Ábrahám

"Nem vagyok nyomulós típus…"

2008.12.22. 00:00

Programkereső

Javában zajlanak az Armel Produkció és francia partnere által közösen színpadra állított Rossini-opera, a Reimsi utazás előadásai Franciaország városaiban. A szereplők között egyedüli magyarként Kovács István énekest találjuk. INTERJÚ

Kovács István

-A részvétel jogát komoly versenyben vívtad ki, s azóta is megállod a helyed. Nem zavar, hogy minderről itthon jóformán a kutya sem tud?

- Valóban nem lehetett sokat hallani erről - de talán én is hibás vagyok. Nem vagyok az a nyomulós típus, nem érdekel a körülöttem zajló hírverés, ráadásul az elmúlt időszakban nem is ezek voltak a fontos kérdések. Ennek ellenére mindez tényleg nem igazán zavar.

-Az sem, hogy túl gyakran az Operaházban sem láthatunk? Milyen a viszonyod a házzal?

- Nagyon szeretek ott énekelni, hiszen az épületnek történelme, "szaga" van! Legutóbb egyébként tavaly énekeltem a Karnyónéban, az viszont most nincs műsoron. Kétségtelen tény, hogy mindegyik vezetés az elképzeléseihez pontosan illő szereplőket keresi, s én nem mindig passzolok a képbe. A komolyabb versenygyőzelmek idején én is többet szerepelhettem, Petrovics Emil idején viszont nem sikerült ilyen harmonikus kapcsolatot kialakítani. Győriványi Ráth Györgynek ismét tetszett a felkészültségem, s oly sok felkéréssel látott el, hogy jó néhányat vissza is kellett adnom. A jelenlegi vezetéssel tudunk egymás létezéséről, vannak folyamatban lévő terveink, de erről inkább nem beszélnék.

-Már megvalósult produkcióról szót ejteni viszont talán nem hiba - hogy viseled a kettős, magyar-francia életet?

- Ingázom, ami fárasztó, de a munka öröme mindezt feledteti! Ez egy óriási, majdnem 500 énekest felvonultató európai, sőt, kis túlzással a világot megmozgató meghallgatás-sorozat volt. A folyamat végén egyedüli magyarként én kaptam Lord Sidney szerepét a 14 másik nemzetet képviselő énekes között. Örülök, hiszen a szerepből sokat tanulok - Furlanetto szerint a Zakariás mellett ez a karakter jelentette a másik komoly kihívást a repertoárjában. Valóban kiemelkedően nehéz, roppant technikás szerep, megfejelve egy húszperces, többszereplős jelenettel. Ennek ellenére azt érzem, hogy épp erre van szükségem. 36 éves vagyok, itt az ideje elmélyülnöm a számomra rendelkezésre álló operarepertoárba, s elénekelnem a fontosabb szerepeket. Elsősorban az olasz repertoárra, a bel cantora gondolok, de idővel - a hangom fejlődésétől függően Mefisto is aktuálissá válhat.

-Hűtlenné válsz az oratóriumokhoz?

- Szó sincs róla, csak a hangsúlyok kerülnek máshová! Amikor elkezdtem versenyekre járni, meggyőződésem volt, hogy nekem oratóriumversenyeken kell próbálkoznom, mert az való igazán nekem. Megérzésemet vissza is igazolta az 1998-as barcelonai versenygyőzelem. Most viszont azt érzem, hogy ki kell tágítanom a lehetőségeimet. Ennek ellenére az oratóriumok továbbra is nagyon fontosak számomra, hiszen sokszor éltem meg általuk gyógyításszerű pillanatokat!

 

Jelenet a Reimsi utazás című előadásból
 

-A gyógyítás úgy tűnik életed egyik alapkérdése, hiszen orvos is vagy.

- Mondjuk úgy, hogy van egy orvosi diplomám, amelynek megszerzését követően az egyetemen tanítottam, de 1999 óta nem vagyok jelen a szakmában. A diplomát nem alibiből szereztem, sok energiám fekszik benne, amit igazol, hogy kétszer választottak meg az év oktatójának! Gyógyítani pedig ezerféleképpen lehet! Ma nem divat hangoztatni, de az orvoslás is isteni tudomány, művészet, ahogy a zene is, a két szféra ugyanarról a tőről fakad. Vannak tehát gyógyító zenék, koncertélmények, amelyek terápiás hatást fejtenek ki egy-egy érzékeny emberben. Ráadásul azok a nagy archetípusok, amelyekkel mi, énekesek dolgozunk, bizony nagyon sokat formálnak rajtunk, hiszen ők is énekelnek minket. Olyan ez, mint egy alkímiai szertartás, amelyet mostanában éneklés útján végzek, s remélem legalább egy-egy ilyen gyógyító pillanatban én is részt vállalhatok.

-Amely akár számodra is felépülést hoz?

- Ó, hát persze! Hiszen ezért csináljuk! Az éneklés számomra alapvető változásokat hozott az életemben. Bach h-moll miséje, Kocsis Zoltánnak a Liszt Kamarazenekarral rögzített Bach-zongoraversenyei által nyíltak ki bennem új, addig ismeretlen csatornák. Új érdeklődésemet pedig az 1993-as Ki mit tud?-on, majd a Szegedi ősz énekversenyen elért sikerek megerősítették. Később a színpadi jelenlét lett újabb, óriási felszabadító erő az életemben.

- S adtál vissza szerepet, mert azt érezted, káros rád nézve?

- Nem, alkati vagy lelki okból soha nem adtam vissza szerepet. Mindegyik szerep olyan, mint egy prizma, minden személyiség, karakter – akár a Kékszakállút, Sarastrót vagy Papagenót említjük - rengeteg vetületet hordoz magában. Számomra épp ettől izgalmas az opera világa, mert megélhetem, hogy ezek a karakterek mennyire dolgoznak rajtam, bennem, mennyiben változtatnak meg.

- Említetted, hogy a beszélgetést követően próbálsz - munkával töltöd az év végét?

- Nem, pihenéssel. November közepéig nagyon zsúfolt időszakom volt, mert október elején tartottuk a Reimsi utazás premierjét Reimsben, s azóta felléptünk Vichyben és Avingnonban is. Az ünnepekig hátra lévő időben csak kisebb felkéréseknek teszek eleget, így szerepet kaptam a Művészetek Palotája Nyugat lánya-produkciójában, majd jön egy-két karácsonyi koncert, s aztán a pihenés a családommal. Január elején aztán újra indul a munka, újabb előadást tartunk a Rossini-operából Montpellier-ben, majd pedig Svájcba utazom néhány Messiás-koncert erejéig.