Lukács

Rost Andrea: Rég láttam Alvárezt...

2008.12.29. 00:00

Programkereső

2008-at hátrahagyva, Németország, Spanyolország, Olaszország, és Japán színpadai után, nemzetközi hírű szopránénekesnőnk, Rost Andrea Budapesten kezdi meg 2009-es fellépéseinek sorát. A művésznő és Marcelo Alvárez, a legjelesebb latin-amerikai tenorok egyike január 4-én közös koncertet ad a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Műsorukban Puccini áriák és kettősök szerepelnek – szerelmes szenvedéssel átitatott este elé nézünk.

Rost Andrea

- Honnan repül Budapestre a Pillangókisasszony a január 4-i hangversenyre?

- Münchenből. Szilveszterkor Strauss Denevérjében, Rosalinda szerepében lépek fel, amelynek második előadása január 2-án lesz, így mondhatom, elég sűrű program után térek haza harmadikán – de egy darabig Pesten maradok.

- Puccini-estet adnak Marcelo Alvárezzel. Az Ön repertoárján a Puccini-szerepek közül csak a Bohémélet Mimije szerepel, és egészen újként Liù a Turandotból.

- Így van, hacsak nem vesszük hozzá Laurettát, akit még pályám elején keltettem életre Budapesten (talán nem is kellett volna olyan korán). Utána nemigen találkoztam Puccinivel.

- Inkább Mozarttal és Verdivel alkottak nagy párost.

- Igen, de mostanra Puccinivel is alakul a dolog. Négyszer léptem színpadra a Bohéméletben, és egy alkalommal végigjátszhattam a Turandotot, igaz, félszcenírozott előadásban.

- Átnéztem azoknak a "névsorát", akiket megformál január 4-én. Cso-cso-szán, Tosca, Liù és Mimi. Lehet, hogy rosszul hangzik, de rögtön az jutott eszembe: mind a négyen meghalnak.

- A pályámat ilyen értelemben végigkíséri a halál. Vegyük csak sorra: szegény Lucia megőrül, majd meghal, Gildát leszúrják, Júlia is meghal, Antonia és Violetta is, így aztán én is, minden történet végén. Ne gondolja, hogy ez annyira romboló – alapvetően fontos, hogy valamennyire kívül maradjon az ember. A józanságot muszáj megőrizni, ahhoz, hogy el tudjam énekelni a szerepet. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy cseppet sem visel meg. A Traviatában a „la gioia” szóval, a boldogsággal az ajkamon halok meg – ez azért nyomot hagy az ember lelkében.

- Ha csak részleteket ad elő, kis egységekként kezel egy-egy áriát, vagy legbelül akkor is végigviszi az egész cselekmény súlyos érzelmi vonalát?

- Tulajdonképpen igen. És pont ezért tartom nehezebbnek az áriaesteket, mint egy egész opera előadását, eléneklését. Egy esten nem tudok egész történeteket végigvezetni, nincs módom bemutatni egy-egy figurát. Tízpercenként új bőrbe kell bújni, másik szituációba kell helyezkedni, és mégis sorsot kell láttatni, nem pedig egy operából kivágott darabkát.

- Az említett négy figura közül melyik áll legközelebb Önhöz? A mindenre elszánt Tosca, vagy Mimi, akinek nincs választása, de nyugalommal veszi tudomásul a végzetét, vagy Liù, akinek volna választása, de nem él vele, esetleg Cso-cso-szán?

- Mimi és Liù talán azért állnak hozzám közel, mert őket játszottam már színpadon. Cso-cso-szánnak és Toscának még adósa vagyok ezzel. Habitus tekintetében talán mindegyikőjükkel tudok azonosulni, még Tosca szerelmes hősnője is bennem van, ki ne érezné néha, hogy ölni tudna – most persze nevetek ezen a kijelentésen, de egy-egy szerepben a legextrémebb érzések is felerősödhetnek. Bár mindegyik tragikus hősnő, Mimit sajnáljuk leginkább közülük, mert egyedül neki determinált a sorsa. Ő nem tehet semmit, halála eleve elrendeltetett.


Marcelo Alvárez (fotó: Janusz Kawa)

- Negyedikén mindegyikük Marcelo Alvárezbe lesz szerelmes. Együtt kapták a felkérést?

- Lehet, hogy különös, de nem engem, hanem Alvárezt hívták először, csak később alakult közös estté a program. Sokszor énekeltünk már együtt – Traviatát, Rómeó és Júliát –, és talán éppen ezért Marcelo hallani sem akart a jól bejáratott duettekről. Új, közös repertoáron kezdtünk gondolkodni, és hát – nem akarom magam reflektorfénybe helyezni, de – az én ötletem volt a Puccini-est. Frappánsnak találtam a Puccini év egyfajta "lezengetését", hiszen januártól vége a jubileumi esztendőnek.

- Hogyan jellemezné Marcelo Alvárezt?

- Nagyon szép hang, van valami különleges színe, ami csak az övé, és hatalmas érzelmekkel, energiákkal énekel.

- Olyan partner, akivel könnyen összejön az a fajta együtt lélegzés, ami valóságossá teszi a színpadi szerelmet?

- Igen, és remélem, ez a Müpában is átjön majd. Az élményhez persze hozzátartozik a látvány. Rég láttam Alvárezt... Remélem, nem gömbölyödött ki azóta, mert alapvetően nagydarab fiú. Őszintén szólva a hihetőség csorbul, ha egy kövér férfit szaladgálok körbe a szerelmi duett közben. Az esetek hetven százalékában azonban így van, úgyhogy megszoktam már.

- Úgy látszik, az operaszínpadokon egyelőre csak az énekesnők körében erősödött meg az új trend, már ami a fitt külsőt illeti.

- Igen, de van remény: talán a high definition filmek, a DVD-k nagy korszaka hozza meg a férfiaknál is az igényt, hogy adjanak a megjelenésükre is.

- Az Ön esetében ez a szakmai munka részét képezi, és nyilván ebben is kitartó. Ahogy rögtön a pálya elején annak bizonyult: elsőre nem vették fel a Zeneakadémiára. Gondolta volna, hogy viszonylag rövid időn belül világsztárként emlegetik? Egyáltalán: volt ideje csodálkozni?

- Hát, csodálkozni nem volt, valóban. Tanulni kellett, menni, csinálni, és minden este bizonyítani.

- Mi hozta meg az áttörést?

- Azt hiszem, a nemzetközi énekversenyek sokat segítettek. Például a barcelonai Vignas Singing Competition, amelynek zsűrijében ott volt Petrovics Emil, aki hallott énekelni, és nem utolsó sorban láthatta, hogy hogyan ítél meg a szakma külföldön. Az említett verseny után kaptam meg Júlia szerepét, ezért a mai napig azt tartom, hogy a nemzetközi megmérettetések nagyon fontosak az ember életében.

- Az lehet, de Júlia szerepét még itthon kapta.

- Igen, de a sikernek híre ment. Nemsokára az osztrák fővárosba hívott próbaéneklésre Ioan Holender, aki másfél év múlva a Staatsoper igazgatója lett. Ő szerződtetett Bécsbe, ahol aztán igazán szem előtt voltam – egyik felkérés hozta a másikat.


Rost Andrea (fotó: Tombor Zsolt)

- Kitartása már szóba került – mégis azt nyilatkozta valahol, hogy maximum kétszer fut neki dolgoknak.

- Így van. A Zeneakadémiának is kétszer futottam neki. Befelé, azaz saját magammal szívesen harcolok, de másokkal nem veszem fel a kesztyűt, azt sosem csináltam. Rögtön soha nem adok fel semmit, de ha azt látom, hogy valami rajtam kívülálló okok miatt nem megy, vagy nem sikerül, akkor azonnal.

- Nemrég a budapesti operaház egyik énekesnőjét a sikerről kérdeztem, és legnagyobb meglepetésemre nem a színpadi alakításait sorolta, hanem elsőként azt, hogy operaénekesi karrierje előtt néhány évig éneket tanított, és az egyik növendéke mára konzervatóriumi tanár lett. Rost Andreának mint nemzetközi operasztárnak mi jelenti a sikert?

- Megmondom, mitől voltam nagyon boldog legutóbb: a legfrissebb kiadott lemezem sikerétől. Bartók-, Kodály-, és Ligeti-dalok hallhatók a CD-n, amely nem sokkal megjelenése után nemcsak Magyarországon, de külföldön is jelentős visszhangot kapott. Számomra mégsem azért siker, mert én énekelek rajta, hanem mert az egész az én ötletem volt. Én választottam a szerzőket, én adtam meg az egésznek a hangvételét, én válogattam a dalokat, ami azt jelenti, hogy kigondoltam, a három szerző repertoárjából szemezgetve mit kéne megmutatni a magyar zenéből. Mindez koncepciózus felkészülést és munkát igényelt – ami hosszú ideig foglalkoztatott, le is kötött, és hát, szerettem. Hogy aztán mások is szerették, valóban siker nekem.

- Mindez azt sugallja számomra, hogy még mindig az építkezés fázisában tart.

- Az embernek kell a kihívás. Húsz évig énekelni Violetta, Lucia és Gilda szerepét, szép, persze, és időről időre lehet is bennük újat találni. Engem azonban elsősorban saját kíváncsiságom motivál. Szükségem van arra, hogy ne csak hagyományos opera-előadásokban, hanem másutt, másképp is kipróbáljam magam. Ezért készítettem lemezt Szörényi Leventével, ezért csinálok új albumot magyar szerzők dalaival, és ezért adok esteket – két évvel ezelőtt például hollywoodi dalokból válogattunk a Zeneakadémián, ebben a hónapban pedig klezmerkoncerten lépek fel, szintén Budapesten. Minden energiámmal azon vagyok, hogy ne csak az operával legyek elfoglalva. Mindez játék, s közben kihozom magamból a maximumot. Így nagyobb esélyem van arra, hogy ha leteszem a lantot, megelégedetten gondoljak vissza arra, hogy mindent kipróbáltam.

- Remélem, mindebből nekünk is hasznunk lesz. 2009-ben hány alkalommal hallhatjuk itthon?

- A sort a január 4-ei Puccini-esttel kezdem, utána Mozart-koncertáriákat énekelek a Zeneakadémián, március végén pedig Haydn Orfeusz és Euridikéjének bemutatója lesz az Operaházban, egyelőre ennyit tudok sorolni.

(2009. január 4. 19:30 Művészetek Palotája – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - Rost Andrea és Marcelo Álvarez Puccini-estje; km.: a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara; vez.: Kovács János; Puccini: Capriccio sinfonico; részletek a Bohémélet, a Manon Lescaut, a Pillangókisasszony, a Tosca, a Turandot című operákból; Preludio sinfonico)