Erzsébet

Lenhajú lány a 21. században

2007.05.30. 00:00

Programkereső

Mélisande eddig valószínűtlenül hosszú szőke hajjal élt képzeletemben. Valahogy olyasféleképpen, ahogy azt Debussy egyik legnépszerűbb prelűdjében megrajzolta, vagy mint az opera Pierre Boulez/Peter Stein-féle DVD-jének címlapján is látható. A Covent Garden-beli Királyi Operaház előadásán azonban Mélisande nemhogy nem szőke, de haja is éppen hogy csak átlagos hosszúságú volt.

Pelléasnak esélye sincs, hogy a 3. felvonás elején, az opera egyik legidillibbnek szánt jelenetében akárcsak megérinthesse a toronyszobában fésülködő, majd mélyen kihajoló Mélisande leomló hajzuhatagát, Golaud-nak pedig ugyancsak igyekeznie kell egy felvonással később, hogy Pelléas imádatának tárgyát egyáltalán meg tudja ragadni, és a bibliai Absalon történetét idézve őrült féltékenységében hajánál fogva rángassa várandós feleségét. Stanislas Nordey rendezése azonban nemcsak fodrászati kérdésekben tért el a korábban megszokottaktól.

Szögezzük le rögtön az elején: Nordeynak nem volt könnyű dolga. Claude Debussy egyetlen operájának cselekménye tele van titkokkal, ki nem mondott mondatokkal, homályos sejtésekkel. A cselekmény és a zene is apró mozaikokból épül fel, az opera beszédszerű éneklése pedig inkább Rameau tragédies lyriques-jéhez vagy a Monteverdi-operákéhoz hasonlítható, semmint a francia romantikusokéhoz. Tény, hogy a mű soha nem volt széles körben népszerű, dallamait nem fütyülték úgy az utcán, mint a Mozart- vagy Verdi-áriákét. Az elemzők újra és újra szemére vetik a zeneszerzőnek, hogy nem elég cselekményes az opera, sok benne az álló jelenet, a szereplők túlságosan titokzatosra „sikeredtek”, az opera szimbolikája pedig mesterkéltnek hat. Az énekesek a lírai csúcspontokat, a kirobbanó érzelmeket és a bravúráriákat hiányolják abból a műből, melyen a zeneszerző rendkívüli alapossággal, 1892-tól 1902-ig dolgozott.

Pedig nem unalmas opera a Pelléas. Már maga az opera keletkezéstörténete is tele volt izgalmakkal, ellentétes érzelmek és érdekek összecsapásával. Debussy szó szerint az életét kockáztatta a bemutató sikeréért. Történt ugyanis, hogy a komponista Mary Gardent, korának híres szopránját kérte fel a női főszerep eléneklésére. Amikor ez az opera szövegírójának, Maurice Maeterlincknek (aki a Kék madár szerzője is) tudomására jutott, pisztollyal a kezében rontott be Debussy lakásába. A belga drámaíró egy szerényebb képességű, ámde egy – fogalmazzunk finoman – szívéhez közelebb álló hölgyet szeretett volna az operaszínpadon látni. Debussy ellenállt, Maeterlincket pedig szerencsére sikerült a ház népének jobb belátásra bírnia. A két művész ezután soha többet nem beszélt egymással. Maeterlinck csak jóval Debussy halála után vallotta be, hogy Mary Garden szerepmegformálása által értette meg végre saját művének bonyolult szimbolikáját…

f29a3efd-c921-41e9-906d-e1e38001734a

A még a szövegíró számára is titkokat rejtegető cselekmény többféle értelmezési lehetőségét jó érzékkel használta ki a rendező. A rejtélyes Mélisande, Golaud, (a férj), és Golaud féltestvére, Pelléas szerelmi háromszögét egy mindvégig elsötétített színpadon jelenítette meg, ahol nincsen Vakok Forrása, várkert, hiányoznak a fűzfák és a tenger hullámai is. Helyette feketeruhás színpadi munkások hatalmas, szekrényhez hasonlatos szürke dobozokat tologatnak-nyitnak szét az egyes jelenetek különböző helyszíneit jelképezve. Egyik-másik jelentése nyilvánvaló, azonban a legtöbbnek ugyanúgy homályban marad a mögöttes üzenete, mint az opera számos megválaszolatlan kérdésének. A már említett toronyszobai jelenetnél például a kitárt doboz harmincnyolc ugyanolyan piros ruhát rejtett magában, mint amilyet harminckilencedikként maga Mélisande viselt. Örök rejtély marad, vajon mit akart ezzel a rendező mondani. De említhetném azt a dobozt is, mely a szemészeti vizsgálatokhoz hasonlatosan megvilágított nagybetűkkel hirdetette a közelgő halál jelenlétét: „Sentez-vous l’odeur de mort qiu monte?” Valóban ez lenne a legfontosabb mondata a szövegkönyvnek?

A rendezés érdekes megközelítésének találtam viszont, hogy a főszereplőnőt nem kizárólag gyermekien tiszta vonásokkal ruházta fel. Ruhájának skarlát színével egyfajta une belle dame sans merci-ként jelent meg, ami éles ellentétben állt a többiek (leginkább űrhajósruhára emlékeztető) hófehér jelmezével. E színszimbolika számomra azt sugallta, hogy mindenkinek – de leginkább Golaud-nak, aki a legtöbbet veszítette a történet során – jobb lett volna, ha Mélisande be sem teszi a lábát Arkel király birodalmába.

Gerald Finley kiváló színészi alakításával – mely nemes hanggal és választékos muzikalitással párosult – az előadás legemberibb figurája. Játékával sikerült hitelessé tennie a szinte rögeszmévé dagadó féltékenységet. Angelika Kirchschlager Mélisande-megformálása finom és bájos volt, ugyanakkor hűen tükrözte a rendező által sugallt karakter kettősségét. A fiatal Simon Keenlyside Pélleas ártatlan gyermekiségét és emberi tisztaságát mutatta meg. A kisebb szerepek közül messze kiemelkedett Tom Norrington, Yniold megformálója, aki korát meghazudtoló érettséggel és szuggesztivitással énekelte Golaud kisfiának szerepét. A zenekari árokban Simon Rattle karmesteri pálcájával csodálatosan irányította a zenekart, a muzsika minden rezdülését, a partitúra minden apró részletét varázslatosan közvetítette.

(2007. május 23. 19:00 Royal Opera House (London) - Maurice Maeterlinck-Claude Debussy: Pelléas és Mélisande; km.: Angelika Kirchschlager (Mélisande), Gerald Finley (Golaud), Simon Keenlyside (Pelléas), Catherine Wyn-Rogers (Geneviève), Robert Lloyd (Arkel), Tom Norrington (Yniold), Robert Gleadow (doktor), vez.: Simon Rattle, díszlet: Emmanuel Clolus, jelmez: Raoul Fernandez, rend.: Stanislas Nordey)