Gyöngyi

Hamvadó cigaretta

2008.11.13. 00:00

Programkereső

Az előadás a fiatal korosztályt célozza meg azzal a szándékkal, hogy érdeklődést keltsen az opera műfaja iránt. A cím közép-európai időszámítás szerinti előadást ígér, vagyis kortárs Carment, a kortárs színház eszközeivel. A kezdeményezés hiánypótló, a szándék nemes, az eredmény mégis több szempontból elbizonytalanító.

Az alkotók meghúzták és áthangszerelték Bizet művét, az így végeredményképp alig kétórányi előadást egy részben játsszák. A spanyol tematika tálcán kínálja a térkoncepciót: a díszlettervező Menczel Róbert egy arénát tervezett a színpadra, de a középen derékmagasságú palánkkal elválasztott, félkör alakú térről cirkuszi porondra is asszociálhatunk. A zenekar a színpadon, a palánk mögött foglal helyet, a háttérben pedig egy stilizált emberfigurákat ábrázoló hatalmas kép látható. Az élénk színű tabló Keith Haring alkotásait idézi, a kortárs művészetet a graffiti-kultúrán keresztül megidézni kívánó szándék azonban – különösen most, amikor a művész Ludwig Múzeumban látható tárlatának plakátjaival vannak teli az utcák és a programmagazinok – nem tűnik igazán eredeti ötletnek. Kortárs a jelmez is: Daróczi Sándor ruhái bármikor szembejöhetnek velünk az utcán, a katonák szimpla fekete kezeslábast hordanak, a nők – amolyan szedett-vedett trendiség jegyében összeválogatott – zsebekkel, rojtokkal, flitterekkel és cipzárakkal díszített ruhákat viselnek, színes harisnyákkal. Hiába az üres porond elöl, a színpadkép mégis zsúfoltnak hat, a palánk csapkodásának zaja zavarja a zenét, és tekintetünket, melyet a fényekkel nem irányítanak elég érzékenyen, a színes háttér jobban vonzza, mint a sötét ruhás szereplők.

 
4c02d75a-fc9a-4fff-9aca-0bca965988c1
 

A dohánygyári közegre a tér két oldalán elhelyezett fém hamutartók utalnak, és e közeg hatását a rendező, Telihay Péter azzal igyekszik tovább erősíteni, hogy a szereplők időnként rágyújtanak. A kortárs színház eszköztárának további kedvelt gesztusaival is találkozhatunk. A szereplők jelentős része végig a színpadon tartózkodik: akik nem szerepelnek egy-egy adott jelenetben, leginkább a palánk mögött, a nézőknek háttal álldogálnak. Az előadáshoz a kortárs tánc emblematikus személyisége, Ladányi Andrea készített koreográfiát, munkája ezúttal kevésbé sikerült. E szereplők jelenléte azért lehet fontos, mert koreografált mozdulatokkal kísérik az eseményeket, e stilizált mozgás legtöbbször azonban a szövegben elhangzottak közhelyes illusztrációja, például amikor Don Josénak a takarodó miatt távoznia kellene, a szereplők zaklatottan és vészjóslóan csuklójukat ütögetik, vagyis kétségbeesetten mutogatnak elképzelt karóráikra. Carmen színpadi mozgását erőteljes karmozdulatok jellemzik, melyek még csábítóbbá, vadabbá, energikusabbá és erotikusabbá tehetnék őt, e koreográfia viszont megfelelő kivitelezés híján zavaró hadonászásnak hat.

 
58656846-c674-4790-948e-0bfa738c63ae
 

A színpadon tartózkodó szereplők csak egy szusszanásnyi időre pihenhetnek, mégpedig akkor, amikor Carmen civilként bemondja a nézőknek (szintén kortárs színházi gesztus – de kétes hatású), hogy pár perces szünet következik. Az énekesi teljesítmények hullámzóak, de nem ez az igazi gond, hanem az, hogy csak elvétve sikerül igazán erős, hiteles és szenvedélyes pillanatokat teremteniük. Várhelyi Éva Carmenje – bár piros ruhája fölött rétegesen öltöztették, és hódításkor sztriptízesen dobálja le kabátját, mellényét – kemény és férfias jelenség, hangjából hiányoznak a lágyan kihívó vagy épp csábítóan tüzes színek. Vadász Dániel Don Joséjában van valami szokatlan rezignáltság, leglázadóbb döntéseiben is meglehetősen nyugodt, még a gyilkosság előtt sem látszik különösebben zaklatottnak. A fehér ruhát viselő Escamillóról nem egy matador jut először eszünkbe, hanem egy régi vágású, ám magát divatosnak gondoló, középkorú táncdalénekes, és ettől Káldi Kiss András legjobban sikerült szólóinál is nehéz eltekinteni. A reménytelenül szerelmes Micaela (Herczenik Anna) bő farmerben, kockás ingben és hátizsákjával korántsem nőies és vonzó, emellett kissé szentimentális, mégis e fiatal kamaszlánynak lehet legjobban elhinni, hogy érzelmei komolyak. Akár a hangszerelés, a zenekar elhelyezése vagy a rossz akusztika eredményezi, de a zenekar kissé fedetten szól, és hiányzik a tempók, ritmusok szigorú feszessége, a jól ismert dallamok pontossága. Nem férne el, de mégis hiányzik a nagyobb létszámú kórus, a tömeg ereje és energiája biztosan jót tenne az előadásnak.

 
f1c47ce4-4cf2-49ad-a1a2-c3f5d31ed703
 

Amikor Carmen néhány pillanatra magára marad, leül a színpad előterébe helyezett székre, és cigarettára gyújt. Emblematikus pillanata ez az előadásnak, amelyben tűz valóban csak a füstölgő cigarettákban ég. Ez a kortárs Carmen? Mit mondjunk a fiataloknak?

(2008. november 8. 18:00 - Thália Színház
CarmenCET - a Magyar Állami Operaház előadása
Km.: Vadász Dániel - Don José, Káldi Kiss András - Escamillo, Horváth Ádám - Zuniga, Hábetler András - Dancairo, Boncsér Gergely - Dremedado, Geiger Lajos - Morales, Várhelyi Éva - Carmen, Herczenik Anna - Micaela, Mitilineou Cleo - Frasquita, Megyesi Schwartz Lúcia - Mercedes
zene: Georges Bizet; d.: Menczel Róbert; j.: Daróczi Sándor; kor.: Ladányi Andrea; karig.: Szabó Sipos Máté; vez.: Török Géza; rend.: Telihay Péter)