Nándor

A végén csattan

2009.01.19. 00:00

Programkereső

A kettős szereposztás tényét enyhén túlspilázó produkció két felvonáson át lubickol a derűt fakasztó ötletességben, s itt-ott még némi költőiséggel is megkenekedik a nagyobb gyönyörűség kedvéért. Azután befutnak a metrószerelvények. KRITIKA+GALÉRIA

Önfeledten terpeszkedik szét Kacsóh Pongrác (vagy mint a színlap historizáló kegyelete említi: Kacsoh Pongrácz) daljátéka a Nemzeti Színház színpadán. Bájosan gunyoros, s egyúttal igencsak szerethető előadást ígér már a nyitófelvonás is: enyelgő párokkal, a fél színpadot beterítő, a közepén kilyukasztott, majd befoltozott nemzeti zászlóval, elöl kis patakkal, hátul a vetésben gunnyasztó, bámész falubeliekkel, közbül pedig huszáros rendezői svádával. Alföldi Róbert csak úgy veti-hányja az écákat, melyek sorában harsányan nagy geg és kis finomság egyaránt akad. A birka-statisztériát terelgető Kukorica Jancsi mesterien csattogtatja a csikósok karikás ostorát (a címszereplő árnyának első felbukkanása a háttér kivetítőjén az előadás egyik leghatásosabb pillanata), szegény Iluskának megveszekedetten sötét ruhát kellene hófehérre mosnia, s a gonosz mostoha látható élvezettel témázgat Jancsi furulyája körül.

 

Szabó Kimmel Tamás (Strázsamester)
 
 

Udvaros Dorottya (Mostoha), Marton Róbert (Strázsamester)
 
 

Csoma Judit (Mostoha), Mátyássy Bence (Jancsi)
 

A teremtő és műfajbarát irónia a francia király udvarában játszódó második felvonást is megfrissíti. Daróczi Sándor díszletei itt bonbonhegyeket mutatnak, a háttérben a nagy evakuáció részeként kimenekítenek egy gigantikus Delacroix-t (A Szabadság a barikádra vezeti a népet), a királyi palást a szó szoros értelmében külön életet él, s a lepisszegett uralkodó (Lajos) indignálódva kérdi a közönségtől: "Monnyak le?" Ám megérkezik a derék Bagó a szomorú halálhírrel, meg a rózsaszállal (tudják, ami "szebben beszél"), s a második felvonásvég rögvest némi elbizonytalanodást sejtet, hisz a színpad előterébe csoportosuló elárvult huszárok visszahőkölése János vitéz földre hulló kardjától nem túl hatásos, s nem is különösebben mély értelmű pillanat.

 

Stohl András (Jancsi), Hevér Gábor (Bagó)
 
 

Mátyássy Bence
 

Sajnos, a dicséretes rendezői önmérsékletből, vagy ha tetszik, a mű iránt tanúsított kreatív alázatból nem sok marad a harmadik felvonásra, mert Alföldi Róbertből e ponton előbújik a szokott kommersz forradalmár, az elvásott ötletek szalonlázadója. Egyszeriben kortárs metróaluljáróban találjuk magunkat, Jancsi és Bagó talán hajléktalanok, míg Iluska és Tündérország hölgyei egész bizonyosan könnyűvérű cafkák. De sem ez, sem a Nemzeti nyitóelőadását idéző számos pillanat, sem a formára gusztusos zárlat (Jancsi és Bagó perspektívával kicsinyítve, az első felvonás kisdobozos kiszerelésében álldogálnak) nem kelti a nézőben az aktualitás, az “itt és most” alkalmasint művészileg szándékolt érzetét.

 

Stohl András, Söptei Andrea (Iluska)
 
 

Tompos Kátya (Iluska), Mátyássy Bence
 
 

Stohl András, Hevér Gábor
 

A majdnem két szereposztásra való színészgárda nagyszerű munkát végzett. A két címszereplő közül ugyan Stohl András kezelte autentikusabban a karikás ostort, s kiállásában meg énekszavában egyaránt derekasnak bizonyult, ám az ifjú Mátyássy Bence játékából kiáradó üdeséget, figurájának megvesztegető tisztaságát az első szereposztás Jancsijától nem remélhettük, s nem is kaphattuk. Iluska szerepében is a második garnitúra keltett kedvezőbb benyomást: Tompos Kátya prózában és dalban egyként elragadó volt, míg Söptei Andrea teljesítménye - mégoly eufemisztikusan fogalmazva is - bántóan alatta maradt az énekszólam kívánalmainak. Radnay Csilla ezzel szemben mindkétszer remekül abszolválta a francia királykisasszony - egykor Gyurkovics Mária által csillogtatott - koloratúrás magándalait. Ugyancsak kétszer láthattuk Hevér Gábor vokálisan felettébb sérülékeny, de alapjában véve igen rokonszenves Bagóját. A gonosz mostoha vonzóbb és veszélyesebb változatát Udvaros Dorottya, míg sprődebb és tűzre valóbb variánsát Csoma Judit sederítette elénk.

 

Söptei Andrea, Stohl András
 
 

Tompos Kátya, Mátyássy Bence
 
 

Stohl András, Radnay Csilla (Francia királykisasszony)
 

A francia király ziccerszerepét az első szereposztásban Bodrogi Gyula, míg a másodikban Spindler Béla játszotta. Utóbbi első osztályú operett-komikusként vette az akadályokat, míg Bodrogi valami egészen különleges tettet vitt véghez. Egyszerre hozta ugyanis, a közszeretetben megérdemelten fürdőző önmagát, a valamikori könnyűléptű kópét, s egyszersmind Latabár Kálmán tündéri bohóctempóját: a poént követő kis sétakör, a közönséghez fordulás hamiskás bája, rekedtes éneklésének és mikrojátékainak széles jókedve valóságos ünneppé avatta a Heltai Jenő mesteri dalszövegeit és Bakonyi Károly jótékonyan felpaskolt szövegkönyvét megtisztelő előadás középső felvonását.

 

Stohl András, Bodrogi Gyula (Francia király), Radnay Csilla
 
 

Mátyássy Bence, Spindler Béla (Francia király), Radnay Csilla, Újvári Zoltán (Bartolo) (fotók: SzoFi)
 

A Magyar Rádió Silló István által igazított szimfonikusai és kóristái professzionális alapot kínáltak a produkció számára, s hasonlóan jó szolgálatot tett közönségnek és fellépőknek egyaránt Gergye Krisztián élményszerű, felszabadítóan ironikus koreográfiája.

(2009. január 16. és 17. 19:00 Nemzeti Színház (Budapest) - Kacsóh Pongrácz: János vitéz I., II.)