Bertalan

Negyedszázada Karminca mód

2008.03.25. 00:00

Programkereső

Születhet-e nálunk musical? Nagy vállalkozás, nagy siker. Broadway a Lenin körúton. Még lakonikusabb tömörséggel: Pesti Macskák. Ilyen címekkel jelentek meg az 1983. március 25-i kontinenspremier után a kritikák, a Füles magazin egyik rejtvényében pedig azt fejthették meg az olvasók, melyik maszk kit takar.

Az 1982/83-as évadban tíz darabot játszott az akkor még prózai repertoárszínház Madách, zenés produkciót pedig az öt évvel azelőtt bemutatott Mahagonny óta nem próbált a társulat. Az Eliot-Webber-musicalre napi hat-nyolc órában, extra ének- és táncórákra fél évvel a premier előtt kezdtek el készülni, s ennek meglett az eredménye: professzionalizmus megdicsőülése, amelyben az olajozottan működő színházi gépezet önmagát emeli piedesztálra– írták a premier után a kritikusok a nem broadwaysítottan körúti, hanem ízig-vérig pesti karaktert öltött Macskákról.

A produkció közel három millió forintba került, de dr. Lukács György, a színház ügyvezető igazgatója szerint a jelmezek vagy a pompőz maszkok például nem kerültek többe, mint más darab esetében, talán csak a díszletek technikai megvalósítása és az URH-adóval felszerelt parányi mikrofonok (ma úgy mondanák: mikroportok) és a magnetofon, amelyről a play back szólt volt csupán drágább az átlagosnál.

Ha nem szigorú kritikusként kell megítélnem a színházban töltött két és fél órát, akkor kellemes semmittevés, jóleső kikapcsolódás és egy profi teljesítménynek szentelt figyelem, ám ha a szuperprodukcióságon túl is nézünk, akkor az előadás tartalmi részét, a macskaságot hiányolom – mondta rádiós gyorsértékelésében az egyik szakíró. A kritikák kiemelték az egyenrangúvá emelt ének- és tánckart, kéztartásuk és fejmozgásuk, hirtelen megjelenésük és lopakodó járásuk, enyhén stilizált hanghordozásuk és ironizáló szövegmondásuk homogén együttesét és stílusba simuló báját, valamint azt, hogy a Madách korábban leginkább csak színtelen, szagtalan, közepes produkcióval „jeleskedő” művészei sora egységesen magas színvonalú játékot nyújtottak. A legtöbb dicséretet Gastrofar George szándékosan „züfeces” alakítója,Haumann Péter kapta, aki egyszerre macska és ember. Macskaságában ember, emberségében macska. S mindenekfölött: színész – írta róla igen eredetien az egyik színházi lap szerzője. Rajta kívül az előadásban 1994-ig közreműködő, mindössze két jelmezt elhasználó (az elsőt 28.000 forintért árverezték el jótékonysági célra) Hűvösvölgyi Ildikót emelték ki: a karból kifénylő, összetett adottságaival és kellemével musicalvilágsztár is lehetne, egy Audrey Hepburn a köbön.

Szirtes Tamás mellett társrendezőként az operaházi balettigazgatót, Seregi Lászlót jegyzik a színlapok. Koreográfiájának jellemábrázoló erejét és dramaturgiai funkcióját találták többen az előadás teátrális alapjának és vezérfonalának, ám leginkább azt emelték ki, ahogyan sikerrel küzdött meg a zsúfoltság csapdájával, a viszonylag szűk térben sok szereplő mozgatásával. A recenzensek nem felejtették el kiemelni az előadás szakmai munkamegosztását: az Operaház balettkarából kölcsönzött 12 macska táncolt (kiemelve Mefisztulészként Szakály Györgyöt), a nehezebb énekszólamokat az Operából kölcsönzött énekesek kapták, a közös éneklést pedig play back segítette. És bár mára felnőtt a Madách Tánciskola, az Operából még mindig jönnek vendégek.

Ám nem csupán pozitív jelzőkkel halmozták el az alkotókat. A szövegmondással, illetve Romhányi József vers-/dalszövegeinek értésével komoly problémák adódtak, s ennek következményeként az előadásról távozó nézők alig tudják elmesélni, miről szól a darab, illetve hiányolták a macskaegyéniségek kevéssé karakteres kitalálását-megformálását. A macskák báli gyülekezetének drámája csak emberi sorsok játékos képeként érvényes, magánszámként, a verseket lírai egységnek interpretáló előadásában nem ragadható meg – szólt a kritika.

A korabeli átlagos jegyár a Madáchban 12 és 56 forint között volt, a Macskákra azonban 40-150 forintot kellett leszurkolni a nézőknek. A viszonylag magas jogdíjak kigazdálkodását az is segítette, hogy minden előadásra ötven darab valutás jegyet tettek félre, amelyek ára harminc NSZK-márka volt. Igaz, az előadás után ezért még a Fészek Klubban járt egy vacsora, ahol Nádas Gábor a musical slágereit zongorázta.

Mielőtt a felújítás előtt bezárták a Madách Színházat, az épülettől 1998. március 31-én a darab 948. előadásával búcsúzott a társulat. A Macskák 2002-ben lekerült a repertoárról, ám a tavaly nyári szegedi szabadtéri felújítás óta újra műsoron van. A városi legenda szerint a huszonöt évvel ezelőtti premierbulin a szereplők (és álljon itt a teljes névsor), Haumann Péter, Almási Éva, Póka Balázs, Lukács László, Kishonti Ildikó, Tímár Béla, Cseke Péter, Bencze Ilona, Paudits Béla, Laklóth Aladár, Hűvösvölgyi Ildikó, Gyabronka Józsaf, Balogh Ferenc, Szakály György, Póka Éva, Bajza Viktória, Tóth Enikő, Szilvássy Annamária, Lesznek Tibor, Detvai Zsuzsa, Janács Evelyn, Kajtár Júlia, Kecskés Szilvia, Kollár Eszter, Lászay Andrea, Mráz Kornélia, Balikó István, Balogh András, Bongár Péter, Hencsey Róbert, Ménich Gábor, Rotter Oszkár és Sárközi Gyula újra letáncolták a bál koreográfiáját. Az, hogy ma este mi történik, talán újabb városi legendává növi ki magát.