Nándor

Színjátszani a hanggal

2008.11.22. 00:00

Programkereső

A futó operaévadban három szerep, három Puccini-címszerep várja Lukács Gyöngyit. Manon, Turandot és Tosca szólama akár három szopránfach énekelnivalója is lehetne, ám megoldja ő ezeket egymaga. Ma premiernek hirdetett felújítás az Operaházban: a főpróbahéten beszélgettünk a Kossuth-díjas művésznővel. INTERJÚ

Manon Lescaut: Lukács Gyöngyi

- Rajta a szereplistádon Manon szólama, de fenn van Minnié is (A nyugat lánya), pedig azt még jelmezes előadásban nem énekelted. Manon mennyire régi ismerősöd?

- Ó, Budapesten, ha nem is sokszor, de alakítottam már, és külföldön néhányszor. Tény viszont, hogy nemcsak én, más se gyakran nyúl érte, annyira bonyolult a figura, és igen differenciált a szólam is. Gondolj csak bele: míg x-et híres Toscaként, y-t legendás Turandotként tartják számon, z-t mint nagy Manon-énekesnőt nehéz lenne beazonosítani. Valamiért még Callas sem énekelte színpadon.

-Lemezt készített azért belőle Walter Legge előírására, de azzal is voltak problémák... Hálátlan szerep volna a Manoné? Gyenge a nehézség-sikeresség hányadosa?

- Mégse mondanám hálátlannak, gondoljunk csak Lamberto Gardelli egykori produkciójára, amelyben Házy Erzsébet máig ható sikert aratott, annyira, hogy a kiváló előd emlékével még szombaton is meg kell majd küzdenem. Tehát nem hálátlan, csak macerásabb másoknál. Ahhoz, hogy jól énekeld el, sok mindennek kell együtt állnia. Az első felvonásban naiva jelenik meg, a második elején ott a pásztorjáték, amelybe be kell kapcsolódni, és az csak preklasszikus stílusban lehetséges: mintha a konzis gyökerekhez térne vissza az ember...

- Csakhogy az már nem olyan egyszerű egy nemzetközileg jegyzett Turandot számára...

- Manon egész más, Puccini többi hősnőjéhez képest sokféle arca van. És akkor a második felvonás végén ott a nagy duett a tenorral, a negyedik felvonás izzó drámaisága… A sokféle szerepet színésznőként is másképp kell megközelíteni. Szokásos operai passzivitással eldobhatjuk az egészet, érdektelenné válik a mű.

- Még élénken emlékszem a debreceni társulat nyári, margitszigeti Manonjára - a bosszúság miatt. Megkockáztatom, hogy az amúgy sem cselekményes, túlságosan képszerű Manon-operát Maszlobojscsikov érthetetlenné preparálva vitte színre.

- Ebből rám - érthetően - csak annyi tartozik, hogy megvédjem magát a darabot. Újraolvastam a Prévost-regényt, Valló Péterrel, aki a felújítás próbáin végig benn volt, sokat beszélgettünk, elemeztünk. Enélkül Manon tényleg csak prostituáltnak tűnik, a másik véglet szerint pedig affektáló kislány.

- Nem túl szép ez? Az énekesek gyakran szeretnék kiszidolozni a szerepet, amelybe beleszeretnek.

- "Ismerem a húgomat, szereti a csillogást, nem bírja a padlásszobákat" -ezzel vigasztalja bátyja az adóbérlőt, aki elől megszökik Manon a diákkal. És Manon tényleg ilyen, de mégsem kurtizán.

- Akkor hát kicsoda ez a Manon, aki hosszan szeretni is képtelen, és még a kitartói nyújtotta kényelmet sem tudja kitartóan élvezni?

- Manon egy félresiklott, gyenge akaratú nő. Mindig volt és lesz is ez a típus: mégsem rossz ember.

- Számodra hol a szerep csúcspontja? A sivatagi halál? A szerelmi kettős? Az ékszerária?

- A kettőstől érzem, hogy onnan a saját hangom használhatom. Addig sincs világos szopránra írva a szólam, de az előbb említett okok miatt ott még a hangommal is színt kell játszanom. Igen, a szerelmi duettre voksolok.

- Neked, a világjáró drámai énekesnőnek miért ér meg egy hónapot vagy többet is ez a színpadilag hagyományos, hangilag macerás Manon itt, Budapesten?

- A Magyar Állami Operaház társulatának tagja vagyok. De ezen túl is kiemelkedően fontos az, ami Budapesten történik.

- Csak egy közbevetés: Lukács Gyöngyi kimaradt volna a jogviszonyt felülvizsgáló levélsorozatból?

- Nem maradtam ki, folynak a tárgyalások a közalkalmazotti státus átalakítására. Visszatérve: az sem igaz, hogy Budapest ne szeretné a Manont, jóllehet ezért vették le a műsorról több évvel ezelőtt - igaz, Des Grieux-kből se tudtak volna Dunát rekeszteni. (Különben az se egy egyszerű szerep, Manon a párjára akadt!) Talán a szünetet sokallták a nézők, hazaszivárogtak az utolsó közlekedési eszközök lekésésétől félve, és a harmadik tényleg értelmetlen is volt. Most csak úgy vállaltam, ha a harmadik és a negyedik felvonás egyben mehet. A jegyek pedig elkeltek...

- Úgy hírlik, Valló Péter nem akar változtatni az ezredfordulós rendezésén.

- Másképp látja már a művet több ponton, de döntő változtatást nem kért. Különben nekem nincs bajom az úgynevezett hagyományos, jelmezes előadásokkal. Nem mondom, üdítő néhanap modernizált felfogásban is dolgozni, már ha nem a mű rovására emelik el a darabot. Valló Péteré hagyományos, de nem muzeális rendezés.

- Egyszer már majdnem énekeltél Győriványi Ráth György akkori főzeneigazgató keze alatt, a nevezetes 2002 őszi Macbethet aztán némileg szétszedte a vezetés leváltása.

- Ó, már összehangolódtunk az októberi Toscákon, de a Manonban talán még annál is jobban megy a munka Győriványi Ráth Györggyel. Nagyon érzik rajta, hogy rengeteg énekessel volt már dolga nemzetközi színpadokon. Kiszolgál és követel, biztos rutinnal. És persze, én sem hazudtolom meg magam, megmondom bárkinek, ha valamit másképp képzelnék a produkció során.

- Ettől nem szeretnek jobban...

- Biztos nem, de mennyivel egyenesebb rögtön szólni, mint hátrafelé morogni. Sajnos, a meglehetős szervezetlenség közepette még a mai próbán akadt, aki nem tudta a saját szerepét, és az is felesleges energiákat visz el, ha beszélgetéssel zavarják a munkát.

-Én sem beszélgetek akkor tovább! Köszönöm az interjút, kéz- és lábtörést Manon Lescaut-nak!