Lukács

Tíz hónap az iskolában és az operában

2008.12.16. 00:00

Programkereső

A kultúrák közti párbeszéd évében francia, holland, olasz fiatalok mellett magyarok is részt vettek a programban, amelynek eredményét, a Veronából vagy máshonnan című mai Rómeó és Júlia-adaptációt csütörtöktől adják elő a párizsi operaházban.
4917cb79-70ff-427d-bd08-8c885b537934

Az Opera Bastille Amfiteátrumában a budapesti Raoul Wallenberg Humán Szakképző Iskola és Gimnázium növendékei képviselik Magyarországot, akik átlagos, nem ének-zene tagozatos középiskolások. A tíz hónapig tartó "próbaidőszakban" Didier Grojsman és Armelle Cornillon koreográfus minden hónapban Budapesten töltött egy hétvégét, a közbeeső időben pedig Nagyszentpéteri Miklós és Kaposy Gergely gyakorolt a húsz gimnazistával és szakközépiskolással, a "főpróbakéthetet", azaz az utolsó 15 napot pedig együtt tölti a négy csapat Párizsban.

Az Opera Bastille a Tíz hónap az iskolában és az operában című programot 1991-ben indította azért, hogy minél több gyerekkel ismertessék meg az opera műfaját, az operaházak működését. Kezdetben a fővárosban és környékén, Versailles és Créteil iskoláival működtek együtt. Franciaországban főleg hátrányos helyzetű gyerekek, bevándorlók vagy fogyatékossággal élők a célcsoport. Az Európai Unió bővítésekor merült fel az ötlet, hogy A Magyar Állami Operaház elsőként csatlakozott az Opéra National de Paris év eleji felhívásához, amely mellett még a holland MUZtheater de Zaandam és az olasz Teatro Lirico de Cagliari vesz részt a projektben.