Jolán

Borbélyok versenye

2008.02.22. 00:00

Programkereső

Tegnap óta játsszák a magyar mozik a Sweeney Todd - A Fleet Street démoni borbélya című filmet a főbb szerepekben Johnny Depp-pel, Helena Bonham Carterrel, Alan Rickmannel, Sacha Baron Cohennel. Hogy a két Golden Globe után BAFTA- és Oscar-díjat is kap-e Tim Burton mozija, majd kiderül. A musical színpadi változatát itthon két színház mutatta be. Az egyik előadás alig egy hét alatt megbukott, a másik a Színházi Találkozó- és kritikusdíjak ellenére nem tette közönségdarabbá.

Stephen Sondheim

1992-ben az Erkel Színházban az Operaház és a Rock Színház koprodukciójaként Kalmár Péter állította színpadra a művet Nyakfelmetsző címmel. 21 előadást terveztek, öt lett belőle. Volt, akik az Opera szervezését okolták, akik langyos lábvízben kuporognak és tiltakoznak minden ellen, ami új, nem szokványos, a kritika viszont így írt: Gátlástalan amatörizmus vette birtokába az Erkel színpadát, hogy szaporítsa azon előadások számát, amikben önjelölt rendezők tehetetlenül elmerülnek a lebirkózhatatlan gyakorlati feladatok tengerében, és ahol a direkció megengedi az úszni nem tudót belefúlni a hullámokba anélkül, hogy mentőövet dobna neki. A címszerepet Miller Lajos („technikai mankók nélkül is énekesi teljesítményt nyújt”), valamint Koós János alakították (őt inkább kis színes interjúkban kérdezték az új feladatról). Mrs Lovettet Lehoczky Zsuzsa játszotta, akinek szellemes derűjéről, kihívó érzékiségéről és belső erejéről elragadtatással szóltak.

Egy évvel az Európai Színházi Unió Fesztiválja keretében a londoni Nemzeti Színház félelmetesen jó előadásban játszotta Budapesten a musicalt, majd az 1999/2000-es évadban Kaposváron is műsorra tűzték az Eörsi István által frissen lefordított Sweeney Toddot. (Ez volt a Csiky Gergely Színházban egyébként a harmadik színpadra állított Sondheim-mű.) Olyan előadás született, amely alkalmas lehet ara, hogy a szerző egyik legismertebb és legjellemzőbb művét megszerettesse a közönséggel. ( …) Tisztelettel ajánlanám a produkciót a szüntelenül közönségigényekről szavalók szíves figyemébe – írta az egyik színikritikus, míg a másik Spindler Béla (Sweeney Todd), Molnár Piroska (Mrs. Lovett), Bezerédi Zoltán (Turpin bíró) és Kőrösi András (Pirelli), dicsérete után azzal zárta recenzióját, hogy akkora odaadással, csillagot az égboltról lerúgó nekigyürkőzéssel és elegáns szaktudással játszik a társulat, hogy a borzalmakat halmozó darabban is gyöngéd szeretet ébresztenek maguk iránt.


Ascher Tamás

Eközben egy néző a helyi lapban így panaszkodott: „Milyen művészeti értéket képvisel az a színdarab, amely bölcs mondanivalóságának (miszerint a bosszú nem vezet sehová, csak elembertelenít) eszközéül olyan történetet kerekít, melyben a véres kezű borbély sorra öli áldozatait, s tetemüket – szállásadónőjével – húspogácsának tálalják fel a bosszú, az üzlet és az egyszerűség kedvéért?" Pedig a rendező, Ascher Tamás nem vitte el a végletek felé a darabot. A rideg, nyálkás grafitszürke vaslépcsőkből, platókból és sínekből álló díszletben sem horrort, sem melodrámát nem rendezett, legföljebb finoman ironizált a horrorisztikus jeleneteken, és azt a mértéktelen, agresszívvá tevő nyomort mutatta meg, ahol szinte álomszerű vadságú bűnök környékezik az ártatlanokat.

A zenekritikus dicsérve az áttekinthető, gazdag és világos előadást megint mást kért számon: semmi baj nincs azon túl, hogy zenélnek és énekelnek benne, s a színészek zenei képzetlensége miatt Sondheim muzsikájának mondanivalója, azaz a zenében rejlő poénok nem ülhetnek.

Azt, pedig hogy Tim Burton színészei mit tudnak érzékeltetni a Shakespeare Athéni Timonjától A sevillai borbélyig, a Szerelmi bájitaltól a 20. század történelmi horrorjáig terjedő művelődéstörténeti allúziókból, a mozikban kiderül.