Gyöngyi

Semmi opera, semmi dráma – II. rész

2007.11.23. 00:00

Programkereső

Egyáltalán nem opera az Artúr király, írtam, mert a kórusoknak és az áriáknak nincs közvetlen hatása a történetre, itt, a zenében, nem a szerelmesek irtózatos fájdalmáról hallunk, vagy a nagy király dühéről, vagy bosszúról: nimfák, szellemek, Cupido és a vad Pán lebegnek körbe bennünket, csalogatva, és félreérthetetlenül: bujaságra invitálva.

Purcell csak egy igazi operát írt, a Dido és Aeneast, ami (apró érdekesség) csak egy áriával van jelen a best of Purcellben, vagyis a halála után nem sokkal kiadott Orpheus Britannicusban. Lulli művei mellett az Artúr király előzményének tekinthetjük a francia ballet de cour-hoz és az olasz mascheratakhoz hasonló Angliában bevett masque-okat is. Ez a szórakozató zenei műfaj allegorikus és mitológia jelentek kevercse lant kíséretes dalokkal, évődő prózával, madrigál kórusokkal, tánccal, pantomimmel. Ez a bolondos műfaj sem maradt ment az olasz opera hatásától, idővel egyre több benne az arioso. Az 1600-as évek elején már egyértelműen kimutathatók a masque-okban a talján vonalak.

De a francia hatása egyértelműbb Purcell Artúr királyában: a csodálatos Purcell alkotói géniuszát a műben legékesebben bizonyító passacaglia Lulli Armide-áját idézi meg, a híres Fagy jelenet pedig az Isis hasonló témájú jelenetét.

Vashegyi György és együttese egyértelművé tette, hogy a francia hatások felől közelíti meg a művet. Franciásan, táncosan játszotta, akárcsak legutóbb a Dido és Aeneast Purcell nagy művét, francia hatásokat idéző kontúrokkal, hangzással. Bár a hangolás nem a=392 volt, egyértelműen a Lulli-művet hallottam a passacagliában, a Fagy jelenetben is. Mintha még az énekesektől is a franciás éneklési módot várta volna el az egyébként a kelleténél most szigorúbb karmester.

A kelleténél szigorúbbat mondok, mert egy pillanatra sem tűnt oldottnak a muzsikusok játéka, nem hatotta át játékukat az az öröm, ami William Christie muzsikusaiét, az Artúr király nem az életöröm, a báj briliáns megszólaltatása volt, csupán egy nagyszerű, francia hatásokat mutató mű. Mindenki, minden közreműködő, pontosan, ütem-egyre indított, de mégsem állt össze a darabról egy egységes kép: a részletekben elvesztek a nagy kórustételek, nem volt íve, vonulata az előadásnak (hogy egy másik nagy interpretációt is ide citáljak), mint John Eliot Gardiner és társulata előadásának. Az Artúr király egy enyhén unalmas műnek tetszett, és ezt - mivel nem tudtam másnak betudni - az énekeseknek és Vashegyi Györgynek tudtam be. Pontosítok: leginkább csak az énekeseknek.

A hölgyeké minden tiszteletem, a Fairest Isle-t gyönyörűen tolmácsolta Hamvasi Szilvia, a hangja fellobbantotta a legkérgesebb szívét is. Szeretnivalóan, hibátlanul, de vérszegényen énekelt Wierdl Eszter és Csereklyei Andrea.

A basszusnak, a német Raimund Nolte-nak - hiába a nagy múlt, Trevor Pinock és René Jacobs iskolája - nem a melléfogásaival, hanem hangjának tónusával (azzal, ahogy kirítt a hangszeres megszólalásból) volt bajom. Nem érezte, hogyan kellene énekelni, ezért nem találta meg a hangot a zenekarral, nem értette, mit kér tőle Vashegyi György. Szigetvári Dávid bár mindvégig pontos volt, gyengécske hang birtokosának tűnt, különösen a kocsmajelenetben, amikor is, az Old England-el hatalmas és megérdemelt sikert arató kórus, egyszerűen elsöpörte. Hiába mórikálta magát, hiába pipiskedett a kórus felé, nem ért fel hozzájuk, nem hallatszott ki egyébként tiszta és jól intonált hangja.

William Christie úgy kezelte az Artúr királyt mintha az nem egy dráma része lenne, hanem egy önálló mű: koncepciója az volt, hogy a darab Dryden művétől függetlenül is játszható öt részből álló dráma, amelynek elején például a pásztorok lánykákat próbálnak bokorba csábítani. Ezért ezt az első részt úgy játszatta el, mint egy igen pajkos masque-ot, a felvételen jól hallható, hogy mennyire élvezik a szöveget is az előadók. Az angol gazdaság eredményeiről szóló kórustételt nem vette komolyan; ezt is kifigurázza, ezt is vidám részletté szelídíti a közreműködők élcelődése, jókedve. Gardiner felfogásában a mű komolyabb, van benne utalás arra, hogy ez mégis csak egy királyt ünnepelni hivatott mű, mégiscsak Anglia ünnepe, elvégre a végén ott van az azóta is kedvelt Angliát méltató kórus (Gardiner angol, ne feledjük, vérbeli angol úr). Vashegyi a darab egészéről, mintha nem gondolt volna semmit, legalábbis nem éreztem, hogy melyik felfogás felé megy - mit akar a darabbal.

Nem akarom persze eltagadni az előadás érdemeit, hiszen volt számos érdeme, többek közt: a kórus megszólalásai, különösen tevékenysége a kocsmajelenetben (mertek a férfi tagok ordenárék, nagyon hangosak lenni, és örömöt okoztak ezzel, hallhatóan, a közönség javarészének – úgy éreztem a Christie-féle felfogást szívesebben hallotta volna a nagyérdemű) – a Fagy jelenet dermesztő hidege (szerintem a Cold Genius-nak pontosabb fordítása a Fagy Szelleme, mint a Vashegyi-féle Hideg Géniusz változat), a Fagy egyre erősödött, egyre tágult, elérte, hogy minden jelen levő lassan reszketni kezdjen.

0992fa24-0a4f-458f-a42d-09e48d6e009f

A legismertebb részekben a zenekar és a kórus is brillírozott. Kitett magáért. A fafúvósok sem fogtak mellé, a kórus hitet tett az örömteli éneklés mellett. Mintha örültek volna a szerző géniuszának, mely korántsem fagyos, sokkal inkább szívmelengető. Vigasztaló. Ok a víg kedélyre.

És persze nem akarom elvitatni Vashegyitől azt sem, hogy kiválóan fogta össze zenekarát, hogy apróbb fúvós pontatlanságoktól eltekintve meggyőző az együttes: azt csináltathatna velük, amit akar. Valószínűleg tartom, hogy miden elképzelését képesek lennének megvalósítani. Ezért nem is értettem, hogy miért nem derült ki, a francia hatásokon kívül, miről beszél még ez a Purcell mű. Mindenesetre a közelgő Purcell évforduló hozhat még jó előadásokat a Purcell Kórussal és az Orfeo Zenekarral.

Álmunk (ez után az Artúr király után erről megbizonyosodhattunk): egy világszínvonalú Purcell előadás, magyar előadókkal, magyar színpadon, beteljesedhet, legkésőbb jövőre, mondjuk szentivánéjkor, egy hatalmas és lenyűgöző semi operával, a Tündérkirálynővel.

(2007. november 18. 19:30 Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - Purcell: Artúr király - az ötfelvonásos semi-opera koncertszerű előadása két részben; km.: Csereklyei Andrea, Hamvasi Szilvia, Wierdl Eszter (szoprán), Bárány Péter (kontratenor), Szigetvári Dávid (tenor), Raimund Nolte (basszus), Purcell Kórus, Orfeo Zenekar (korabeli hangszereken); vez.: Vashegyi György)