Olivér

Rosszul sikerült találkozások - I.

2008.05.23. 00:00

Programkereső

Kovalik Balázs harmadszor állítja színpadra az Anyegint. A rendezőt a koncepcióról, az előadás világáról, a szerepők közötti viszonyokról és az újraolvasás jelentőségéről kérdeztük. INTERJÚ

Kovalik Balázs

- Az évadtervben az szerepelt, hogy az Anyegint Zsámbéki Gábor rendezi. Mi az oka, hogy az előadást végül nem ő állítja színpadra?

- Zsámbéki egészségügyi okokra hivatkozva sajnos lemondta a produkciót. Ezt követően Anatolij Vasziljevet kértük fel, és úgy tűnt, hogy elvállalja, de februárban végül ő is visszalépett. Nem maradt más, mint hogy főrendezőként beugorjak, és megcsináljam az előadást. Ebben az évadban az Operaház két nagyszínházi premiert állított ki, az Elektrát és az Anyegint – egyáltalán nem szerencsés, ha mindkettőt én rendezem. Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy egy opera előkészületei a premier előtt három hónappal rég túl vannak az elkésettségen: a nyolcvanfős kórus itt háromszor öltözik, ez rögtön kétszáznegyven jelmezt jelent, amit meg kell varrni, nem beszélve a szólisták, statiszták jelmezeiről és a díszlet legyártásáról. Ha februárban felkértünk volna egy harmadik rendezőt, hogy gondolkodjon és találjon ki valamit, hogy új produkció születhessen, akkor lekéstük volna a májusi premiert.

- Beugrottál, hogy a németországi és a két miskolci bemutató után harmadszor is színpadra állítsd Csajkovszkij művét?

- Igen, ez egy remake előadás. Az operajátszás műfajában bevett dolog a remake vagy koprodukciós előadások létrehozása. Persze ez nem feltétlenül jó, de időnként pénzügyi és egyéb okok miatt szükség van ilyen produkciók bemutatására, melyek egyébként adott esetben érdekesebbek lehetnek az eredetinél. A mostani bemutató a Miskolci Operafesztivál előadásának Operába történő adaptálása. A koncepció tehát azonos, a díszleteket és a jelmezeket részben újragyártottuk.

- Az első, németországi bemutató óta hat év telt el, pályádon immár visszatérő téma az Anyegin. Mi tud kihívás lenni egy olyan előadás színpadra állításában, mellyel már több ízben foglalkoztál?

- Mindig kihívás új szereplőkkel dolgozni. Nekem fontos, hogy ki játssza az adott szerepet, és hogy milyen a habitusa, gondolkodása. Az is fontos, hogy ezekkel az emberekkel hogyan lehet az Anyegin kapcsán felmerülő témákat megvitatni. Izgalmas, hogy ugyanarról a rendezői értelmezésről vagy elképzelésről mit gondolnak a mostani szereplők, és mit gondoltak az évekkel ezelőttiek. Például Schwerinben Tatjanát egy litván énekesnő játszotta. Ez egészen furcsa volt, hiszen ő sokkal közelebb áll az orosz kultúrkörhöz, mint mi, és mégsem orosz. Ráadásul az előadás németül ment. Ő teljesen más habitusú alkat volt, mint Miskolcon Fodor Gabriella, aki akkor végzett az akadémián az osztályom egyik legtehetségesebb növendékeként. És megint más kihívás olyan tapasztalt énekesnőkkel dolgozni, mint Frankó Tünde vagy Bátori Éva. Miskolcon Andrey Breus énekelte Anyegint. Egy tradicionális, zsigerien ösztönös orosz énekessel egész más Anyegin egyes gesztusairól és viselkedéséről vitatkozni, mint Molnár Leventével, akinek ez szerepdebütálása. Mester Viktória Miskolcon is énekelte Olgát, az ő esetében például az az érdekes - és ez egészen lebilincselő élmény számomra -, hogy az eltelt évek alatt a szerep hogyan dolgozott tovább benne. A munka, ahogy eljutunk a végeredményig, mindegyik előadásban másképp zajlott. Persze a végeredmény látszólag ugyanaz, és a néző számára maga a munkafolyamat lényegtelen. Eljuttatni egy énekest valahonnan valahova - a rendezőnek ez a kaland. Ezek nüansznyi dolgok: másképp fogalmazol egy mondatot, másik szót használsz vagy kiteszel egy névelőt. Apró rezzenésekről, lelkületekről van itt szó.

(Az interjú folytatása szombaton és vasárnap olvasható a fidelio.hu oldalon.)