Vendel

Csillag született a Metben

2006.04.05. 00:00

Programkereső

A New York-i operaház színpadán a Fidelio Leonórájának szerepében új csillagot fedeztek fel április elsején. Az előadás során, amelyet a Bartók Rádió is közvetített, Erika Sunnegardh szoprán énekesnő helyettesítette Karita Mattilát; szereplését a közönség ovációval fogadta.
957f99db-c5c4-42b0-be58-7f1ac26ccaf3

A svéd művész sokáig várt a sikerre, korábban pincérnőként dolgozott, és 40 évesen, csupán három operaszerepléssel a háta mögött állhatott a Metropolitan színpadára. 2004-ben a malmöi operában a Turandot előadásában debütált, majd James Levine meghívására New Yorkban folytatta pályáját, ahol Mattilát helyettesítette a Lohengrin és a Fidelio produkcióiban.

Bár a kritikusok csak további szereplései után fogják behatóan értékelni, az első jelek szerint ígéretes tehetségnek tartják. Sunnegardh júniusban a Met társulatával részt vesz egy Japán turnén, ahol a Turandotban és a Varázsfuvolában kap lehetőséget.