Olivér

Varázslat egy lombikban

2007.02.17. 00:00

Programkereső

Két premier várja a tánc rajongóit februárban: az egyik a Nemzeti Táncszínház legújabb produkciója a Lombik projekt 2 és fél, a másik a Bozsik Yvette Társulat Varázscirkusz című előadása lesz.
bf003411-612e-40cf-b881-0fe9121c6379

A Varázscirkusz című előadás ihletője Mozart Varázsfuvola című operája, illetve a 2006 őszén, szintén a Művészetek Palotájában készült Varázsfuvola című táncelőadás tapasztalatai. A Varázscirkusz gyerekeknek készült, ahol a szereplők egy vándorcirkusz tagjai (az Éj királynője állatszelidítő, Tamino légtornász, Papageno bohóc, Papagena kötéltáncosnő), akiknek Sarastro palotájában kell fellépniük. Ritkán adódik hasonló alkalom egy tánctársulat életében: újragondolhatnak-átfogalmazhatnak egy meglévő előadást a közönség egy más rétege számára úgy, hogy a gyerekek is értsék a más színházi nyelven elmesélt Mozart-opera történetét és "lényegét".

Lombik projekt 2 és fél premierjére február 23-án este hét órától kerül sor a Nemzeti Táncszínházban. A Lombik projekt kezdeményezést a Budapest Táncszínház hozta létre, azzal a céllal, hogy az együttes fiatal tehetségei lehetőséget kapjanak első koreográfusi szárnypróbálgatásaikra. Az est első részében Fodor Zoltán új darabja látható, amely egy duett Kizökkenve címmel. Ezt követi Lakatos János A Capella című rövid eszmefuttatása a felvett viselkedésről és az esetleges őszinte pillanatokról. Az est zárásaként ismét egy Fodor Zoltán koreográfia látható, a 2005-ös első Lombik projekt keretében bemutatott és azóta számos sikert elért Ismeretlen.

(2007. február 21. 15:00 Művészetek Palotája - Fesztivál Színház (Budapest) - Varázscirkusz - a Bozsik Yvette Társulat előadása (bemutató); 2007. február 23. 19:00 Nemzeti Táncszínház (Budapest) - Lombik projekt 2 és fél – (bemutató)