlanul sodródik az eseményekkel a tragédia felé.


Sztárek Andrea

„Várd ki ezt az éjszakát” – énekli Sztárek Andrea a szépasszonyok minden tapasztalatával. Melittája tudja, kinek mit kell játszani. Búcsúdalában nem nosztalgia van, hanem valaminek az örök érvénnyel való lezárása. Andrássy Máté e.h. életművész Viktora elegáns, könnyed, cinikus. Mindent tud az életről, a túlélésről. Jó hangi adottságairól pedig már a Poppea megkoronázása egyetemi vizsgaelőadásában is tanúbizonyságot tett. A Planta-dalban fanyar humor helyett a túlélés egyetlen eszközébe való kapaszkodás van. A költők nem azért játszanak a szavakkal, mert örömük telik benne, hanem mert ez az utolsó reményük az életben maradásra. Remek karakterábrázolást nyújt Zelei Gábor, Horváth Gábor és Molnár László.

Szegilongi bíró (Mészáros István) egyszerre maróan gúnyos jogalkalmazó és lúzer férj. Barabás Botond Henker századosa egy pillanat alatt válik kiszolgáltatott helyzetű gyilkos katonaszökevényből újra vérengző vadállattá. A szerelmi vallomások dalainak játékos koreográfiáját (Lisztóczky Hajnalka m.v.) ellenpontozza a Vita a humanizmusról párbajszerű mozgássora, és az elsötétítési rendelet ellenére a nyitott ablakok előtti, „mozgó célpont”-szerű ide-oda lépegetés.

Az 1961-ben bemutatott első magyar musical szerzői, Ránki György, Hubay Miklós és Vas István nem ismerték az amerikai műfaji hagyományokat, a darab felépítése inkább a brechti-weilli világot követi. Még közel volt a háború, a nézők maguk is megtapasztalták, mit jelentenek az ostrom borzalmai, mit jelent állandóan menekülni. Aki ma ül a nézőtéren, a második világháborút már inkább csak a történelemkönyvekből ismeri, de a közelmúlt és a jelen eseményei még mindig aktuálissá teszik a barbárság közepette, a halál árnyékában még erősebbé váló szerelmet és barátságot. A tapsrendben a szereplők meghajláskor egymás kezébe adnak egy gyertyát. Emlékezzünk, és ne felejtsünk.

(2005. november 23. Szolnoki Szigligeti Színház; Ránki György-Hubay Miklós-Vas István: Egy szerelem három éjszakája; Bálint: Szabó Máté, Júlia: Kerekes Vica, Viktor: Andrássy Máté, Dr. Szegilongi Lajos, bíró: Mészáros István, Melitta, a felesége: Sztárek Andrea, Henker Frigyes, százados: Barabás Botond, Szelíd költő: Zelei Gábor, Szigorú költő: Horváth Gábor, Normális költő: Molnár László; dramaturg: Várady Zsuzsa e.h.; jelmez: Nemes Takách Kata m.v.; zenei vezető: Rácz Márton; koreográfus: Lisztóczky Hajnalka m.v.; rendezőasszisztens: Deme Gábor; rend.: Horváth Patrícia m.v.)