Erzsébet

André Chénier: premier titokzatos plakáttal

2007.02.08. 00:00

Programkereső

Első igazi idei bemutatójára készül a Magyar Állami Operaház. Február 17-én és 18-án Giordano forradalmi művét éneklik kiváló művészeink; a rendező Selmeczi György, a karmester Kesselyák Gergely. Történik mindez az opera négyszázadik évében.

Kezdjük a végén, mármint a szerdai operaházi sajtótájékoztató utolsó kérdésénél, a sokak érdeklődését felkeltő és az internetes oldalak csetelőit is felpiszkáló, szokatlan plakáttal. Nos, a reklám fotóján nem a női főszereplő, Magdalena látható (sem Lukács Gyöngyi, sem a másik szereposztásból Báthori Éva), hanem egy modell, és a grafikus célja a figyelemfelkeltésen túl egy megfejtésre váró üzenet. Hogy mit is akar vajon jelenteni a szem magasságában kiégett arc, amely olyan fehér foltot hagy maga után, mint egy álarc, vagy egy ország térképrajzolata...? Lehet, hogy a megoldáshoz közelebb visz az opera. De az is lehet, hogy nem. Selmeczi György rendező (bár nincs ellenére a plakát) nem a rendhagyó dizájnnak akart megfelelni, miként az énekesek sem.

Egy, vagy inkább két ragyogó előadásra készültek. Olyanra, amelyben minden szereplő boldogan énekel, s amely szándéka az - és itt most a rendezőt idézzük - hogy a közönség is jól érezze magát. "Ragyogó lehetőséget kaptam - mondta Selmeczi György. Egy olyan operát rendezhettem, amely sláger, amelynek mindenki örül, amelynek temérdek felvétele ismert, igaz, ebben rejlik a vállalkozás nehézsége is."

Kiváncsian várjuk, mit lehet kezdeni egy erősen kialakult tradíciójú sikerdarabbal, s a témával, úgyis, mint a forradalmak idején tanusított erkölcsi mérce és emberi magatartás. A rendező - aki egyébként zeneszerzőként, filmzeneíróként, zongoristaként is ismert - először rendez a Magyar Állami Operaházban, s elmondása szerint az öt hét próbaidő alatt rendkívül jó hangulatban tudtak dolgozni a házban, a művészek lelkesen próbáltak, semmi döccenő, botrány nem akadt, elsőrangú volt a tervezői munka, egyáltalán, minden.

Maliciózusan el is hangzott, de ez már az operaénekesek szájából, hogy jaj, akkor miről ír majd a sajtó. Nos, a jóról. Arról, hogy két erős, egyenrangú szereposztásban valójában kétféle előadás lesz látható. Mindenki játszhatja, hozhatja azt, amiként maga látja ezt a klasszikus szerepet. Mindkét előadás önálló arculatot kapott. És ez bizony nem sűrűn fordul elő. Álljon itt az első szereposztás főbb szereplőinek névsora: Lukács Gyöngyi (Magdalena de Coigny), Fokanov Anatolij (Charles Gérard), Kiss B. Atilla (André Chénier). (Mellesleg hagy írjuk le a művész kérésére, őt bizony Atillaként anyakönyvezték, kéretik a tollforgatóknak, és mindenki másnak őt így hívni.) Aztán Temesi Mária (Coigny grófné), valamint Wiedemann Bernadett (Madelon). Lássuk ugyanebben a sorrendben a második szereposztást: Bátori Éva, Kálmándi Mihály, Fekete Attila, Szilfai Márta, Budai Lívia. Utóbbi énekesnő Kanadából jött haza egy kis családlátogatásra, s bár pici a szerep, de fontos, és - erről már a karmester Kesselyák Gergely szólt igen kedvesen - nagyon örülnek, hogy vendégénekesként itthon üdvözölhetik az idős, vak asszony szerepében a művésznőt.

e3bb640f-8a69-42ee-bacc-0105d1640f51

Az előadás mondhatni hagyományosan pereg majd, de a négy felvonást egy szünettel játsszák, és az a sajtót megtisztelő énekeseknek is újdonság volt, hogy a színek közti átállást Kesselyákék úgy oldják meg, hogy közjátékot játszanak. Egyrészt e műből, másrészt Umberto Giordano egy másik darabjából (ezt a harmadik és a negyedik felvonás közt hallhatja a nagyérdemű). Ugyancsak a karmester mondta: "Ettől a darabtól nem kell mást várni, mint amit nyújtani tud. Épp ezt az erényt, értelmet kell benne keresni, s akkor nem csalódik a néző."

Érdemes a három főszereplőtől is idézni egy-egy szerdai gondolatot. Lukács Gyöngyi: "Bécsben énekeltem először ezt a szerepet, és azóta is elég sokszor: van képem róla, milyennek kell lennie. S most nagyon nyugodt vagyok, a nagyon szép, nem erőszakoskodó rendezésű darab jól áll a bemutató előtt." Fokanov Anatolij: "Először csinálom, de nagyon tetszik, sokszínű szerep, szép még a ruha is. Boldog vagyok." Kiss B. Atilla: "Áldom a sorsot!, idézném magát Chéniert, jó csapattal ez a nyolcadik évadom az Operaházban, és mindig volt premierem." Egy műhelytitkot is elárulunk, a darab utolsó duettjét "szokás" lejjebb transzponálni, mert bizony magas, de ezzel a mi művészeink nem értenek egyet, s úgy gondolják, hogy az a szép fényes H-dúr jól van ott és úgy, ahogy a szerző anno gondolta. Szóval, a magyar előadásban mindenki mindent ott énekel, ahogy az megíródott.

A mű a bemutatót követően, február végéig még további négy alkalommal látható. És abban mindenki egyetértett, hogy a nehezülő anyagiak mellett igazán csoda, hogy az idén sem maradt premier nélkül az Operaház. A sajtóeseményhez tartozott még két, egyáltalán nem apróság, egyrészt a vezetők megköszönték a társulatnak a hétfői Opera gálában való részvételt, szóba került, kik és mikor döntenek a befolyt pénz szétosztásáról, illetve Batta András zenetörténész, rektor bemutatta az Opera című könyvét, amelyet a Vincze Kiadó jelentetett meg, láthatóan ízléses kivitelben. Ha közelebbről is megismerkedhettünk vele, nyilván írunk még róla...Adósak vagyunk még a bevezetőben tett utalásra az opera négyszáz évére, nos, erre az igen ízléses műsorfüzet is tesz utalást. 2007 februárjában ünnepeljük az opera megszületését, egészen pontosan azóta, amióta bemutatták Monteverdi La favola d'Orfeo című operáját a mantovai Gonzaga-palota tükörtermében.

(2007. február 17., 18. 19:00 Magyar Állami Operaház (Budapest) Giordano: André Chénier; Premier-bérlet; Tóth A.-bérlet)