Cecília

Az asszony ingatag?

2007.05.22. 00:00

Programkereső

Jó dolog grazinak lenni, s nem csupán azért, mert egy-egy évadban az Operaházban - amelyet ugyanaz a nagyhírű Fellner & Helmer bécsi építésziroda tervezett, amelyik a mi Vígszínházunkat - 13 bemutatót tartanak Bizet Carmenjétől Mozart Titusz kegyelméig (a premiereket 2006. október 1. és 2007. június 3. között).

Szóval, jó grazinak lenni már csak azért is, mert az Operaházban mindennapos a teltház. S nemcsak nagy számú, de lelkes és értő közönséget vonzanak az előadások. Nem probléma, ha olyan darabot visznek színre, amelyet feltehetően már mindenki látott párszor életében, ha valami újat tud mutatni, és egyébként a zenét hagyja érvényesülni. Verdi Rigolettója - ha az énekesek jók - eleve sikerre van ítélve. (Épp a minap hallottam a Bartók Rádióban, hogy nálunk Verdi összes operája közül ez a legnépszerűbb, ezt adták elő a legtöbbször, más kérdés, hogy ezek közt van olyan is, amikor csak négytagú volt a zenekar, illetve amelyet Gilda nélkül adtak elő, az énekesnő ugyanis beteget jelentett és nem volt, ki beugorjon.)

Ami a grazi operaénekeseket illeti, aligha lehet ok panaszra. Persze kissé furcsa, hogy egy-egy előadásban mennyi arc, karakter és nemzet keveredik, de máris kevésbé számít (a zenét tekintve meg egyáltalán nem), ha mindezt a mai világba helyezi a rendező. Esetünkben a berlini születésű Tatjana Gürbaca. A fiatal nő több művet is színpadra vitt már Grazban, de ez az első Verdi operája. A darab bemutatója január 13-án volt (nem pénteken), s bár volt némi a buchholás, s a kritika is köszörülte rajta a nyelvét, a Rigoletto - az általam látott május 11-i előadásig (még két előadás van júniusban) - valójában a graziak örömére, és vastapsa mellett megy. Mindkét szereposztás remek. Gildát mind a horvát Margareta Klubucar (ő énekelt a bemutatón), mind a párizsi Conservatoire National Supérieure volt növendéke, Hyon Lee (vele láttam) remekül hozza.

Margareta 1995-ben egy spliti amatőr énekversenyen tűnt fel, s ezt követően kezdett Bécsben tanulni, majd újabb - immár profiknak kiírt nemzetközi versenyt nyert - s lett a 2001/2002-es szezontól a Grazi Operaház állandó tagja. Láttam őt a páholyban végigizgulni kolléganője előadását, s meglepett, mennyire együtt él a művel akkor is, amikor nem ő játszik benne. Dagmar Nussbaumer, aki a díszletezőknél dolgozik és természetesen nagy operabarát, azt mondta róla a szünetben, hogy Margareta igazi jelenség, e műben olyan, mint az angyal. Nos, a nézőtéri koncentrációja, odafigyelése alapján el tudom képzelni, mekkora átéléssel énekel, s játszik, ha övé a színpad…

Érdemes szót ejteni persze a többiekről is. Kezdjük a rendezőnővel, akiről egyesek azt állítják bolond (ez még a helyi lapban is megjelent), a vérmesebbek pedig, mint például egy idős hölgy, egyenesen az Operaház felrobbantásával fenyegetett, ha tönkreteszik kedvenc operáját, a Rigolettót. Jelentem, a Rigoletto nincs tönkre téve. (Az Operaház is áll.) Sőt, az első szereposztás főbb szerepeiben a már említett Klubucar mellett Tamara Klivadenko (Maddaléna), Andrzej Dobber (Rigoletto), Andrej Dunajev (A mantuai herceg), Wilfried Zelinka (Sparafucile) és a többiek is remek kritikákat kaptak. A Der Standard szerint érdekfeszítő az előadás. De hogyan is kell elképzelni? Nos, végletekig egyszerűsített díszlet, a "jelmez" napjaink utcai ruházata (Gildát először például halásznadrágban, tornacipőben, cigizve látjuk, mint durcás kamasz lányt, aki egyáltalán nem akar úgy viselkedni, ahogy apja elvárná), a mű pedig mintha mindent zárójelbe tenne. Mintha semmi nem jelentené azt, aminek látszik. De ez a koncepció szinte adja magát, ha abból indulunk ki, hogy az opera legnépszerűbb áriája, a Kártya-ária ugyan az ingatag asszonyról szól (La donna é mobile, Qual piuma al vento), de közben a Hugo műre írt (átírt) darabban épp a férfiak a hűtlenek, számítók, erkölcstelen nőcsábászok. Leszámítva a címszereplőt, akin fog Monterone átka és azt kapja vissza (lányát megrontják), amit megérdemel.

Tatjana Gürbaca rendezőnő minden megoldásával nem kell persze egyetérteni. S akad olyasmi, amit nehéz megfejteni (talán nem is kell), mint például, hogy mit keres a harmadik felvonás díszletében a fenyőfa lábánál árválkodó méretes műanyag krokodil, de kifejezetten értékeltem, hogy a záró ária idején nem azt kellett látnunk, ahogy Rigoletto a bérgyilkos zsákjából kifejti halott lányát, - s mindketten dalra fakadnak. Gürbacánál a zsákban csak arctalan bábú van, a lány már a Mennyország felé közelít (a folyóparti útszéli kocsmát felváltó menedékház tetejéről énekel), s a színpadon megjelenik a megrontott Gilda is (egy a főszereplőhöz hasonlatos hölgy) abban a kis fehér hálóruhában, amelyben a kétségbeesett apa rátalált Mantua hercegének palotájában.

0824fa69-d406-4818-8fbb-049b57846160

Aki többet akar megtudni a fiatal Tatjana Gürbaca rendezői elképzeléseiről, annak jó szívvel ajánlom a 2006-os Opernwelt egyik cikkét, amelyet A mű jelenvalósága címmel írt öt élvonalbeli rendezővel beszélgetve Stephan Mösch és Albrecht Thiemann. Abban Tatjana többek közt az alábbiakat mondja: "…Fontosnak tartom az egyéni megközelítést. Miért kell ma ezt vagy azt a darabot előadni, és miért éppen az én rendezésemben? A közönség nagyon gyorsan megérzi, ha ezek az alapvető kérdések tisztázatlanok, és ha a rendező egyszerűen a múltra vagy a tradícióra hagyatkozik. Ilyenkor hiányzik a belső szükségszerűség. Csak ha magunk is izzunk egy műért, tudunk érette másokat lángra lobbantani… A legjobb közönség az, amelyik nyitott aggyal és szívvel jön a színházba, meg akar ott valamit tapasztalni, és átadja magát annak, ami reá vár." A graziak már csak ezért is irigylendők, mert nem félnek sem a rossz kritikától, sem az új megoldásoktól. A fülüknek hisznek. A látványon meg legfeljebb elgondolkoznak.

(2007. május 11. 19:30 Operaház (Graz) - Verdi: Rigoletto; Giorgio Casciarri, Boris Statsenko, Hyon Lee, Wilfred Zelinka, Tamara Klivandenko; vez.: Dirk Kaftan)