Friderika

Van még kérdés

2006.11.15. 00:00

Programkereső

Mihályi Endre "Van-e még kérdés?" című, a fórumon is nagy vitát kiváltó cikkére Ókovács Szilveszter, az Operaház egykori kommunikációs igazgatója nyílt levélben reagált.
2277f62f-d1e5-4595-a423-224b3d8b45e7

Tisztelt Mihályi Úr! Kedves Endre!

Nem tudom, elegáns-e, ha az ember egyik hivatalbéli utódjának ír nyílt levelet. De muszáj. Talán jót akart, de rosszul, s ha valóban jót, mint egyesek súgják, nem világos, mondandója miért nem világos. Magam csak nyilván alaposan megrágott, kiérlelt szövegéből indulhatok ki.

A Fidelióban megjelent cikke alapján több eset lehetséges: a legrosszabb mindezek közül, ha Ön nem hiszi, hogy szükség van a vidéki Magyarország, a kispénzű főváros igényeire apelláló Erkel Színházra. Sőt, kikéri magának, hogy 97%-nyi népesség finanszírozza 3% luxuspasszióit (ennyi erővel tényleg szántsuk be a Tudományos Akadémiát, hisz intézetestül nincs egy százalék a részaránya, ellenben jó sokba’ van.). Egy fokkal tűrhetőbb, ha e homályos, inkoherens bekezdésekkel akar gyűjtést kezdeményezni a színház felújítására, de ha 50 ezer fő 100-500 ezres adakozót keres, nem ezen a bolygón él.

Titkon reménykedem, mégsem Öné a publikált provokatív kérdéssor, ez esetben a gondolatközpontot tudnám, merre keressem: arra, amerre a nagy igazságszeletelőt rejtegetik. De akkor miért Ön vállalja arcával az írást?

Van-e több kérdés, kérdi. Egy mindenképp akadna a végén, de előbb válaszolni próbálok a feltettekre.

1. Ki fizeti az Erkel felújításának számláját?

Hát az, akié az épület – hasznait is az szedi majd. Ha az államé – mert bizonyos, önmagát eltartani bár képtelen, de attól még értékes kultúrfeladatok az állam felelősségi körébe tartoznak –, akkor Állam bácsi újíttassa fel. Nem példátlan eset: Madách, Thália és Vígszínház a rendszerváltoztatás óta, de a Nemzetit se téglajegyekből sikerült ezer év után felépíteni. És a MÜPÁ-t se. Lehet, persze, hogy Ön szerint kár volt, és reprezentatív felmérések után összeadhatták volna a költséget a telt zsebű rajongók – sőt, talán a művészek is fizethettek volna, elvégre nekik aztán igazán fontos.

2. Jócselekedetté olvadna-e az Erkel-projekt?

Nem, ezt még egy magamfajta 36 éves hipernaiv kövület se hiszi. A nemzet művelődésébe ruházni nem jótett, hanem állami kötelesség, miként az iskolarendszer szervezése, fenntartása is. Ha a magántőkének nem éri meg, mert piaci viszonylatban a tescózás nagyobb haszonnal kecsegtet, akkor pláne az állam feladata. Végtére is van erre egy adóforintokkal bélelt szakminisztérium – vagy a soros miniszter sorsáról is az érdeklődők akarata döntsön?

3. Belátjuk-e, hogy tenni kell valamit?

Be. Teljesíteni kellene Görgey, Hiller és Bozóki urak ígéreteit. A 2005. október 7-ei Népszava-különszám tejjel-mézzel folyó Kánaánját. És a választási programot cakk-pakk.

4. A paternalista államot akarjuk-e (ingyér’ kiglancolt Erkellel), vagy veszünk magunknak saját bölcsőt?

Érdekes, június 9-e óta ugyanezt wurlitzerezi egy másik szemüveges ember, aki – mellesleg – az Operába nem fut be, csak a Margitszigetre. A magam részéről ugyan nem paternalista, de igenis patrióta államot szeretnék, amely a beszedett, drasztikusan megemelt adókból vállalja, hogy Állami Operájában nem könyöradományokból, máról holnapra, hanem az erre szánt költségvetési rovat forrásaival stabilan, kiszámíthatóan finanszírozza a magaskultúra zászlóshajóját. Hogy Mihályi Endre és az én gyermekeim is lássanak élőben idehaza operát, balettet. (Egyébiránt mindig a jelzők árulják el a középutas szerepre vágyó stilisztát: az állami Erkel düledező falaival a korszerű, saját bölcső áll szemben.)

5. Szeretnénk-e lepukkant buszokon utazni, vagy többet áldozunk?

Nem, nem szeretnénk, de jelenleg egyre többet áldozunk a lepukkantságért, és érdekes, mindig van lejjebb, miközben már utazni se mindenhol lehet, mert nincs min. (De hogy is jön ez ide?)

6. Kiszavazzuk-e a politikából a semmittevőket?

Veszélyes kérdés, nem tudni, kiről szól. Vagy épp ezért veszélytelen? Akkor meg minek is?

7. Visszafogjuk-e fogyasztási szokásainkat?

Nem csak kenyérrel él az ember, Igazgató úr. A kultúra fogyasztását már alaposan visszafogták, de hogy maga a kultúra is elfogyjon? Több mint botrány.

8. Fűszer- és kultúrérték-vásárlás egyazon mércével?

Gratulálok, csipetnyi majoranna, három perc „Három a kislány”. A kettős mérce csak akkor szitokszó, ha azonos volna a mérlegelés tárgya. Alma-körte konfliktusra nem alkalmazható, nagyobb lóláb lóg itt ki, mint Granéé.

9-12. Ezeket egész egyszerűen nem értem.

13. Megtagadná-e a kormányzat az összekalapozott pénz másik felét?

Itt bizonytalanodtam el: komoly kérdések-e ezek vagy esetlen játékot, netán szatírát gyártana a szerző? Én június 9-e után már mindent el tudok képzelni. Lényeg, hogy a választási programot ne direktben olvassuk, csak reciprokban, akkor még a PANKKK-program leradírozása is elképzelhető. (És tessék, mai hírek.) Fontos még megjegyeznem, hogy e bekezdés 2. és 3. mondata között logikai árok húzódik, innen a számok és a következtetések sehová sem vezetnek.

14. Mi van, ha nincs 50 ezer adakozó kedvű-bukszájú operabolond?

Akkor Önnek megszűnik a munkahelye, Mihályi úr, e gondolatsoron végighaladva, hisz ne higgyük már, hogy a 22 éve amortizálódó, színpadgépeit tekintve mindenórás Operaház felújítási számláját az államnak kéne állnia! Akkor felmérés, koldulás évről évre itt is, mert ugye, működni is kell valamiből, a sajátbevétel pedig semmire se elég.

Igazgató úr, tényleg csak egy dolgot nem értek végül. Tud-e Ön teljes szívvel tenni a Házért, ha kérdéseiből az dereng fel, hogy nem hisz benne?

Epilógusként álljon itt egy belső irat végére tavaly firkantott sor, amellyel Závecz Ferenc egykori ügyvezetőnél elvágtam magam (ő a jelen megszorító-kormány gazdasági kultúrállamtitkára). Egyre inkább éreztem, hogy ellehetetlenítik az operaházi munkát, a műfaj ismerete, a művészekkel és dolgozókkal vállalt sorsközösség e vonal számára semmit se jelentett. Azt írtam hát a megkövetelt anyag végére: mielőtt operareformba fogok, felsorolom legalább öt Mozart-mű főszerepeit.

Ismeretlenül szomorkodik helyzete, de leginkább Magyarország állapota felett:

Ókovács Szilveszter