Nándor

Hol áll a halál?

2008.11.04. 00:00

Programkereső

A hamburgi születésű Michael Sturm közel másfél évtizede szabadúszó operarendező. Potsdam, Meiningen, Dessau, Hamburg, Prága, Linz, Bécs, Theresianstadt és Debrecen után Szeged következett, ahol Cilea Adriana Lecouvreur című operáját rendezte a Mezzo Operaverseny és Fesztivál keretében. INTERJÚ

Michael Sturm (fotó: operaverseny.hu)

- Melyik operát látta először?

- Úgy tizenöt éves lehettem, amikor a Lohengrint láttam. Pontosabban csak két felvonást belőle, mert a harmadik előtt összedőlt a díszlet, és nem lett vége az előadásnak. Fontos élményt jelentett, hogy akkoriban a hamburgi operában lépett fel például Kurt Moll, René Kollo vagy Peter Hoffmann, mind nagyszerű Wagner-énekesek.

- Így könnyen zenerajongó lesz az emberből.

- A zene mindig főszereplő volt az életemben. Gyerekkoromban a Máté-passióval kezdődött minden. Akkor még kórusban énekeltem, később zongorázni tanultam. Idővel a világ számomra a zenéből épült fel, tizenkettőtől tizenhat éves koromig a Ringről szólt minden. Önálló világ képződött meg Wagner muzsikájából, amihez aztán hozzákapcsolódott a vizualitás is. Ez a mai napig megmaradt annyiban, hogy képtelen vagyok olyan operával foglalkozni, amihez személy szerint nincs közöm.

- Hogyan lesz valakiből operarendező?

- Sosem határoztam el, hogy operarendező leszek, viszont mindig vonzottak a kihívások. Mielőtt munkához láttam, alapvető kérdéseket kellett feltennem magamnak. Képes vagyok-e együtt dolgozni az énekesekkel? Meg tudom-e magyarázni nekik, mit gondolok az operáról? Meg tudom-e mutatni mindezt a színpadon is? Mert ha minderre képtelen vagyok, akkor kár a fáradságért. Először Büchner Woyzeckjén dolgoztam prózai színészekkel, aztán következett az első opera, Puccinitől az Angelica nővér, ami rögtön nagy siker lett. A vasfüggöny leereszkedése után Kelet-Németországban sok színház működött rendező nélkül: így kerültem a Komische Operhez, amire a mai napig örömmel gondolok.

- Azért kezdett el rendezni, mert elégedetlen volt azzal, amit a színpadon látott?

- Szó sincs róla. Az operában egyformán szeretem olyan, eltérő rendezőegyéniségek munkáit, mint Robert Wilson, Ruth Berghaus vagy Harry Kupfer. Ahogy ők, úgy én is a saját elképzeléseimet állítom színpadra anélkül, hogy másolnám bármelyiküket. A kérdése összefügg a modern és a hagyományos színház közötti különbségtétellel. A nagyon modern színház is lehet elképesztően unalmas, ahogyan egy tradicionális előadás is lehet rendkívül érdekes. Gyűlölöm az öncélúan modernkedő színházat. Az alapképlet mindig ugyanaz: itt egy remekmű, tessék vele kapcsolatba kerülni!

- Az opera a legdrágább műfaj, s nemcsak a közönség, de alighanem az énekesek is igénylik a látványos, nagyszabású produkciókat. A honlapján egyik írásában viszont a "low budget" operajátszás mellett teszi le a voksát, s a kritikusok is minimalistaként tartják számon. Nincs itt ellentmondás?

- Egyfelől a valódi művészet nem a pénzen múlik: óriási költségvetésből is létre lehet hozni érdektelen produkciót, és fordítva. Másfelől a leglényegesebb, hogy az énekessel el tudom-e hitetni, amit az operáról gondolok. Akik velem dolgoznak, valószínűleg látják, hogy szeretem az énekeseket, ahogy szeretem a zenét is. Én csak annyit akarok, hogy az énekes úgy játsszon, ahogy azt a zene előírja. Ehhez nagyon nyitottnak kell lennie, és a színpadon meg kell mutatnia önmagát is. Ez például a fiatal német énekeseknél nehézkesen megy, de a szegediekkel nagyon elégedett vagyok. Pontosak és felkészültek, nyitottak az újra, és szeretnek dolgozni.

- 2002-ben saját együttest alapított Sturm und Klang névvel. Miért?

- Azért, hogy kicsiben kipróbálhassam mindazt, amit a színházról gondolok. Szeretnék a kőszínházakban is úgy dolgozni, ahogy az együttesemmel, de erre nincs mód. Hiába akarnám megrendezni nagyzenekar és díszletek nélkül, mindössze egy vonósnégyessel a Così fan tuttét, ezt nem lehet eladni egy profi színháznak. Bár az is igaz, hogy egy akkora színpadon, mint a szegedi, ezzel a koncepcióval nem működne az előadás.

- Hogyan került az operaverseny rendezői közé?

- A szervező Armel Produkció hívott meg. Debrecenben A bolygó hollandit rendeztem, amit el akartunk vinni a fertőrákosi kőfejtőbe. Fantasztikus tér, A nürnbergi mesterdalnokok kivételével az összes Wagner-operát meg lehetne ott rendezni. Sajnos pénzügyi okok miatt erre nem kerülhetett sor, de ez továbbra is nagy álmom.

- Azt mondta, mindig szükséges a személyes kapcsolat azzal az operával, amit rendez. Mi ez a pont az Adriana Lecouvreur esetében?

- A szüzsé kevésbé lényeges ebből a szempontból, viszont fontosnak tartom, amit az Adriana mond a művészetről, a színházról és ezáltal önmagunkról. Mi történik akkor, ha az egész világ színház? Mi van a mindent eltakaró színfalak, mi van a művészet mögött? Talán a halál rejtőzik ott. De lehet, hogy maga a halál is csak egy színész, mint a többiek. A választ senki sem tudja.