Cecília

Vass Lajos és Fischer Ádám az Operaház élén

2007.05.21. 00:00

Programkereső

A Magyar Állami Operaház vezetői posztjaira kiírt pályázat eredményét ma hirdette ki Hiller István oktatási és kulturális miniszter, melynek értelmében az új főigazgató Vass Lajos, az új főzeneigazgató pedig Fischer Ádám lesz.

A március 28-án kiírt pályázat szerint két fő feladata lesz az új vezetésnek: az intézmény menedzselése és művészeti irányítása. A pályázatok beérkezése (május 9.) után Hiller István oktatási és kulturális miniszter felkérte a pályázatok elbírálását végző öt fős bizottság tagjait, hogy az elkövetkező 30 napon belül – de lehetőleg minél hamarabb – értékeljék a pályamunkákat és adjanak javaslatot számára, hogy melyik szakmai javaslatcsomag teljesíti leginkább a kiírás feltételeit.

Az öt fős bizottság tagjai: Rácz István, a helyi Közalkalmazotti Tanács elnöke, Rotter Oszkár, az Operaház szakszervezeti bizottságának elnöke, Kovács Sándor, a Zeneakadémia Zenetudományi Tanszékének vezetője, valamint László Géza, az Antenna Hungaria Zrt. vezérigazgatója volt. A szaktárcát Schneider Márta szakállamtitkár képviselte a bizottságban, amelynek ajánlása után a nyertes pályázatot Hiller István miniszter nevezte meg ma délelőtt az Oktatási és Kulturális Minisztérium miniszteri tárgyalójában.

0aa4b7e1-093f-426d-8b3e-34dcaf8cb957

Ami az előzményeket illeti: Hiller István tavaly júniusban nevezte ki Vass Lajost a Magyar Állami Operaház élére miniszteri biztosnak, azt követően, hogy Hegyi Árpád Jutocsa főigazgató közös megegyezéssel távozott posztjáról. A miniszteri biztos megbízatása eredetileg 2006. december 31-ig szólt volna, ám mandátumát a szaktárca vezetője 2007 június végéig meghosszabbította.

Az új vezetők várhatóan június 1-jétől foglalják el posztjaikat, megbízatásuk öt évre szól. Vass Lajos miniszteri biztos és Fischer Ádám, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának főzeneigazgatója közösen pályázott az Opera vezetésére.