Olivér

A Kolozsvári Magyar Opera

2007.04.13. 00:00

Programkereső

A Kolozsvári Magyar Opera – a magyar művelődéstörténet kitüntetett jelentőségű intézménye – történelmi szerepet játszott az operaműfaj meghonosításában. 1792-ben Kótsi Patkó János szervezésében Kolozsvárott jött létre az első magyar állandó színtársulat, s ettől kezdve az operairodalom összes fontos remekműve itt került színpadra először magyar nyelvterületen.

A nemzeti opera első kezdeményei is Kolozsvárhoz kötődnek, és a város kisugárzásának köszönhető, hogy a XIX. században Pesten és más magyar nagyvárosokban is népszerűvé válhatott az opera műfaja.

1789-ben császári utasításra a Gubernium (Főkormányszék) Nagyszebenből Kolozsvárra költözött. A főkormányzói tisztet gróf Bánffy György töltötte be, aki vonzáskörébe gyűjtötte az erdélyi magyar arisztokráciát, amely műveltségénél és neveltetésénél fogva igényt tartott színvonalas szórakozásra, és anyagilag is meg tudta teremteni ennek feltételeit. Erdélyben az 1790-es nemesi ellenállás részeként – a Kolozsvárott összeülő országgyűlés segítségére várva – fogalmazódott meg a magyar nyelvű színjátszás igénye. Az 1790. december 12. és 1791. augusztus 9. közötti diéta még nem foglalkozott ugyan a színüggyel, ám a magyar nyelv kérdésével központi helyen. Aranka György egyik röpiratában olvashatjuk: „Egy magyar játszó színnek felállítását talán legelöl kell vala tennem azok között az eszközök között, melyek anyai nyelvünk gyarapítására és a közönségesítésére szolgálnak. Bizonyos, hogy legfőbb eszköz.”

A következő országgyűlés előtt megélénkült a színházalapítók tevékenysége, és 1792. október 2-án már meg is kapták a nagyfejedelemség egész területére szóló játékengedélyt. Az erdélyi magyar hivatásos színjátszó társulat 1792. december 17-én, a kolozsvári Rhédei-ház színháztermében tarthatta meg első előadását. Kótsi Patkó János, aki képzett muzsikus volt, a kezdetektől fontosnak tartotta az énekes játékok műsorra tűzését és betanítását, olykor még maga is írt kísérőzenét egy-egy színműhöz. A kolozsvári színtársulat 1797-ig csupán egy ízben mozdult ki a városból – 1795 szeptemberében Tordán vendégszerepeltek –, a XVIII. század utolsó éveire azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar színjátszást „csupán egy helyen fenntartani nem lehet…”, s ezzel kezdetét vette a vándorszínészet gyakorlatának kialakulása. Az 1820-as évek végére már körülbelül tizenöt magyar nyelvű vándortársulat járta az országot, a vezető szerepet pedig ebben az évtizedben az erdélyi színészek játszották.

A magyar nemzeti színjátszásnak Kolozsvár állított először hajlékot. Az állandó kőszínház felépítésének kérdése 1793 óta volt napirenden, és 1802-től állandóan folyt a gyűjtés az építkezés költségeire, mely 1803-ban végre elkezdődhetett a Farkas utcában (szemben a Vármegyeházával). 1803 előtt a társulat nem rendelkezett állandó zenekarral és karmesterrel, így egy új színházi szabályzat kidolgozása is szükségessé vált, mely a zenekar és a karmester jogairól és kötelességeiről rendelkezett. A Kőszínház 1821. március 12-ei megnyitása óriási jelentőséggel bírt a zenés műfajok történetében, hiszen szcenikailag is lehetővé tette az énekes játékok, később az operák bemutatását. Itt vitték színre először az első magyar történelmi daljátékot, Ruzitska Józseftől a Béla futását.

a21afae4-9185-438d-a8ad-06a4ac5c9273

Az 1820-as években, a lassan javuló kolozsvári feltételeknek köszönhetően megkezdődött az opera színjátéktípusának elkülönülése. A szórakoztatás mellett a nyelvművelést is céljának valló opera egyre népszerűbbé vált, 1825-ben Carl Maria von Webertől mutatták be A bűvös vadászt, 1826-ban Mozarttól a Don Juant, majd sorozatban Rossini művei következtek: Tolvaj szarka, Olasz nő Algírban, Tancredi, A sevillai borbély, Otello. Simonfi György, a kolozsváriak színmestere maradéktalanul élt az új színház adta szcenikai lehetőségekkel: A bűvös vadászban röpködő madarak, tüzet okádó vadkan, tüzes kocsi, kígyón lovagló ördög, szélvihar, hegyomlás és mennykőcsapás rémítette a nézőket.

A színház történetét vizsgálva megállapíthatjuk, hogy Havi Mihály, Follinus János, Janovits Jenő, Kemény János direktorsága egy-egy fontos korszakot jelentett a kolozsvári operajátszásban. Havi Mihály vállalkozó szellemét a levéltárban őrzött repertoárja bizonyítja: Donizetti-, Verdi-, Meyerbeer- és Erkel-operák, valamint Offenbach operettjei. Follinus János társulata mutatta be Erkel Ferenc Bánk bánját az 1865/1866-os évadban, és ekkor modernizálták először a színházépületet. Janovits Jenő nevéhez fűződik az európai színvonalú, modern színházpalota felépítése (az egykori Trencsény, ma Hunyadi téren) és számos magyar zeneszerző (Erkel Ferenc, Goldmark Károly, Szabados Béla, Bródy Miklós, Farkas Ödön, Kacsóh Pongrácz) színpadi művének bemutatása. Kolozsvárott működött még Lavotta János, Erkel József és Bőhm Gusztáv is, majd a XX. században Bródy Miklós, Vaszy Viktor és Rónai Antal.

Kolozsvár operatörténetét mégis leginkább a nagy énekművészekhez lehet kötni: Déryné Széppataki Róza, Szerdahelyi József, Schodelné, Pauli Richárd, Hollósy Kornélia, később Medgyaszay Vilma vagy Neményi Lili adtak rangot a társulatnak, mely a II. világháború után önálló operaházi státuszban folytatta munkáját, bámulatos kitartással a diktatúra ellenére is. A rendszerváltás Simon Gábor igazgatása alatt felszabadulást és egyben új kihívásokat hozott. A ’90-es évek nagy vállalásai mellett – Simon Boccanegra, Macbeth, Carmen, Nabucco – a társulat különösen fontosnak érezte a klasszikus és kortárs magyar operairodalom remekműveinek színre vitelét, többek között az Ördögváltozás Csíkban című Vermessy-operát, Erkel összes operáját, Kodály és Bartók műveit, Vajda Jánostól a Mario és a varázslót és a Leonce és Lénát, Orbán György Pikkó herczegét és Csemiczky Miklóstól A brémai muzsikusokat.

Az intézmény 1992-ben ünnepelte a zenésszínpad fennállásának 200. évfordulóját, 1998-ban pedig az államilag támogatott, önálló intézmény, a Kolozsvári Magyar Opera létrejöttének 50 éves évfordulóját.

(2007. április 27. 19:00 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem – Verdi: A trubadúr (részben szcenírozott előadás olasz nyelven, két részben); szövegét írta: Salvatore Cammarano; Luna gróf: Renato Bruson; Leonora: Sümegi Eszter; Manrico: Alfred Kim; Azucena: Tichina Vaughn; Ferrando: Szvétek László; km.: a Kolozsvári Magyar Opera Zenekara és Énekkara; vez.: Medveczky Ádám; rend.: Káel Csaba)