Jácint

Hát ez óriási

2007.07.31. 00:00

Programkereső

Nagy tér, nagy díszletek, nagy tánckar és defektből effekt, azaz a Nagy Ervin–ifj. Zsuráfszki Zoltán-kettős pazar játéka. Ennyiben summázható is a Marica grófnő szegedi Dóm téri előadása.

Díszlet-próba

Az operettek nyitányában felcsendülnek a darab slágerei, és megalapozzák a következő három óra kellemes hangulatát. Ezzel a praktikus funkcióval ne szálljunk vitába. Az viszont elgondolkodtató, hogy legyenek a dallamok mégoly fülbemászóak, mit lehet kezdeni az előadás "igazi" kezdetét megelőző percekkel. Mert a nézőnek fogalma sincs, hogyan viselkedjen az üresjáratban: beszélgethet-e még a szomszédjával, vagy már figyelnie kell a színpadra. Körülbelül ugyanilyen értetlenség kíséri a jó előre beharangozott díszletet, a gyermekláncfű-mezőben álló magányos, az előadás jó részében használaton kívüli piros körömcipőt, a hegedűt és Szép város Kolozsvár feliratú gyufásdobozt. Később begurul egy oldtimer autó, egy oldalkocsis motorbicikli, egy soküléses kerékpár és egy piros traktor is. Listázhatunk még buta, hátsó lábukon gördülő tehénkéket – persze, hogy nem élők, és persze, hogy zárványötletként maradnak –, valamint egy fehér lovat – persze, hogy élő, és persze, hogy fölöslegesen tér vissza – és hozzá színben illő zongorát.

A deklarált rendezői és díszlettervezői cél az volt, hogy e gigantomániával a műfajt elemeljék a kliséktől. Tény, hogy nem süllyed az előadás az operettjátszást olyannyira jellemző idiotizmusba, néhány figura inkább szerethető őrült, mint teljesen blőd karakter, a szerelem sem ragacsosan gejl, de a színpadon irónia, távolságtartás vagy épp önreflexió az ötletpetárdák pukkanása közben csak jól meghatározható nyomokban lelhető fel.


Ifj. Zsuráfszki Zoltán és Nagy Ervin

Akkor, amikor báró Zsupán Kálmán, azaz Nagy Ervin és Ifj. Zsuráfszki Zoltán színre lép. A színész ugyanis egy próbán bokaszalag-szakadást szenvedett, a helyébe nem ugorhatott be senki, így a társkoreográfus mentette meg a helyzetet. Mit mentette – tulajdonképpen ezáltal kezd működni a produkció. A talyigán vagy tolókocsiban ülő Nagy Ervin és táncoló alteregója között megvan az előadásból olyannyira hiányzó finom, önreflexív gesztusrendszer. Jó ritmusban lépnek előre vagy vonulnak vissza a jelenet jellegétől függően, engedik érvényesülni egymást, nem verseny-, hanem komplementer helyzetben vannak.

Akkor, ha Peller Annát látjuk. Tavaszi napsugaras Lizája bájos butasággal leplezi tűzrőlpattantságát. Amilyen öniróniával Nagy Ervin utal balesetére, úgy beszél Peller saját kerekded idomairól. Kettőseik - pardon! -, hármasaik játékosak, fanyarul édesek.

És Lehoczky Zsuzsa belépőjekor, aki aztán életkorára, szegedi színpadi múltjára tett megjegyzéseivel teljesen leveszi a lábáról a közönséget. A bajadérból kölcsönzött "Jön-e velem, nagysád, shimmyt járni" hab a kissé összeesett operett-tortán. Ő az egyetlen, akinek antréjánál tapsban tör ki a közönség. (Még a primadonna Maricát játszó Lukács Gyöngyi belépőinél sem ütődtek össze a tenyerek. Talán azért, mert az énekesnő a műfajtól idegen operai súlyossággal és komolysággal játszott.)

Épp azért, mert Lehoczky felemlegeti szegedi éveit, nagy hiba elfelejteni a Tschekkót nagy eleganciával, a Dóm téren patikamérleggel kimért mozdulatokkal játszó Király Levente táncos-komikusi múltját. Kudelkát a szerephez passzoló idiotizmussal és tupírozott hajjal, a Kontroll Mukijába oltott Stanley Ipkiss (tudják, A maszk zöldarcú főszereplője) operettszínpadi változatát játszva adja Pindroch Csaba. És van egy száma az orfeumi betétben Szőcs Arturnak, amely által szerepet kap a piros topán és a beleépített obligát operettlépcső. Igaz, azon nem a primadonna, hanem egy operett-Elvis száguld le. Szőcs játssza egyébként Liebenberg Istvánt is. Borzalmas parókában, de még ez sem csorbítja jávoros eleganciáját, amellyel a motoron ül. És mindenképpen erénye a produkciónak Duda Éva a "magyaros" hangvételt revüelemekkel – vagy fordítva, sőt jól kifordítva – ötvöző, szentimentalizmust mellőző, robbanó koreográfiája, amelyet profi táncosok adnak elő.


Peller Anna és Nagy Ervin

A többi? No, nem néma csend, mert mégiscsak zenés műfajról van szó, inkább számos kínos pillanat, amelyek legkínosabbika az "Eszenyi báróné ellovagolt Csárdáskirálynő nevű lován" megjegyzés. Talán inkább Alföldi herceg, gróf, báró, méltóságos, nagyságos vagy tekintetes úr. A rang már oly’ mindegy, ha a két évvel ezelőtt Szegeden bemutatott és tavaly reprízként újrajátszott Alföldi Róbert-rendezésre utalnak.

Érthető, sőt megérthető, hogy Eszenyi Enikőt erős érzelmi szálak fűzik a Marica grófnőhöz. Játszotta filmsorozatban a szerző, Kálmán Imre feleségét, a darabban említik szülővárosát, és a történet egy különleges, extravagáns nőről szól. Lehet előre mentegetőzni, hogy a változékony időjárás nem volt tekintettel a próbákra, vagy hivatkozni a szerencsétlen balesetre - az eredmény nem azt tükrözi, hogy tökéletes körülmények között legalább magának éles tükröt tartó előadás jött volna létre.

(Kálmán Imre: Marica grófnő - Szegedi Szabadtéri Játékok, 2007. július 27.; km.: Marica grófnő: Lukács Gyöngyi, Tasziló gróf: Nyári Zoltán, Liza, a húga: Peller Anna, Liebenberg István: Szőcs Artur, báró Zsupán Kálmán: Nagy Ervin, Bozsena grófnő: Lehoczky Zsuzsa, Dragomir Populescu Moritz herceg: Tordy Géza, Kudelka, Bozsena grófnő inasa: Pindroch Csaba, Tschekko: Király Levente, Manja, fiatal cigánylány: Tóth Adrienne; díszlettervező: Kentaur; jelemztervező: Szakács Györgyi; karigazgató: Kovács Kornélia, koreográfus: Duda Éva; dramaturg: Böhm György; karmester-zenei vezető: Silló István; rendező: Eszenyi Enikő)