Gyöngyi

Színháztörténet jelen időben

2009.01.27. 00:00

Programkereső

Amikor először beszélgettünk, első rendezésére készült az Operettszínházban. A Jövőre, veled, itt óta színpadra állított egy musicalkanavász-szerűséget, az Oltári srácokat, és Szabó Magda az Álarcosbál után neki adta Abigélt. Nyolc-tíz hónapja, mióta titoktartást ígértetve elmondta, megkapták a Tavaszébredés non-replica jogait, bármikor találkozunk, Somogyi Szilárd másról szinte nem is beszél.

Somogyi Szilárd

Fidelio Est: Nekem úgy tűnik, időileg, fizikailag, szellemileg azonnal beszippantott ez a munka, a nyáron meghirdetett nyílt szereplőválogatás óta gyakorlatilag ebben élsz. Tényleg, erre a castingra miért volt szükség? A színművészeti egyetemen, a musicalstúdiókban, az Operettszínházban levő fiatalok között nem volt elég tehetség?

Somogyi Szilárd: Egyrészt kötött bennünket a szerződés, másrészt viszont, és ez lehet, hogy nagyképűnek hangzik, de fel akartuk térképezni a jelenlegi helyzetet. Persze, ott vannak a zenésszínész-képző intézmények, és vannak, amelyek növendékeivel naponta találkozunk, mégis azt gondoltuk, nyitnunk kell, és bevállalni ezt a rizikót.

FE: Akár azt is, hogy minden 16 év feletti, kamaszos külsővel megáldott boldog-boldogtalan az Operettszínházat ostromolja?

SSz: Pontosan. De szerencsénk volt: a 350 jelentkezőből 184-et behívhattunk az első fordulóra, és közülük mintegy negyvenen maradtak a másodikra.

FE: Egy tapasztalt színésznek előnye volt egy megfelelő hangú, nem színpadidegennek tűnő, ám teljesen kezdővel szemben?

SSz: Mindenki tiszta lappal indult, nem számított, hány szerep van mögötte. Nagyjából tudtam milyen típusú Wendlát, Moritzot, Melchiort, Ilsét keresek, de érdekelt, kit mi motivál, miért éppen azt a szerepet választotta. Tudtam, hogy nehéz lesz, hogy a darab témája olyan dolgokkal szembesítheti vagy olyan dolgokra ébresztheti rá a jelentkezőket, amit addig még nem éltek át, esetleg sebeket téphet fel vagy elfojtásokat hozhat felszínre. Volt, aki itt, egy szituációs gyakorlatban kapott életében először pofont. Volt, hogy a szöveg egyszerűen bezárta őket, az avatatlanok számára értelmetlennek tűnő számokkal azonban felszabadultan fejezték ki érzelmeiket. Szóval vissza kellett menni a szentesi drámatagozati gyökerekig…

FE: Ez azért elég veszélyes. Elég egy rossz hangsúly, és kibillenhet a személyiség egyensúlya, neked pedig, mert minél több időt töltötök együtt, minél mélyebbre ásol bennük, annál nagyobb a felelősséged. Ez nem riasztott vagy bizonytalanított el egy pillanatig sem? De kérdezhetném jelen időben is.

SSz: Abból a szempontból talán könnyebb a helyzet, hogy nincs olyan nagy korkülönbség közöttünk, így nyitottabb, őszintébb, tiszteletköröktől mentesebb a viszonyunk. A második-harmadik forduló workshopjai után épp ezért lépett be egy pszichológus, és mérte fel, kik azok, akik képesek ezt elviselni. Nem a munka mennyiségét, hanem a lelki megterhelést. Gondolj bele: 19,5 év a szereplők átlagéletkora. Alig vannak túl a darabban megírt felnőtté válás kételyein és problémáin, ráadásul hiába telt el közel százhúsz év azóta, hogy Wedekind megírta ezt a gyermektragédiát, ha végignézel az előadások történetén, azt látod, hogy szinte minden premier előtt hallatták a hangjukat azok, akik kikérték maguknak ezt a témát. Pedig nem lehet a szőnyeg alá söpörni, nem lehet áltatni a kamaszokat. Korábban érnek és gyorsabban élnek ma, mint akkor, de még mindig hiányzik a kommunikáció. Lehet, hogy naiv vagyok, de bízom benne, hogy ez a musical elindíthat valamiféle párbeszédet. Ami még fontos, hogy a felnőtt női szerepeket Bajcsay Mária játssza, aki mint egy tyúkanyó tartja össze a próbák szüneteiben és a próbákon kívül a társaságot.

FS: Ha már előjött a színháztörténet: a rendezők ennél a darabnál láthatóan törekszenek egyfajta stilizációra, legutóbbi itthoni bemutatója, a Horváth Csaba rendezte, fizikai színházi előadás volt. A musicalműfaj mit enged meg?

SSz: A Nyugati Teátrum intim terében nem lehet hazudni, ugyanakkor nem lehet, és nem is kell, a húst megmutatni. Az üres tér és a szavak ereje jobban beindítja a fantáziát. Egyetlen fekete szobába sűrűsödnek az események, ahol nincsenek bútorok, csak egyszerre gyermekien játékos és merevségükben, szabályosságukban a külső világra utaló kockák. A hangulatot fénnyel fogjuk megteremteni. Az egyik kollégám azt kérdezte, hogy krétakörös vagy operettes lesz-e az előadás. Egyik sem. Sikeres és nagyon jó színházak tartom mindkettőt, de én nem hiszek abban, hogy csak ezek a pólusok léteznek.