Kelemen, Klementina

Már van mit átadni - II.

2008.05.27. 00:00

Programkereső

Nádasi Veronika komoly, barna szemeiben bölcs mosoly bujkál, egész lényéből pedig árad a nyugalom. Játsszon harmonikus karaktereket, mint a Képzelt riport Marianne-ja, a Volt egyszer egy csapat Maryje vagy legutóbb az Abigél Zsuzsannája, karrierjéért keményen törtető Velma Kellyt vagy „szent szörnyeteg” Maria Callast, alakításait mindig áthatja a finom elegancia. INTERJÚ

Nádasi Veronika

- Diploma után Szolnokra szerződtél. Ez kényszer volt, kompromisszum, vagy a negyedik évben ott játszott Képzelt riport… folytatása?

- Kővári Judit énektanárunk hívta el Szikora Jánost, a szolnoki színház igazgatóját az egyik vizsgánkra, és ennek az eredménye lett a Képzelt riport… Jánostól hallottam először, hogy bár jól énekelek, és ez fontos is neki, de a színésznőt látja bennem. Egyáltalán nem éreztem, hogy kényszerből, jobb híján választottuk volna Szolnokot. Nagy dolog és biztonságot adó érzés, ha egy végzős szerződést kap, ráadásul a város kicsivel több mint egy óra Budapesttől. És együtt játszhattam Almási Évával, Tímár Évával a Macskajátékban, dolgozhattam külföldi rendezővel. Nem éreztem, hogy vesztenivalóm lenne, ráadásul megkaptam Velma Kellyt a Chicagóban. Azt hiszem, máshol, más előadásban ez nem történhetett volna meg. Az viszont tény, hogy nagyon „pesti” vagyok, és hiányzott a város nyüzsgése.

- Bár játszottál a Madách Színházban a Volt egyszer egy csapat-ban, mégis az Operettszínházba vágytál. Miért?

- A Madáchban konkrét szerepekre tartottak meghallgatásokat, Kerényi Miklós Gáborral viszont nagyon vágytam dolgozni. Még az egyetem második évében csináltuk vele az egyik vizsgára a Miss Saigont, és rengeteget tanultam tőle. Ő volt az első ember, aki elkezdett darabokra szedni. Beletúrt valami addig berögzültbe, és ez nekem nagyon jól esett, azt éreztem, hogy foglalkoznak velem, hogy ki akarják belőlem a legjobbat hozni színészileg és hangilag is. Folyamatosan számon kért egy nagyon erős belső intenzitást, azt, hogy megtöltsem a dalokat érzelemmel, de ne tűnjön „kapálózásnak”. Azt erősítette meg bennem, amit Toldy Máriától tanultam: az érzelemmel teli, a „valamilyen”, a karakteres hang sokkal fontosabb, mint a szépség, a hibátlanság, a kimódoltság.

- Jót tesz neked, ha keményen bánnak veled?

- Bírom a gyűrődést, a szigort, mert akkor dacból megyek előre. Ha nagyon sok dicséretet kapok, mindig azt érzem, valamit nem mondanak el, és olyan nincs, hogy valami tökéletes. Igazabbnak érzem a kritikát. Néha fáj az őszinteség, de abból, hogy „nagyon jó voltál”, nem lehet építkezni.

- Legutóbbi bemutatód az Abigél című új magyar musical. A darabban Zsuzsannát játszod. Ez a szerep áll habitusban hozzád a legközelebb?

- Talán furán hangzik, de szerettem volna még Ginát eljátszani, mert az a zenei és dramaturgiai ív, amit bejár, izgatott volna, ugyanakkor Zsuzsannával hatalmas harmóniát érzek az első pillanattól fogva. Ez a nő harmonikus, magabiztos, kiegyensúlyozott egyéniség, ugyanakkor mégis muszáj keménynek lennie, ám maga keménységével együtt szeretetet közvetít a lányok felé. Biztos pont a lányok életében, és összekötő kapocs köztük és a tanárok közt mind korban, mind helyzetben. Nyilván Gina áll a darab központjában, és így Gina felé játszom, Zsuzsanna és Kőnig tanár úr szerelmi szála is kiesett, illetve nagyon pici játékokra redukálódott.

- A pedagógust nagyon mélyről kellett elővenni?

- Régóta tudom, hogy egyszer nagyon szeretnék tanítani. Voltak magántanítványaim, de az igazi lehetőség Kővári Judit által jött. Zenés mesterséget, szövegértelmezést, stilisztikai gyakorlatokat tanítok, erre, azt hiszem, már készen vagyok, de hangképzéssel például nem mernék foglalkozni, az nagy felelősség. Úgy érzem, hogy összegyűlt annyi mondanivaló és tapasztalat az évek során, hogy van mit átadnom. Nem az a fő cél, hogy az egyetemi felvételire készítsük fel a gyerekeket, nem az a lényeg, színészek lesznek-e vagy sem, mert aki erre a pályára kell, hogy kerüljön, az úgyis megtalálja az utat. Sokkal fontosabb az önismeretre, a a színház szeretetére nevelés és a közösségi élmény. A tanítás fantasztikus érzés, és rengeteget tanulok közben magamról, akár a hibáimból is. Bár nehéz időben egyeztetni, de tudom, hogy ez az életem része lesz.

- Az nem vonz, hogy külföldön is kipróbáld magad?

- Érdekelni érdekelne, és nem is zárom ki a lehetőségét, de huzamosabb időre biztosan nem mennék el. Ahol szakmailag kaphatnék, a Broadway vagy a West End, oda valószínűleg már nincs esélyem, és az akcentus is sokat számít. Ami szóba jöhet, az a német nyelvterület, ahol maximális a profizmus, és nyilván nagyon jó úgy dolgozni, hogy nincsenek anyagi problémák, de művészileg kevés kihívást jelent. Erős az elkötelezettségem az anyanyelvhez, és inkább a saját hazámban szeretnék próféta lenni.

(Az interjú első része a kapcsolódó link alatt érhető el.)