Hedvig

Rondó a Menyasszonytáncról

2006.03.13. 00:00

Programkereső

Rovatunkban ezúttal a márciusban bemutatandó, Menyasszonytánc című klezmer-musical zeneszerzőjét, rendezőjét és női főszereplőjét kérdeztük arról, nem tartanak-e attól, hogy a művet óhatatlanul is összehasonlítják majd a Hegedűs a háztetőn című musicallel?

Siménfalvy Ágota

Siménfalvy Ágota (a Budapesti Operettszínház tagja, a darab egyik női főszereplője)

Mivel a Hegedűs a háztetőn című musicalt az egyik legtökéletesebb darabnak tartom, amely valaha is született a színpadi zenés műfajban, ezért megtisztelőnek érezném, ha a Menyasszonytáncot összehasonlítanák vele, ha a nézőkben felidézne bizonyos feledhetetlen, már ismerős pillanatokat, bár hangsúlyozom: nem ez a cél. A Menyasszonytánc nem azért született, hogy bármilyen műnek a másolata legyen. Természetesen elkerülhetetlen az összehasonlítás, hiszen nem túl sok musical zenei világa tükrözi a klezmer zene varázsát. Ez nagy kár, de az mindenképpen örömmel és büszkeséggel töltene el, ha a Hegedűs a háztetőn tökéletességéhez lehetne mérni az előadást, hiszen ez azt jelentené, hogy nagyszerű alkotás születet – ami Jávori Fegyát és a Budapest Klezmer Bandet hallgatva a próbákon igencsak esélyes. Ami az én szerepemet illeti, ez a lány nem fogja a nézőket a filmbéli női hősökre emlékeztetni, egészen máshonnan indul, más utat jár be, teljesen hétköznapi „tortúra” az övé, ami bármikor bármelyikünkkel megeshet, ha – önhibánkon kívül – egyszer csak elveszítjük az identitásunkat a minket körülvevő világban. Mindenkor aktuális, szívszorító történet…


Jávori Ferenc

Jávori Ferenc (a Budapest Klezmer Band vezetője, a musical zeneszerzője)

Kérem, ne vegyék szerénytelenségnek, de ez a kérdés nyilván részben a budapesti Madách Színház páratlan sikerű Hegedűs a háztetőn-előadása miatt merül fel. 1996-ban a színház akkori igazgatója, Kerényi Imre kérésére elkészítettem a musical autentikusnak mondható klezmerzenekari átiratát, amelyet azóta kb. kétszázharmincszor játszottak, mindig óriási sikerrel. Az előadásban a még hitelesebb megszólalás érdekében zenekarom, a Budapest Klezmer Band közreműködik. Ez a Menyasszonytánc esetében is így lesz: minden előadáson élőben fogunk játszani. Nagy különbség azonban, hogy ezt a musicalt már én magam írtam, itt, Közép-Európában, az itteni igények szerint. Tehát nem egy amerikai Broadway-musicalről van szó, hanem egy olyan darabról, amely igazán mindenkihez szól a mai Magyarországon. A klezmer zene attól olyan izgalmas, sokszínű és sokrétű, hogy keveredik benne a világ és főleg Kelet-Közép-Európa népeinek zenéje. Mindenki felismerni véli benne a saját zenei kultúráját, és így azonnal szívébe zárja ezt a zenét. Ezt tapasztalom egyébként a koncertjeinken is. A Menyasszonytánc azonban teljesen más darab, mint a Hegedűs a háztetőn. Más korban íródott, más korszakban és helyszínen játszódik, és ami nagyon fontos, ez egy magyar musical, amely reményeim szerint át fogja lépni az országhatárt is: ebben viszont szeretnék hasonlítani a Hegedűshöz!


Béres Attila

Béres Attila (rendező)

Szerintem fölösleges összehasonlítani a kettőt. A Menyasszonytánc annyiban valóban hasonlít a Hegedűsre, hogy a cselekmény egyik hangsúlyos szála zsidók és nem-zsidók egymás mellett élése körül forog. De ez tulajdonképpen már a téma- és a műfaji meghatározás – klezmer-musical – velejárója, szinte természetes is. A Menyasszonytánc azonban egy jóval sokszínűbb kisközösségben játszódik, egy számunkra ismertebb közegben: egy erdélyi kisvárosban a huszadik század első harmadában. Ennek megfelelően az egymásnak feszülő erők és csoportok nem csupán a fenti két végpont körül helyezkednek el, hanem az etnikai és vallási különbözőségek sokkal nagyobb skáláját jelenítik meg; ezáltal árnyaltabban és mélyebben fogalmaznak arról a problémáról, amit a másik ember elfogadása vagy elutasítása jelent. A Menyasszonytánc középpontjában elsősorban nem egy közösség, hanem egy ember áll, aki a véletlen folytán rövid idő alatt konfliktusba kerül az összes csoporttal, akivel egy városban él, és végigsodródik szinte az összes életlehetőségen, ami akkor, ott elképzelhető. A kitaszítottság, amit saját identitáskeresése közben érez, bölcsebbé és elfogadóbbá teszi; de leginkább arra tanítja meg, hogy a „ki vagyok én?” kérdés nem feltétlenül egyezik a „hova tartozom?” kérdéssel. Az identitás nem külső jegy, ami bármikor leválhat az emberről egy véletlen folytán, hanem a belsőből fakad. És a legegyszerűbben és legtisztábban a szerelemben fogalmazható meg: én vagyok az, aki téged szeret. A darab erről az útról, ennek a felismerésnek a nehézségéről szól.