Gellért, Mercédesz

Aki korán kel - I.

2008.05.23. 00:00

Programkereső

Miskolc az idén nyolcadik alkalommal megrendezendő, "Bartók+..." fesztiválnak köszönhetően szépen lassan felkerül az európai operatérképre. A rendezvényt 2003 óta Bátor Tamás irányítja, akivel, operaénekestől meglehetősen szokatlan időpontban, reggel nyolckor beszélgettem. Ő már túlvolt az első kávén és a reggeli tornán. INTERJÚ

Bátor Tamás

Fidelio Súgó: Az operaénekes vagy a fesztiváligazgató a koránkelő?

Bátor Tamás: Mindkettő. Ahhoz, hogy bírjam a napi munkát, akár az énekléssel járó próbákat, akár a fesztiválirányítással járó hajtást, szükséges a testmozgás, erre pedig csak reggel tudok időt szakítani.

FS: A fesztivál napi operatív feladataiban is részt vesz?

BT: Harmonikusan dolgozunk együtt a kollégáimmal, de szeretek tudni úgy a gazdasági, mint a művészi ügyekről - akkor is, ha épp nem vagyok Miskolcon. Legyen szó szerződésekről vagy a produkciók próbáiról, ez a fajta tapasztalat, amivel rendelkezem például azért, mert a menedzsereim mellett én magam is intéztem a dolgaimat, vagy azért, mert több mint 15 évig kizárólag külföldön dolgoztam, sokat segít.

FS: De ugye, nem ez motiválta énekesként elsősorban abban, hogy a Miskolci Operafesztivál ügyvezető igazgatója legyen?

BT: A fesztiválalapítók, Müller Péter Sziámi, Hegyi Árpád Jutocsa és Kesselyák Gergely, művészeti tanácsadóként kérték a véleményem már az első években, s távozásuk után az önkormányzat 2003-ban pályázatot írt ki a pozícióra. Örök életemben aktív ember voltam, s megismerve az európai menedzservilágot, kiépítve egy nagyon szerteágazó kapcsolatrendszert és mint operaénekes azt gondoltam, segíteni tudom a fesztivált. Az, hogy a város 2006-ban újabb öt évre bizalmat szavazott, jelzi, hogy szakmailag jó és közönségbarát úton járunk. A Miskolci Operafesztivál a saját és a meghívott produkciókkal hírnévre, rangra tett szert az európai operaéletben, és a műfaj kedvelői és művelői egyaránt szívesen jönnek ide. A kelet-európai együtteseken kívül járt nálunk a milánói Scala együttese, a bécsi operaház vagy a Santa Cecilia együttese. Rigától Bukarestig, Minszktől Salzburgig számos városból érkezett előadás, amelyek olyan rendezői színházat mutattak meg, amiből mi rengeteget tanulhatunk.

FS: Sok fesztivál vezetőjének "sírását" hallhatjuk évek óta, hogy pénzügyi nehézségekkel küzdenek, de Miskolcról ilyen hangok nem hallatszanak. Önök mennyiből gazdálkodhatnak?

BT: A barterszerződéseken kívül - azokkal mintegy 400-450 millió forint a nyári program és az éves működés költsége - 300-320 milliónk van, s ez az összeg az utóbbi években csak reálértékben növekedett. Ebből 240 millió forint az állami támogatás, 140 millió Miskolc város önkormányzatától, 100 millió pedig az Oktatási és Kulturális Minisztériumtól érkezik. Az elmúlt évben majdnem 90 millió forint volt a saját reklám- és jegybevételünk. Ez utóbbi azért fontos, mert az árainkat alacsonyan kell tartanunk, hogy minél többen részt tudjanak venni a fesztivál programjain.

FS: Ezért van a programban Három tenor- és Adagio-koncert, az Epica jégcsarnokbeli fellépése vagy épp gyerekelőadás?

BT: Az a cél, hogy az operafesztivál városünnep legyen. Ezért a programfüzetben levő közel hatvan program mellett még közel 150 várja az érdeklődőket a kézműves foglalkozásoktól az utcai koncertekig. És nagyon fontosnak tartom a zenei ismeretterjesztést.

FS: Például az operafilm-vetítésekkel?

BT: Például. Egyrészt olyan produkciókat hozunk el, amiket nálunk nem lehet látni, másrészt pedig a fesztiválon szereplő operák más előadásait vetítjük le, és így elindulhat a beszélgetés a darabértelmezésekkel kapcsolatban. A budapesti operaházi Jenufa után megtekinthető egy barcelonai előadása felvétele. Két héttel az Andrássy úti Anyegin-premier után Peter Konwitschny Anyegin-rendezése lesz nálunk - örüljünk annak, hogy ilyen rövid időn belül két nagyszerű színpadi feldolgozását láthatjuk a Csajkovszkij-operának, annál is inkább, mivel Kovalik Balázs rendezésének miskolci gyökerei is vannak: 2004-ben a kassai és a miskolci színházzal koprodukcióban készült el az előadás. S arról se feledkezzünk meg, hogy számos itthon ritkán vagy még sosem játszott művet mutattunk be koncertszerűen, elég az Acteont említenem vagy tavalyról a Pelleas et Mélisande-ot (aminek Művészetek Palotája-beli előadása a Café Momus olvasói szerint az év koncertelőadása lett), idén pedig Dvořák Ruszalkáját, amely kassai előadásban, de mégis magyarországi premiert jelent.

FS: A fesztiválra meghívott előadásokat mindig látja a premier helyszínén vagy felvétel alapján válogat?

BT: Többségében megnézek mindent, de a Miskolci Nemzeti Színház méretei sokat számítanak a döntésben. Az 1823-ban készült, 1857-ben átépített épület nem az opera, hanem a próza műfajára készült. Kicsi a színpad, a portál 9,2 méter, a színpad mélysége 12 méter. Vannak előadások, amelyek egyszerűen nem férnek itt el. A Bolsojból ezért nem érkezett még eddig produkció, a pozsonyiak viszont vállalták a módosítást, sőt Peter Konwitschny itt Miskolcon is tart néhány próbát. Természetesen a díszlet adaptációja, a legyártás a mi költségünk, de azt hiszem, megéri ezt az anyagi áldozatot. Egy Haydn-opera még előadható ezen a színpadon, de például számos Wagner- vagy Richard Strauss-operát lehetetlen lenne itt megrendezni.

(A Bátor Tamással készült interjú második része holnaptól olvasható a fidelio.hu-n.)