Jenő

Az Operaház főigazgatójának válasza a főzeneigazgatónak

2006.05.09. 00:00

Programkereső

Kesselyák Gergely főzeneigazgató levelére válaszképpen a Magyar Állami Operaház sajtóosztálya az alábbi levelet küldte el szerkesztőségünknek, amelyet változtatások nélkül közlünk.
cb36fdd2-309b-4b33-baa4-6c330bdbadd4

Tisztelt Főzeneigazgató úr!
Kedves Gergely!

Mint azt Ön is tudja, és vezetői értekezleten támogatta, az Operaház jövője érdekében haladéktalanul meg kell kezdeni a Ház modernizációját.
Ez elsősorban a Ház gazdasági egyensúlyának megteremtését jelenti.
Ennek természetes eszköze az, ha átmenetileg kevesebb előadást játszunk. A kevesebb előadás kevesebb kiadást jelent, aminek következtében helyre tudjuk billenteni a Ház gazdálkodási egyensúlyát, tartozásainkat törleszteni tudjuk és felkészülhetünk az eredetileg tervezett előadás-szám visszaállítására.

A Főzeneigazgató úr pontosan tudja, hiszen közösen állapodtunk meg, hogy, bár a pályázatunkban több előadást terveztünk, az örökölt gazdasági nehézségekről nem volt tudomásunk és ebben a helyzetben bevétel-hatékonyságunkat növelni kell.

Fenntartónktól, a Minisztériumtól a veszteséges működés finanszírozását követelni az ország jelenlegi helyzetében abszurdum. Ha az Operaház nem teszi meg a megszorító lépéseket, a Minisztérium nem lesz partner abban, hogy később többlettámogatásokat biztosítson. Erre csak akkor van esélyünk, ha gazdasági egyensúlyunkat visszanyerjük. Valamennyi elindított szabályozási korszerűsítés, a technikai és működési modernizáció ezt a célt szolgálja, ezekre a célokra, valamint az általunk preferált és kitalált házi színpad kialakításra, az Erkel Színház felújítására komoly többletforrásokat biztosít a Kormány. Mindezek azonban a hatékonyabb jövőbeni működést, és nem egy elavult működési rend konzerválását szolgálják.

A főzeneigazgató úr sajnos nem latja át, vagy nem akarja átlátni a helyzetet. Jelenlegi magatartásával, talán akaratlanul, de az Operaház ellehetetlenítése mellett foglal állást.

Főigazgatóként az a kötelességem, hogy amint a főzeneigazgató úr hazatér külföldről, meggyőzzem, hogy az Operaház modernizációja éppen az általa is képviselt tervek megvalósítása érdekében szükséges. Belátom, hogy a megszorítások kellemetlenül érintik, de egy vezetőnek vállalni kell a kellemetlenségeket is az általa vezetett intézmény érdekében.

Hegyi Árpád Jutocsa, DLA
főigazgató