Hedvig

Kamarajáték

2008.09.08. 00:00

Programkereső

Kovalik Balázs 1995-ben, a Turandot szegedi színre állításával robbant be a magyar operaéletbe. E rendezését a Magyar Állami Operaház hamarosan átvette, és ma is műsorán tartja. 13 év után, immár ugyanezen intézmény művészeti vezetőjeként, Kovalik– ezúttal a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem speciális körülményei között – ismét nekigyürkőzik Puccini utolsó operájának.

– Nem neveznék "rendezésnek" egy hangversenytermi, félig szcenírozott előadást. És nem hiszem el, amit sokan állítanak: hogy tudniillik ez lenne az operajátszás jövője. Hiszen az ilyen, néhány próbával színre állított, a háttérben dia- vagy filmvetítéssel mozgalmassá tett produkciók éppen azért jöhetnek létre, mert az énekesek előzőleg, egy igazi operaházban már alaposan betanulták, beénekelték a szerepüket. Ugyanakkor ennek az előadási formának is megvan a maga érdekessége: pontosan azért, mert beszűkíti a lehetőségeket, vagyis más dimenzióba tereli a rendezői gondolkodást. Például azzal, hogy nincsen maszk, azaz semmit sem lehet elkendőzni. A koncerttermi körülmények között a szereplők kvázi civilként vannak jelen még akkor is, ha történetesen jelmezt öltöttek fel. Ez nem illúziószínház; itt egy negyvenvalahány éves énekesnő nem hitetheti e magáról, hogy ő a tizenvalahány éves Pillangókisasszony. Csak azt mutathatja meg, miként érvényesülnek egy kamaszlányban kódolt érzelmek egy érett korú nőben. Ennyiben tehát kihívás a félig szcenírozott előadási forma. A Turandotban ráadásul a nagy létszámú statisztéria mozgatása helyett is valamiféle kamarajátékot kell teremteni.

- Miként? Lesznek-e például jelmezek?

– Lesznek jelmezes segédszereplők, ők biztosítják majd az előadás teatralitását. De úgy tervezem, a főszereplők egyszerű feketében, illetve estélyi ruhában lépnek fel. Hisz' hiába játszódik a darab Kínában, tudjuk, hogy az nem Kínáról, hanem az európai századforduló egyik nagy kérdéséről, a nőeszmény átalakulásáról szól. Arról, hogy a magát a férfinak alávető, romantikus nőalak elbukik, mert nem életképes, és helyét a céltudatos, emancipált nő eszménye foglalja el. Mint ahogy Puccini zenéje sem kínai, hanem az európai szecesszió – kínai motívumokat felhasználó – burjánzása. Már az 1995-ös előadás jelmeztervezőjével is arra törekedtünk, hogy a szereplők ne autentikusan kínai, hanem csak kínaiaskodó ruhákban lépjenek fel, a századforduló chinoiserie-divatjának a szellemében. A hangversenyteremben pedig még ennyire sincs szükség. Csak a mellékfigurák –a hóhér, a perzsa herceg s a többiek – kapnak jelmezt, meseszerűségükkel is kiemelve a "civil" főszereplők lélektani drámáját.

- Épp a darab pszichológiájáról úgy tartja a szakirodalom: Puccininak nem sikerült a címszereplő érzelmi színeváltozását igazán motiválnia…

- Tévedés! Szerintem Puccini maga sem reálisan ítélte meg ezt a kérdést. A motiváció Turandot első fellépésétől kezdve igenis jelen van; nem véletlenül helyezkedik el e második felvonásbeli ária ("In questa Reggia") épp a darab mértani középpontjában. Mert hiszen miért énekli el Turandot ezt az áriát? És vajon minden kérőnek elénekli? Állításom szerint rögtön megtetszik neki a fiatalember, és azért mondja el, amit elmond, hogy burkoltan, "palackpostával" üzenjen neki. Támpontokat ad, hogy személyiségét a férfi megfejthesse. Ősanyja meggyalázásának története a kulcs Turandot női frusztrációjához, szexuális frigiditásához. Az egész kicsit olyan, mintha pszichoanalízisben vallana a gyerekkoráról. A zene dinamikája a távoli pianissimóból örvénylik, tekeredik fokozatosan fölfelé addig a kiáltásig, hogy "nem leszek soha senkié!" ("Mai nessun m'avrá!"). De hiába mondja Turandot ezt, szavait Puccini éppen a szerelmi motívummal zenésíti meg. A vágyakozás tehát már ott izzik, ott lüktet benne, a kérdés csak az, mikor fogadja el a saját testét, mikor teszi meg az első lépést a férfi felé, vagyis mikor ismeri be: szüksége van mind szexuálisan, mind érzelmileg a másik emberre.

- És a harmadik felvonás sokat emlegetett "törése", amelyet Liú halála idéz elő?

- Liú halálát vagy elnagyoltan szokták kezelni, mondván hogy az nem olyan lényeges, vagy romantikusan: hogy tudniillik Turandotot annyira "megrendíti" a lány áldozata, hogy ettől ő maga is megváltozik. Véleményem szerint e két véglet között még fontos momentumok találhatók. Többek között Timur búcsújelenete. És itt érdekes szóhasználatbeli azonosság mutatkozik. Timur ugyanis azzal szólongatja a halott Liút, hogy "hajnalodik, itt az ébredés órája". Turandot utóbb viszont azzal ismeri be vereségét Kalafnak, hogy "hajnalodik – Turandotnak bealkonyul"… Timur is, Turandot is a hajnalt emlegetik tehát ("É l'alba!"). Vagyis Turandotot nem egyszerűen Liú halála rendíti meg, hanem sokkal inkább Timur gyásza, s az a tény, hogy lehetséges ilyen szoros kötés két ember között. Ez lehet az a pont, ahol az ő gátlásai is felszakadnak, s ahol úgy érezheti: ő is ilyen közel szeretne kerülni valakihez. Mindezek a szálak szépen elvarródnak a darabban. Egyedül az Alfano-féle befejezés fortissimója zavar. De hát tudjuk, Puccini is intimebb, pianissimo befejezésre gondolt…

- Mi a viszonyod a három miniszterhez?

- Nem szeretem őket. Mindig is úgy véltem, épp az ilyen "középvezetők" az okozói minden bajnak. Mert az uralkodóházak sajnos rajtuk keresztül informálódnak az országukról, nem pedig közvetlenül.

e65a146e-8acf-49dc-83a0-7d48c367a217

- Puccini varázsos zenét írt nekik…

- Igen, de nem szeretem, hogy olyan direkt módon nyilvánulnak meg. Nem szeretem, ahogy "szájbarágósan" elmondják, hogy ők persze jó emberek volnának, csak azok a gonosz uralkodók kényszerítik őket arra, hogy kegyetlenkedjenek.

- Mi ezzel a baj? Nem épp ez a didaktikus "epikusság"-e a darab egyik legmodernebb vonása?

- Dehogynem! Hisz ne feledjük: 1924-ben vagyunk, karnyújtásnyira olyan kortársaktól, mint Stravinsky vagy éppen Brecht.

(2008. szeptember 16. 19:00 - Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem - Puccini: Turandot (részben szcenírozott előadás); km.: Lukács Gyöngyi (Turandot), Dejan Vacskov (Timur), Frank Porretta (Kalaf), Rost Andrea (Liú), Kálmán Péter (Ping), Megyesi Zoltán (Pang), Kiss Péter (Pong), Palerdi András (Mandarin), a Magyar Állami Operaház Zenekara, Énekkara és Gyermekkara (karig.: Szabó Sipos Máté, Gupcsó Gyöngyvér), vez.: Stefan Soltesz, rend.: Kovalik Balázs)