Vendel

Születésnapi gondolatok - 400 éves az Opera

2007.03.26. 00:00

Programkereső

1968-ban szereztem operaénekesi és énektanári diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Kiváló tanáraim annyi útravalót adtak pályámhoz, hogy felkészültségem terén később szégyenkezés nélkül vehettem fel a versenyt úgy a hazai, mind külföldi kollegáimmal.
5e3b5f15-e1a3-45bb-84ac-a52fd0239f91

Felvértezetten indulhattam a sok-sok felejthetetlen, kemény csatába annak érdekében, hogy megálmodott karrieremet befussam. Világszínvonalon akartam megfelelni hivatásomnak, az egyetemes és a magyar zenekultúra, az opera szolgálatában. Azóta 40 év röppent el – úgy érzem, nem hoztam szégyent egykori professzoraimra.

2007. február 25-én – közel negyvenévi pályafutással a hátam mögött – szintén az opera szolgálatában, de már az új generáció munkáját figyelve ültem be az Erkel Színházba: délelőtt a Carment, este pedig a Traviatát néztem, illetve hallgattam meg. Mindkét előadás gyakorlatilag telt házzal ment, feltűnően sok fiatal nézővel. (Itt jegyezném meg, miért is kell ezt a házat megszüntetni?!) Együtt örültem a közönséggel a Carment alakító énekesnő „profi” módon kidolgozott művészetének, a Don Joséként kiválóan debütáló tenornak vagy este a figyelemreméltó teljesítményt nyújtó Violettának. Ugyanezen a napon este az Andrássy úti palotában az André Chenier-t játszottak telt házzal. Éppen a „legósdibb” művészeti forma tölti meg mostanság, az új évezredben a házakat, hovatovább az arénákat – és nemcsak nálunk –, mert azt adja, amit a közönség a mindennapi életben nem kap meg: az érzelmek gazdaságát, költészetet, igazi hús-vér embereket digitális kópia nélkül.

Szinte ugyan ebben az időben, azonban 400 évvel ezelőtt, 1607. február végen Gonzaga hercege Mantuai palotájának egyik lakosztályában néhány meghívott vendég jelenlétében mutatta be a komponista és brácsaművész Claudio Monteverdi első művét, a L’Orfeo című „dramma per musica”-t, és egy csapásra megteremtette az operát, egyben megadva az örökös hármast – dráma, szerelem és őrület –, valamint rögzítette és megszabta az opera felépítési vázát, megalkotva a legkomplettebb művészeti műfajt.

Mi lenne a titka a sok-sok válságot megélő és gyakran halottnak mondott opera változatlan sikerének? Nehéz lenne ezt röviden összefoglalni, de már abban is eltér az irodalomtól, színháztól, képző- és filmművészettől, hogy az opera közönsége alapjában véve elzárkózik a kortárs zenétől, az úgynevezett „praemodern” zene világát igényli. A külvilágot időről időre teljesen kizárva, közösen átadva magukat a talán mindent magába foglaló műfaj élvezetének: az emberi érzelmek mélységének, a szenvedélyeknek, indulatoknak, drámának, szerelemnek, költészetnek, feloldásnak – és mindezt az emberi énekhang tolmácsolásában, aláfestve a zenei hangzás bűvöletével.

Boldog vagyok, hogy ezt a világot szolgálhattam és szolgálhatom ma is, remélve, hogy az opera még nagyon sok örömet fog okozni nekünk és nem utolsó sorban a tisztelt nagyközönségnek.

Boldog 400. születésnapot, Opera!

Marton Éva
Kossuth- és Bartók–Pásztory-díjas operaénekes
a bécsi Staatsoper örökös tagja
a LFZE énektanszék vezető tanára

(A Fidelio 2007. áprilisi számának Prelűdje)