Ábrahám

Mentsük meg az operát!

2008.10.10. 00:00

Programkereső

A világon mindenhol elöregedőfélben van az operaközönség, nem tudni hogy jönnek-e fiatalok helyettük, de a publikum előtt magát az opera műfaját kell megmenteni – mondta New Yorkban Komlósi Ildikó mezzoszoprán. A 15 éve többnyire külföldön szereplő énekesnő a Metropolitan Opera 125. évadjának nyitóelőadásában énekelt Herodiasa az eddigi "leggonoszabb" szerepe pályafutásának. INTERJÚ

Komlósi Ildikó Herodias szerepében

- Most először énekelt Richard Strauss Saloméjában. Egy újságcikk szerint "szerepálma" volt Herodias. Egy ilyen bűnös karakter esetében ezt nehéz elhinnem…

- Nem is igaz. Én is olvastam azt az írást. Azt hiszem, hogy ebben az előadásban és ebben a színházban szerepelni egy álom. Pláne az ünnepi 125. évadban, amelynek apropójából a Met a leghíresebb szereplőinek fényképeiből egy emlékfalat állított össze. Büszkeséggel tölt el, hogy három magyar énekesnő is szerepel ezen a falon: Marton Éva, Rost Andrea és én. De hogy egy ilyen nőszemélyt, mint Herodiast megjeleníteni... hát ez inkább egy embertpróbáló feladat, mintsem szerepálom. De jó szerep, és szerencsére nekem is sikerem van benne.

- Tíz éve debütált a Metropolitanben, ez a harmadik szerepe itt. Milyen volt a mostani felkészülés?

- A felkérés után mindenki mondogatta nekem, hogy nehéz lesz, de érdemes belevágni, mert a darabról sokat beszélnek, állitólag a rendezés is jó, és remek a főszereplő. (A német Jürgen Flimm négy évvel ezelőtti előadásának felújitásáról van szó, Salomét a finn Karita Mattila énekli - a szerk.) A mezzo főszerep, tehát nem lehetett kérdés, és örömmel vállaltam el. A felkészülés nehéz volt, én a nyári Carmen-fellépéseim között tanultam a szerepet úgy, hogy Olaszországból utazgattam haza a magyarországi próbákra. Merthogy én legjobban az alapos, jól felkészült hazai művészekkel szeretek együtt dolgozni. Zeneileg öt nap alatt betanultam Strauss operáját. Tudtam, hogy szorít az idő. De azt azért nem gondoltam volna, hogy New Yorkban mindössze három összpróbánk lesz a premier előtt... Az első héten betegség miatt nem volt karmesterünk, egy héttel a premier előtt még csak egy ülőprobánk volt a segédkarmesterrel. Zeneileg úgy kellett felhozni magam, mintha én ezt már hússzor énekeltem volna, tíz rendezésben. Végül is Herodias karaktere csak beért bennem. A harmadik előadásnál már magam csodálkoztam azon, hogy mennyire élveztem játszani ezt a bűnös, gonosz nőt. Új szineket találtam meg magamban ezzel a szereppel.

- Egy technikai újdonság magyarországi premierének köszönhetően erről azok is meggyőződhetnek, akik október 11-re jegyet váltottak a Művészetek Palotájának "Live in HD"-programsorozatára, amelynek első állomása lesz a Salome.

- Nagyszerű lehetőségnek tartom a digitális operaközvetítést, és nemcsak azoknak, akik első osztályú moziközvetítés formájában, élő adásban élvezhetik a világ bármelyik pontjáról az előadásokat, hanem nekünk alkotóknak is. Rengeteg elismerő e-mailt kaptam például a Scalából közvetített, Franco Zeffirelli rendezte Aida után. Ez egy speciális előadás lesz nekem, mert tudom, hogy otthonról is hallgatnak és néznek. A magyar közönség operaértő, érzékeny, jó hallgatóság. Sajnos csak keveset énekelek előttük, éppen ezért nekem az ilyen alkalmak mindig plusz motivációt jelentenek.


Komlósi Ildikó a Met "emlékfala" előtt (a szerző felvétele)

- A Met Salomét beharangozó kiadványa röviden bemutatja az énekeseket. Komlósi Ildikó karrierjének állomásai között - Milánó, San Fransisco, Nápoly, Verona, Párizs, Tokió, Hamburg - egy magyar város sem szerepel...

- Hát melyik város is szerepelhetne otthonról? Szegeden énekeltem a Szabadtérin, illetve Pesten többször is, de engem nemigen ismernek otthon. Így alakult. Régebben fájt, ma már nem. Persze, ha hívnak valami érdekes dologra, akkor megyek, ám előre három évre megvan a beosztásom.

- Az új Opera-vezetés kereste már?

- Igen, Kovalik Balázzsal beszéltem. Azt mondta, terveznek velem a jövőben. Jól esett. Már a következő tavaszra is lett volna felkérésem, de addigra már a metropolitanbeli Parasztbecsületre elköteleztem magam.

- A magyar közönség mégis láthatja Önt testközelből márciusban a Budapesti Tavaszi Fesztiválon: a magyar filmes szakma egyik legeredetibb alkotója, Mundruczó Kornél rendezi Bartók Kékszakállúját. Már tudja, hogy milyen különlegességre készülnek?

- Még nem tudom, hogy a szcenírozott változat milyen lesz. Megmondom őszintén, nem ismerem a rendezőt… Hogy progresszív, nem szokványos fiatalember? Nagyon jó! Imádom a nehéz feladatokat. Szeretek küzdeni! Abból lehet érdekes darabot kihozni! És az mindig nagyobb elégedettséget is hoz! A modern operarendezés nem idegen tőlem. Brüsszelben és Londonban Robert Wilson rendezővel dolgozam az Aidában. Az egész darab újszerű volt mind értelmezésében, mind mozgáskultúrájában. Az, hogy a közönség sehol nem honorálta a rendezést, az egy dolog, de nekünk énekeseknek hihetetlen sikerünk volt. Én egészen odavoltam az előadásért: megtaláltam magamat a szerepben. Az a lényeg, hogy ha egy szerepet érdekesnek és kihívásnak tekintünk, és képesek vagyunk visszaadni hitelesen a lelkesedést, azt a közönség is érezni fogja, és el is ismeri. Már nagyon várom, hogy az otthoni közönség előtt szerepeljek. Polgár László lesz a partnerem, akivel idén februárban hatalmas sikert arattunk a szintén itt New Yorkban a Fischer Iván vezette Fesztiválzenekarral.

- Nyilatkozta egy magyar lapnak, hogy a Scala a második otthona. Melyik az első?

- A Scalában hat produkcióban játszottam. Tizenöt éve nem vagyok otthon, az utolsó két évben többnyire Milánóban élek. Melyik az első otthonom? "A világ" - mi már csak erre vagyunk ítélve... aki elmegy, és úgy dönt, szabadúszó lesz, annak nincs mit tenni, ez a sorsa. A világ az otthonunk, és oda kell adni magunkat a világnak. Az, hogy a szív hazahúz - (elérzékenyül) elismerem. Vidéki lányként nagy álmom volt, hogy a pesti Opera társulati tagja legyek. Tíz évig az volt az otthonom, természetes, hogy a mai napig hiányzik. Azokat a kollégákat, azt a hangulatot sehol a világon nem találod meg… Mindenütt jól érzem magam, mert közvetlen vagyok, nem hordom fenn az orromat, pedig sokan mondják, hogy többször kellene feljebb tartani… Nincs miért dívaként megjátszanom magam, eleget tettem ezen a pályán 24 év alatt ahhoz, hogy rangomon kezeljenek.

- Már említette, hogy a tavasszal ismét New Yorkban énekel. Mascagni Parasztbecsületében az a Roberto Alagna is szerepel, akivel két éve egy felejthetetlen Aidában játszottak együtt. Akkor a közönség pfújolása miatt kollégája szó szerint faképnál hagyta Önt a színpadon. Énekeltek azóta közösen?

- Nem, de ezúttal sem fogunk. Robertóval azóta jó a viszonyunk, de mivel én pont Pesten énekelek a darab kezdetekor, ézért váltott szereposztás lesz, így elkerüljük egymást. Bár nem tagadhatom, az a bizonyos élmény örökre megmarad, és állandóan kísérteni fog. Azzal, hogy akkor sikerült elegánsan megoldani a helyzetet, csak több önbizalmam lett a további feladatokhoz. A Metben Jose Cura lesz a partnerem, aki Hamburgban a karmesterem volt egy Parasztbecsületnél. Már alig várom, hogy ismét az operavilág legnagyobb fenegyerekével énekelhessek egy színpadon!

- A mostani beszélgetésünkre elkísérte édesanyja. Mindenhova mennek maga után a szerettei?

- Sajnos nem. Bár az édesanyám sokszor utazik velem. Itt volt tíz éve is, amikor debütáltam New Yorkban. De ez a mostani igazán különleges alkalom, mert jön a bátyám és a férjem Olaszországból. Itt ünnepelhetjük a 15. házassági évfordulónkat. Ezért is vagyok különösen boldog ezekben a napokban. Én imádom az operát, a kollégákat, a közönséget, a sok munkát, de a családom nélkül semminek nincs értelme. Ilyen családi hattér nélkül kétlem, hogy bármire is képes lennék ezen a szinten. A 11 éves fiam Rómában született, de magyar iskolába jár Pesten. Ma már igyekszem úgy időzíteni a karrieremet, hogy augusztusban, decemberben és januárban csak a családommal és a barátaimmal lehessek.

- Mondja, Maga, aki a művészbejárón megy be az operába, megérti azt a kelet-európai érzésemet, miszerint az opera többnyire még mindig a tehetősek kiváltságának tűnik?

- A jegyek valóban nagyon drágák, családi szórakozásként sokba kerül. Az igazi operarajongók persze 15 dolláros kakasülős jeggyel is beérik, de alapvetően az operák közönsége szerte a világban hasonló helyzetben van. New York ebből a szempontból olyan, mint Budapest. A korosztály ugye...

- Arra gondol, hogy az opera a fiatalabb generációkat nemigen vonzza?

- Igen.

- És mi lesz a jövő operáinak közönségével?

- Én azt mondom, hogy először mentsük meg az operát, utána a közönséget!

- Meg kellene menteni? Teltházzal játsszák az operaelőadásokat...

- Lejjebb kell adni a színvonalat az operákban, ami nagyon szomorú, de egyszerűen nem tudják megfizetni az énekeseket. Pedig mostanában már mindenhol tíz százalékkal alacosnyabb árajánlatot adnak az énekeseknek. Most volt nemrég nekem is egy ilyen tapasztalatom. A Kékszakállút énekeltük, és ahelyett, hogy a teljes összeget utalták volna át, csak egy töredékét kaptam meg az előzetesen megállapodottnak. És ez Olaszország második legfontosabb operájában, a nápolyi San Carlóban történt. Ráadásul egyre több helyről hallom, hogy átmenetileg bezárják az operaházakat. A San Carlót is pár hete három napra minden előzetes jelzés nélkül kellett bezárni. A veronai Aréna szervezőinek is vagy 25-30 millió eurós adóssága van... Szóval nehéz helyzetben van az opera, mert ilyen nehézségek mellett óhatatlanul sérül a minőség. Ahhoz, hogy valami jól működjön az operában, sok pénz kell. Ez egy költséges műfaj. Ezért is aggódom egy kicsit az otthoni Opera új vezetősége miatt. Nagyon nehéz helyzetben lehetnek.: pénz nélkül nehéz megvalósitaniuk az elvárt minőséget. Mert sajnos olyan világban élünk, hogy ha megtakaritásról van szó, akkor az állam mindig is a kultúrára forditott összeget csökkenti...