Nándor

Mozart Bartókéknál

2008.09.05. 00:00

Programkereső

Értékelhetünk-e teljes kritikusi szigorral egy kifejezetten gyerekek számára létrejött, ismeretterjesztő jellegű operaelőadást?

Ha úgy is indultam volna neki a Rákoshegyi Bartók Zeneház Mozart-produkciójának, hogy jól leszedem a keresztvizet a produkcióról, legkésőbb az ötödik percben meg kellett volna változtatnom a véleményemet.

Nem azért, mintha a mostani Così fan tutte-előadás zenei színvonala a Salzburgi Ünnepi Játékokon, vagy akár csak a jó öreg Magyar Állami Operaházban látható Mozart-előadások szintjével vetekedhetett volna. A zenei megvalósítás bizony több sebből vérzett: valódi zenekarról természetesen szó sem lehetett, de az eredetileg meghirdetett fúvóskvintett is eltűnt valahol útközben, így végül Csányi Valéria egymagában kísérte az előadást szintetizátoron. Hősies helytállása sem feledtethette azonban, hogy játéka közel sem volt makulátlan. (Hogy egy valódi zongora használatának mi is állhatott útjában, azt nem tudom pontosan – a Zeneházban ugyanis található ilyen.) Az énekes produkciók sem voltak éppen kifogástalanok. Leginkább Kovácsházi István és Bátki Fazekas Zoltán felelt meg a Mozart-éneklésről bennem élő eszménynek. Kovácsházi felhívta a figyelmet arra, hogy nagyon kulturált tenorja mennyire hiányzik az operaházi Mozart-előadásokból; Bátki viszont különös helyzetbe hozta a kritikust, aki másfél évvel ezelőtt kiváló Don Alfonsójának tapsolhatott, most meg Guglielmóként láthatta őt viszont. A többiek (Ardó Mária, Bokor Jutta, Cecilia Lloyd és Jekl László) becsülettel tették a dolgukat: több-kevesebb küzdelemmel abszolválták a szólamot és mókáztak rendületlenül.

Mókáztak, írom, mert a színpadi megvalósítás nem éppen a mozarti zenedráma mélységeit tárta föl előttünk, ellenben ellenállhatatlanul mulatságosnak bizonyult. Fiordiligi és Dorabella hatalmas, papírból kivágott szíveken nézegetik kedveseik fényképét; Ferrando és Guglielmo mackós formájú hátizsákkal indulnak a csatába – és még sorolhatnánk. A színlap ugyan nem tüntetett fel rendezőt, de akárki is ötlötte ki, hogy mi történjen a színpadon, ötletekből igazán nem volt hiánya. Ha színházban látok ilyesmit, biztosan felháborodom, itt és most azonban működött a dolog. Egyáltalán: az előadás minden esetlegességét, ügyetlenségét, hiányosságát, gyengeségét feledtetni tudta az itt és most szelleme. A körülmények, a helyszín és nem utolsósorban az előadók szemmel látható jó hangulata.

3114cb05-48cd-47d0-8913-2e74c2c65d44

Mert ugyan mikor volt alkalmunk arra, hogy egy falusi ház udvarán élvezzük egy Mozart-opera előadását? Hiszen akármennyire is Budapest része ma már Rákoshegy, a környezet félreérthetetlenül falusias, akárcsak maga a ház. Itt és most kell megemlékeznünk azokról, akiknek áldozatos munkája nyomán megújulhatott az épület, és nemcsak hogy megújult, de immár koncerthelyszínként is működik – köztük is elsősorban a Così-előadásban is oroszlánrészt vállaló Bokor Juttáról. Az eredmény valóban figyelemreméltó: a ház bájos (építészetileg egyáltalán nem lóg ki környezetéből), és noha meglehetősen kicsi, azért sikerült kialakítani benne egy kis előadótermet. A Così mindamellett a gigantikusnak éppen nem nevezhető kertben került színre: az előadás a teraszon zajlott, mi, nézők, a füvön elhelyezett székeken ültünk. Tücskök ciripeltek, a szomszédban kutyák ugattak (ritmusra), és még a szabadtéri előadások elkerülhetetlen negatívuma, a hangosítás is szükségtelen volt ebben a kamarakörnyezetben.

A közönség nagyrészt gyerekekből állt, akik szemmel láthatóan, valamint az előadást követő kiabálásokból és trombitálásokból következtethetően kifejezetten élvezték a produkciót. Hogy aztán Mozart zenéje (a teljes operából ügyes kézzel, elsősorban az együtteseket, vagyis a cselekményes részleteket előnyben részesítve készített keresztmetszet) vagy pedig a színpadi bohóságok ragadták-e meg inkább őket? A kérdés inadekvát: az élmény nagy valószínűséggel együtt rögződött bennük. Márpedig ha így van, akkor az este legfontosabb tanulsága az lehetett számukra: az opera nem valami félelmetes dolog, amit csak csillogó-villogó helyeken, hosszan és unalmasan lehet bemutatni. S ha ennyi haszna volt, már nem volt hiába. Remélhetőleg az előadást megelőző, kicsit gügyögősre sikeredett játék és tartalomismertetés sem vette el a fiatal közönség kedvét a műfajjal való további ismerkedéstől – azt viszont a kétségtelen pozitívumok közé kell sorolnunk, hogy a gyerekek nem kapták fel a fejüket, amikor a műsorvezető a darabban szereplő Dorabellát Donatellára keresztelte…

A Bartók Zeneház programjában több, a mostanihoz hasonló ifjúsági előadás is helyet kapott az elkövetkező hónapokban. Mostani tapasztalataim alapján ezeket csak ajánlani tudom. És talán az sem árt, ha énekoktatásunk jelenlegi helyzetében egy kirándulás keretében elmesélheti a lelkiismeretes szülő az érdeklődő csemetének, ki is volt az a bácsi, aki annak idején ebben a házban lakott…

(2008. augusztus 29. Mozart: Mind így csinálják/Cosi fan tutte
Km.: Ardó Mária (Fiordiligi), Bokor Jutta (Dorabella), Kovácsházi István (Ferrando), Bátki Fazekas Zoltán (Gugliemo), Jekl László (Don Alfonso), Cecilia Lloyd (Despinetta); vez. és continuo: Csányi Valéria; a Bartók Zeneház Fafúvós Kvintett (műv. vez.: Kerényi Judit); műsorvez.: Zelinka Tamás)