Jácint

A fűtőmű diadala - I. rész

2007.07.09. 00:00

Programkereső

Sokszázan állunk - sárga bukósisakban, mint egy üzemlátogatás tanácstalan résztvevői - a miskolci Egyetemi Fűtőmű oldalánál, a susnyásban, magasra nőtt gazban.

Kijön közénk az est házigazdája, Kovalik Balázs szintén munkássapkában, hogy tájékoztasson bennünket, tisztelt egybegyűlteket, hogy mi várható, mire készüljünk fel, mire vigyázzunk (például arra, ha fejünkre pottyan valami, ne nézzünk hirtelen fel), de miközben a leselkedő veszélyekről értekezik, incselkedve, mosolyogva (ha nem is mondja ki), de óva int attól, hogy komolyan vegyük a darabot, a sisak viselését, a salakanyaggal a színpadot beszóró fecskék okozta méltatlan helyzeteket.

A Miskolci Operafesztivál utolsó előtti napján vagyunk - az utolsó fontos napján. Az érdeklődők többsége már nem olyan elánnal veti bele magát a zenehallgatásba, mint a hét kezdetén, amikor még a szép reményekre jogosító rendezvény sem csalódást, sem lelkesedést nem váltott ki, amikor még csak éppen elkezdődött, amikor még meg sem bolygatta a különben álmos város életét. Az utolsó előtti napon vagyunk. És osztom többek véleményét: jó lenne végre valami jót is látni, valami nagyszabásút, valami elementárisat, hogy ne maradjon meg ez a rossz szájíz, amire a fesztivál szorgos látogatói az elmúlt napokban szert tehettek.

Bizakodom - akik látták Kovalik Balázs rendezését korábban, Szentendrén, egyöntetűen állítják, hogy jó emlék marad ez az idei fesztivál is, ha erre fogunk emlékezni, az Artemisz diadalára. Kicsit szemérmesen és kicsit esetlenül áll Kovalik Balázs Artemisz erdejében – hiszen ezt hivatott megjeleníteni a susnyás – rendíthetetlenül mosolyog, mintha egy vidám darabra készített volna fel bennünket.

Pedig Rameau Hippolyte et Aricie című műve (amit Artemisz diadala címmel adnak majd rövidesen elő), nem egy sétagalopp, nem ígér könnyű nyáresti szórakozást, nem is operának illenék mondani, hanem lírikus tragédiának. A kiváló énekesnő, e műfaj legnagyobb élő képviselője, Veronique Gens legutóbbi árialemezére ezekből a XVII-XVIII. századi Franciaországra jellemző művekből énekelt fel néhány klasszikus részletet, a műfaj óriásai, Rameau és Lully mellett Campra (és a műfajt tévutakra vezető) Gluck darabjaiból. A lírikus tragédia egészen másfajta énektechnikát, más hozzáállást kívánt meg az énekesektől, mint az olasz opera.

A Firenzében születtet, de a francia zene diktátoraként elhíresült Lully munkálja ki a lírikus tragédia szerkezetét: balett betéteket illeszt a művekbe, új hangszerekkel - kürttel, flute allemande-dal, üstdobbal - frissíti a hangzást, a francia alexandrinusok deklamációját alapul véve bontja ki a récitatif mesurét. Eleinte continuo kísérettel, de később zenekari accompagnatókkal „operált”; ezek számát és jelentőségét éppen tisztelője, ugyanakkor ellenlábasa, Rameau növeli meg.

1f1a65ce-68c4-4c3a-b443-df710472ce55

A francia barokk felfedezése később kezdődik meg, mint az olaszé, vagy a németé, később veszik birtokba a műveket a korhű hangszereken játszó zenészek, a nyolcvanas években rögzítik a Harmonia Mundinál, illetve a Deutsche Gramofonnál a fontosabb vokális alkotásokat. Az általam ismert legkorábbi Rameau felvétel (1950) éppen a Hippolyte és Aricie, és azt a Roger Désormiére-t dicséri, akinek a nevéhez fűződik Debussy dalművének – fesztiválunk zeneileg legtökéletesebben megvalósított darabjának – egyik legjobb felvétele is. Nem tudom, mennyire lenne közismert ma Rameau, ha nem a régi zenés mozgalom három nagy alakja, John Eliot Gardiner, Marc Minkowski és William Christie érzi szívügyének a műveit, ha nem e három kiváló karmester nevéhez köthetőek lennének a legjobb Rameau előadások.

Nem tudom megítélni azt sem, mennyire ismert Rameau neve a magyar zenehallgatók körében, de talán nem járok messze az igazságtól, ha azt gondolom, zenéjéért századannyian sem rajonganak, mint Wagner zenedrámáiért, ami nekem mindamellett, hogy felettébb igazságtalan állapotnak tetszik, azt is pontosan mutatja, hogy mennyire mások honunkban a koncertállapotok, mint Európa rendben tartottabb részein.

A Miskolci Operafesztivál – aminek idén Bartók mellett Párizs volt az emblémája – igyekezett pótolni a koncertélet hiányosságait, és bár az igyekezet nem bizonyult hiábavalónak, nem tette széles körben ismertté a nagy francia lírikus tragédia szerzők nevét. Mindenesetre méltánylandó, hogy a szervezők tenni akartak azért, hogy a francia operát ne azonosítsák az operalátogatók Gounod (Goethe ágyékába taposó) Faustjával, Massenet és Offenbach műveivel, illetve az örökbecsű Carmennel. Hangsúlyozni kell persze nyomban, hogy Rameau és Lully nem úgy operaszerző, mint az imént felsoroltak, vagyis nem látszik indokoltnak egy fesztiválon egymás mellé állítani, vagy egymás ellen kijátszani őket.

Van még restanciája egyébként is a magyar operajátszásnak, hiszen Berlioz Trójaiak című nagyszabású művét eleddig nem láthatta a magyar publikum, Debussy Pelléas és Melisande-ját negyvenkét év után vette elő Kocsis Zoltán és zenekara. Debussy művét nem csak Miskolcon, hanem a Művészetek Palotájában is előadták, bizonyítva, hogy nem kell feltétlenül kosztümökbe, és pózokba rendezni az énekeseket e mű hiteles bemutatásához, hiszen Debussy darabja – programja szerint – színpadellenes: Pelléas és társai nem a színház, hanem az álom világában érzik otthon magukat, és ez az előadás, köszönhetően a zenekarnak, és az énekeseknek (nem jobb szó híján, hanem valóban): álomszép volt.

Kolozsi László a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál más programjairól is beszámolt (Lully: A karnevál, Charpentier: Actéon, Rameu: Pygmalion, Offenbach: Hoffmann meséi), amely események részleteit - egyben a kritika folytatását - holnaptól olvashatják honlapunkon.

(2007. június 15. 18:00 Nemzeti Színház - Nyári Színház (Miskolc) - Debussy: Pelléas és Mélisande (koncertszerű előadás); km.: Juliette Galstian, Jérome Varnier, Vincent Le Texier, Leonardo Caimi, Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar; vez.: Kocsis Zoltán

2007. június 23. 20:30 Miskolci Egyetemi Erőmű (Miskolc) - Rameau: Artemisz diadala; km.: Mester Viktória, Bretz Gábor, Gál Gabriella, Fodor Gabriella, Rezsnyák Róbert, Geszty Veronika, Hajnóczy Júlia, Bucsi Annamária; rend.: Kovalik Balázs)