Előd

A rejtvényfejtés jó játék

2009.01.26. 00:00

Programkereső

Kovalik Balázs rendező, a Budapesti Őszi Fesztivál művészeti vezetője, a Magyar Állami Operaház művészeti igazgatója színpadra állított már közel három tucatnyi operát Németországban és itthon, vagy akár a norvégiai Bergenben és Kairóban. 2008-ban színre vitte a Magyar Állami Operaházban az Anyegint, valamint a Fideliót, ez utóbbiról elmondhatjuk: rég nem váltott ki ilyen visszhangot hazánkban operaelőadás, mint ez a produkció.

Kovalik Balázs (fotó: Dobó László)

Voltak, akik indulatosan támadták, azok viszont, akik nyitottan, előítéletek nélkül közelítettek hozzá, s végiggondolták a látottakat, jórészt dicsérték. Mozgalmasan telt Kovalik Balázs tavalyi éve, ráadásul különleges elismerést is kapott: a 2008-as Aegon-díjas költő, Térey János jelöltjeként ő vehette át a 2008-as Aegon Művészeti Társdíjat.

- Az Aegon Művészeti Társdíj átadásán elmondta: amióta tud Térey János döntéséről, próbálja feldolgozni ezt, mert mélyen érinti, megrendíti az, hogy miközben nem szokás nálunk érdeklődni mások iránt, egy kortársa folyamatosan figyelemmel kíséri a munkáit. Azóta eltelt több hónap, megemésztette már?

- Különleges elismerésnek tartom ezt a díjat, már csak azért is, mert az Aegon-díjas író, költő egyedül jelöl másik művészt a társdíjra, nem tolja át a döntést bizottságokra, kuratóriumokra, tehát ez a díj azért is rendkívül fontos nekem, mert tisztességesen szubjektív. Még most sem emésztettem meg igazán azt, amilyen mondatokkal Térey János megindokolta a döntését a laudációjában. Súlyos szavak voltak.

- Mozgalmas éve volt a 2008-as esztendő, a saját rendezései mellett azért is, mert például a Budapesti Őszi Fesztivál sajtótájékoztatóján elmondta: az utolsó pillanatig bizonytalan volt a költségvetés, s végül le kellett mondaniuk jelentős külföldi produkciót. Meddig mehet el a kompromisszumokban művészeti vezetőként?

- Ha vállaltam a vezetést, azt is vállalnom kell, hogy kompromisszumokat kell kötnöm. Inkább az a gond, hogy hiányzik a tervezhetőség. Miközben egy fesztiválnál fontos lenne a kiszámíthatóság, hiszen a neves, újszerű, izgalmas produkciókat teremtő társulatok keresettek, sokszor több évre előre betelik a naptáruk. Fontos lenne megmutatni itthon, máshol milyen kortárs művek születnek, miként gondolkoznak mások, ugyanakkor évek óta képtelenek vagyunk valami stabilitást elérni. Pedig éppen a kortársaktól jöhetnek újszerű gondolatok, innovatív ötletek. A celebekről szóló tévéműsorokat látják alkalmanként két és fél millióan. Ez Magyarország lakosságának a negyede. Sajnos mindeközben semmi nem vezeti rá az embereket széles körben arra, hogy legyen igényük a kultúrára. Az értelmiségi családokban felébredhet az igény, ott rájöhetnek a gyerekek, hogy ez érdekes, jó dolog, de a nagy többség marad a televízió előtt.


Fotó: Dobó László

- Furcsa érzés lehet, hogy miközben alkotó művész, s a legnagyobb kortárs művészeti mustra vezetője, közben a Magyar Állami Operaház művészeti vezetője is, amely viszont kiemelt nemzeti intézmény, most már végre előre tervezhető, stabil költségvetéssel. Vagy itt is kell művészeti igazgatóként kompromisszumokat kötnie?

– Az Opera nemzeti intézmény, ám a költségvetése körülbelül az ötöde, nyolcada annak, mint amennyiből egy hasonló operaház működik tőlünk nyugatabbra. Ha azt várjuk a Magyar Állami Operaháztól, hogy ugyanolyan legyen a színvonala, neves énekesek lépjenek itt fel, kapcsolódjon be a nemzetközi vérkeringésbe, akkor, bizony, arra költeni is kellene. Kompromisszumokat, persze, itt is kell kötnünk az anyagiak miatt, de itt legalább azt hisszük, hogy tudjuk előre, mennyi a költségvetésünk, milyen keretek között mozoghatunk, tehát tudunk tervezni. Mivelhogy idén mégis elvon a minisztérium mintegy 300 milliót…

- Legutóbbi rendezése, a Fidelio nagy vihart kavart, igaz, a támadások jórész érzelmi indíttatásúak voltak. Hogyan viseli ezt az intoleranciát, az érdeklődés hiányát Ön, aki rendkívül nyitott, érdeklődő, szeret új dolgokat fölfedezni? Ilyenkor nem szeretne inkább máshol élni, rendezni? Mondjuk, Németországban?

- Támad ilyen ötletem, de az a szerencsém, hogy ott is rendezhetek, itt is. Nem szeretném magamat ide vagy oda kötni. Fontos, hogy szabad lehessek. Egyébként számomra nincs különbség abban, hogy vidéken rendezek vagy a lipcsei operában.

- De azzal, hogy a budapesti operaházban művészeti igazgató lett, mégis csak erősebben kötődik ide, nem?

- Az itt töltött idő szempontjából mindenképpen, érzelmileg viszont sokkal inkább valamiféle furcsa felelősség köt ide. Méghozzá azokhoz a növendékeimhez, akiknek érdekel a sorsa, a jövője.

- Minden rendezésénél feltűnő az átgondoltság, az, hogy határozott elképzelése van arról, amihez nyúl. Ezt Németországból hozta?

- Inkább ezért jelentkeztem eleve németországi főiskolára, tehát fordítva történt. Már a német nyelv is átgondoltságra és pontosságra szoktat. A német színházakban is úgy állnak neki egy új rendezésnek, hogy a kezdetektől folyamatosan fölteszik a "miért" kérdést. Pontosan kitalálják, honnan hová szeretnének eljutni.

- Talán sok néző nem szereti nálunk, ha folyton megoldásokon kell töprengenie. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tekintélyes tanára, Kovács Sándor írta ezt éppen a fidelio.hu-nak: "Megvallom, örülök a botránynak. Még boldogabb lennék persze, ha a lapos, közhelyes, ügyetlen és szellemtelen színházi produkciókat is hasonlóan vehemens tiltakozás fogadná. De már ez is valami. Örülök annak, hogy egy operaházi előadás végre indulatokat kavar, vitát provokál. Vagy igen erőteljesen hat a nézőre…" Majd így folytatja: "Az egyik fő ok, bizonyára sokan akadnak, akik eleve nem kedvelik, ha a rendező folyamatosan megfejtendő rejtvényeket ad fel nekik…."

- Pedig a rejtvényfejtés csak játék. Ráadásul jó játék. Az, hogy a Fidelio premierje után éppen Kovács Sándor írt elemző kritikát az előadásról, hihetetlen boldogsággal tölt el. Szerencsére ahány vagdalkozó cikk, annyi elemző, gondolatgazdag írás is akad. A zsigeri reagálás is elgondolkodtat, "kiborítani" csak a rosszul használt szavak képesek. Például, amikor a bíráló azt se tudja, mit jelent a blaszfémia szó, ugyanakkor előszeretettel használja. Ha levenné a polcról a szótárt, s megnézné a jelentését, megkérdezném: hol található meg az előadásban a blaszfémia? Vagy amikor valaki csak úgy kijelenti, hogy ez a rendezésem nem sikerült. Semmi mást se mond, csak ennyit. Ezzel nem lehet mit kezdeni. A Fidelio nagy vihart kavart, de a vádaskodások zöme előítéletből és a gondolkodási restségből fakad.

- Azért talán megmozdul valami a hazai színházi életben, hiszen két kiemelt nemzeti intézménynél is negyven év körüli a vezető: Ön a Magyar Állami Operaház művészeti igazgatója, Alföldi Róbert pedig a Nemzeti Színház főigazgatója lett. Bíztató jel?

- Ideig-óráig talán. De sajnos az a jellemző nálunk, hogy sokan eleve elutasítanak minden újdonságot, s ez nem csupán a nézőkre, hanem sok művészre is jellemző. Természetesen művészeti igazgatóként nem azt akarom, hogy az én elképzelésem uralja el a színpadot. Csak azt szeretném, hogy legyen sokféleség, s mindenki megtalálja azt, ami neki tetszik.


Kovalik Balázs a Társdíjjal... (fotó: Dobó László)

- Ön erőteljes színházat teremt, fontos a látvány, a jelmez és a díszlet összhatása, a szereplők jellemábrázoló képessége, Térey János ezzel fejezte be laudációját: "Kovalik Balázs alázattal szedi atomjaira a múzeumot." Mit jelent ebben az esetben az Ön számára a múzeum?

- Sokan emlegetnek hagyományos előadást, konzervatív produkciót, újítót vagy túl modernet. A hagyományos, a konzervatív és konvencionális fogalmát sokan nem tudják megkülönböztetni egymástól, pedig ez nagy baj. A konvencionálisnak például egyáltalán nincs helye sem színházban sem az Operában.

- Persze, hiszen az érdektelen, az csak a langymeleg unalom. Azt minek színre vinni? De például a tradicionális?

- A tradicionális érdekes lehet, ha jól nyúl valaki hozzá. Olyan, nyitott operaházat szeretnék, ahol az előadások kérdéseket tesznek fel, legyen az akár a tradicionális Bohémélet a szép hóeséssel. Mert nem a formán és nem is csak a zenén múlik az előadás minősége, hanem azon, hogy a szereplők az adott rendszerben tudják-e közvetíteni azokat a gondolatokat, amelyek a darabban benne vannak. Sajnos a rendezések évek után kiürülnek, marad a sablon, esik a hó, a néző meg, ezt látva, elandalodik. Miközben az értelem, amely ezt összehozta, már régen nincs jelen.

- Nálunk azonban a nézők az ilyen előadást ugyanúgy megtapsolják, mint ha ott lenne még az értelem.

- Sajnos itt jön a közönség "bűne", az, hogy a nézők jelentős része nem tesz különbséget. Amikor elkezd esni a hó a Bohéméletben, megnyugszik a néző kicsi szíve, úgy gondolja, hogy mindent ért. Miközben például egy Brueghel-festmény kőkeményen hat ma is, éppen azért maradt fenn, mert a festő rögzíteni tudott benne valamit. A színház nem ilyen. Nem tud rögzíteni. Az előadás estéről estére változik, más lendületet vesz, alakul. Éppen ezért, ha elmúlik a hóesés mögül a tartalom, akkor az legföljebb már csak másolat lehet. A Brueghel-képek másolatai sem úgy hatnak, mint az eredeti – lám, éppen ez a rossz színház: amikor egy idő után csak a másolat marad.

- Fontos, hogy legyen közönségük tíz-húsz év múlva is, miként próbálják megnyerni a fiatalokat?

- A kilencvenes évek végén vezettem egy gimnáziumi színjátszó csoportot, s nem értettem: miért jönnek ennyien? Aztán rájöttem, hogy egyszerű oka van ennek: van valaki, aki szóba áll velük, s ennek hamar híre ment. Hirtelen fontosabb lett a délutáni lógás helyett az, hogy ide jöjjenek, mert itt elindult valamilyen kommunikáció. Tele vannak problémákkal, s ezt nem tudják másokkal megosztani. Itt pedig olyan helyzetek adódtak, amelyekben könnyen lehetett ezekről – ha áttételesen is – beszélni. Régen léteztek az államilag erősen támogatott amatőr színházi csoportok, voltak szakkörök, művelődési házakban műhelyek. Jártak is oda az emberek. Ha nincsenek ilyenek, akkor nem mennek. Ezért is szeretnénk sok olyan eseményt szervezni, amely megszólíthatja a fiatalokat. Ezt próbáljuk megvalósítani a gyerek- és ifjúsági előadásokkal, illetve sok programot szeretnénk, amelyeken megszólíthatjuk a fiatalokat. Nagy baj, hogy nem áll szóba velük senki.

- A nyitottság, az újdonság, a mások iránti érdeklődés, a kiváncsiság nyilván adottság Önnél, de lehet ezen "dolgozni" is, lehet erre figyelni?

- Szerintem a nyitottság habitus és nevelés kérdése, az, hogy az embert mennyire korlátozzák, milyen környezetben nő fel. Itt nem csak arra gondolok, mennyire intellektuális környezetben, hanem sokkal inkább arra: mennyire van lehetőség arra, hogy valaki kiélje a kiváncsiságát. A gyerekeket érdekli minden újdonság, mert így ismerik meg saját magukat és a világot. Én tökéletesen szabad lehettem gyerekkoromban, tizenévesen bábokkal operát rendeztem otthon, s előadtam a rokonoknak, vezényeltem hozzá, már azokból is sokat tanultam. Fontos, hogy az ember később is, folyamatosan kiélhesse a kiváncsiságát. Igaz, sok megbeszélést, értekezletet vagy előadást nem azért ülök végig, mert érdekel, hanem azért, mert el kell mennem, meg kell néznem. De nem baj, a negatív hatások is fontosak lehetnek. Azokból is sokat lehet tanulni.


... és a Társdíjhoz kapcsolódó szoborral (fotó: Dobó László)

ÉLETRAJZ

Kovalik Balázs rendező, a Magyar Állami Operaház művészeti igazgatója, a Budapesti Őszi Fesztivál művészeti vezetője. Hároméves korától fogva színész akart lenni. Volt, amikor cirkuszi bohócnak készült. Aztán tanult fuvolázni, énekelni, zongorázni. Háromszor felvételizett a főiskola színész szakára, mindig a 3. rostán esett ki. 1987-től a Nemzeti Színház Színiakadémiáján tanult, majd másfél év kiesett az életéből, amikor Kalocsán volt katona. 1991-től a Magyar Állami Operaház rendezőasszisztense volt.

Mivel a hazai rendezőképzés nem vonzotta, ezért németországi főiskolákra jelentkezett. Hat helyre. Az első felvételi Münchenben volt, tíz napig tartott, a végére Kovalik Balázs annyira elfáradt, hogy nem értett már semmit. Így fogta magát, hazajött. Gondolta, bízhat a német precizitásban, majd értesítik. Így is lett, értesítették, hogy fölvették.

1993-tól volt az August Everding Bayerische Theaterakademie/Hochschule für Musik in München rendező szakos hallgatója. Még főiskolásként, 1995-ben kérték fel, hogy vigye színre Puccini Turandot című operáját a Szegedi Nemzeti Színházban, az előadás óriási visszhangot keltett, éveken át sikerrel játszották több helyen.

1997-ben kapta meg a rendezői diplomát, attól az évtől kezdve vezeti a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Opera tanszakát. 2001 után vendégdocens volt a lipcsei Zeneművészeti Egyetem opera szakán, 2003-től a berlini Művészeti Egyetem opera szakán.

Kapott már Üstökös-díjat (1999-ben), 2000-ben lett a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze, 2002-ben Nádasdy Kálmán-díjat, 2002-ben Vámos László-díjat, egy évvel később átvehette a Magyar Köztársasági Érdemreng Lovagkeresztjét, szintén 2003-ban megkapta a kritikusok különdíját is a Borisz Godunovért. 2008. október 30-án pedig ő vehette át az Aegon Művészeti Társdíjat a 2008-as Aegon-díjas költő, Térey János jelöltjeként.

Első rendezése, a Szegedi Nemzeti Színházban bemutatott Turandot után többször dolgozott Münchenben, Szegeden, a Magyar Állami Operaházban, több németországi operaházban, Kairóban, a norvégiai Bergenben, s kiugró sikert aratott három Mozart-operája, amely a Budapesti Tavaszi Fesztivál Mozart-maratonján is szerepelt a Millenáris Teátrumban. Amióta művészeti vezető a Magyar Állami Operaházban, azóta színre vitte itt az Elektrát, az Anyegint és a Fideliót.