Friderika

„Civilben egy kicsit komplikáltabb eset vagyok...”

2009.02.09. 00:00

Programkereső

Megyesi Zoltán, az Operaház fiatal lírai tenorja a Così fan tutte Ferrandója és a Hamupipőke Ramiro hercege után újabb főszerepben mutatkozik be. Ezúttal Almaviva grófot alakítja Rossini Sevillai borbélyában. INTERJÚ

Megyesi Zoltán

- Almaviva alakjában újabb Rossini-főszerepet bíztak Rád. A Mozart-szerepek mellett egyre hangsúlyosabbá válnak repertoárodban az olasz zeneszerző hősei is?

- Ahogy mondod, a Mozart-szerepek mellett, mert azok különleges helyet foglalnak el az életemben, hiszen az ő alakjait szeretem a legjobban magamra ölteni. Vélhetően ez mindig így is lesz, ugyanakkor Rossini világa is mind zeneileg, mind a hangomat illetően nagyon közel áll hozzám.

-S ha az általad megformált Rossini-szereplőkről kell véleményt alkotnod? Ramiro vagy Almaviva javára billen a mérleg?

- Almaviva mindenképpen a szerepálmaim között szerepelt, ez már egy erős érzelmi elkötelezettséget jelent. Arról nem is beszélve, hogy ez egy sokkal színesebb, érdekesebb karakter, jóval több oldalát is mutatja meg, és a hangomnak is egy kicsit jobban fekszik. Minden esély adott tehát, hogy egy igazán jót énekeljek.

- Akkor valószínűleg színészileg is hamar megbarátkoztál a szereppel és kényelmesen mozogsz benne.

- Nekem általában négy-öt előadás kell ahhoz, hogy beérjen egy szerep, ami persze sokszor még utána is alakul. Almaviva gróf egy szerelmes fiatalember, aki ezért nyilván megnyerő a közönségnek, ugyanakkor a darabban tetten érhető magatartása sokszor már nem is annyira rokonszenves. Ha jobban belegondolunk, az összes problémás helyzetből leginkább gazdagságának és származásának köszönhetően szabadul ki. Ráadásul Stendhal írja valahol, hogy a gróf úgy viselkedik, mint egy igazi szicíliai. Elég, ha csak a darab végén lévő lányszöktetést vesszük alapul, amikor Basiliót választás elé állítja: vagy elfogadja a felkínált gyűrűt vagy kap két golyót a fejébe. Ez egy tökéletes maffiamódszer, nem? Pont emiatt ad komoly feladatot számomra úgy felépíteni a szerepet, hogy minden gyarlósága ellenére Almaviva szimpatikus legyen az első perctől. Ha ez nem sikerül, ha a közönség nem szurkol a szerelmeseknek a darab elejétől, akkor a fene megette az egészet.

- Nem tudod felmenteni Almavivát a benne lobogó érzelmek hevessége miatt?

- Bennem azért kérdésként felmerült, hogy mennyire is hevesek ezek az érzelmek. A cselekmény kezdete előtt Almaviva alighanem csak egyszer látta Rosinát korzózás közben, utóbbi pedig jószerével csak annyival van tisztában, hogy egy szimpatikus fiatalember hajnalonként szerenádot ad neki. Gyakorlatilag semmit nem tudnak egymásról. A grófban biztosan jó adag kalandvágy is munkál, amivel az arisztokraták életére jellemző unalmat szeretné elűzni. Ezért öltözik be részeg katonának, álcázza magát énekmesternek, lopózik be idegen házakba – ezek számára óriási kalandok! Rosinában pedig a szerelem mellett létezik egy másik, nagyon erős vágy, hogy végre valaki – néha azt érzem, ez lehet számára bárki – szabadítsa már ki. Számomra kulcsfontosságú jelenet a második felvonás tercettje, amikor az odáig Lindoro álnéven udvarló gróf felfedi a valódi nevét, s azt, hogy addig tulajdonképpen végig hazudott a nőnek. Ez a pillanat szerelmük első igazi próbatétele, hiszen mindkettejüknek újból kell indítani ezt a még igazán el sem kezdődött kapcsolatot.

- Ha szavaidat helyesen értelmezem, mind színészileg, mind lélektanilag komoly kihívás elé állított a karakter.

- Ez így van, de a nehézségek megoldásában sokat segített Békés András és Kovalik Balázs. Békés tanár úr augusztustól kezdve egyénileg, minden énekesen kőkeményen bevasalta az olasz nyelvű recitativókat – szó szerint kellett tudnunk, a partner szövegével együtt –, Kovalik Balázs pedig a rendelkező próbákat irányította. Persze volt mire támaszkodnom, mert bár koncerténekesként indultam, az évek során jócskán szereztem színészi rutint, hiszen a legkisebb szerepektől indulva haladtam felfelé a szamárlétrán. Lélektanilag mindenképpen szoknom kell a gróf karakterét, mert az ő gondolkodásmódja a saját konfliktuskezelési gyakorlatomtól gyökeresen eltér. Se vagyonom, se rangom, ráadásul az ő mindig pozitív, töretlenül optimista gondolkodásmódja sem minden helyzetben a sajátom. Ennél én azért komplikáltabb személyiség vagyok civilben, és sokszor egyáltalán nem érzem biztosan, hogy minden helyzetből jól jövök ki – ahogyan az a grófnak vagyona és rangja miatt eleve adott. Ezen dolgoznom kell, de azért ne hallgassuk el, hogy minden módszere ellenére, ez egy nagyon pozitív figura, akinek a bőrében jó lenni. Ezért aztán örülök is, hogy „átereszthetek” magamon egy ilyen karaktert, mert így rá vagyok kényszerítve, hogy bizonyos, amúgy lappangó jellemvonásaimat felkutassam. Hiszen én is csak magamból tudok építkezni.

- Ezek a nehézségek kihatottak a zenei megvalósításra is?

- Ez egy híresen nehéz szerep, a bel canto egyik csúcsa, de úgy érzem, hogy nagyon jól fekszik nekem, még akkor is, ha azért rengeteget kellett és kell gyakorolnom a komplikáltabb részeket. Számomra ilyenek az első felvonás szerenádjában lévő kromatikus futamok, amelyeket mindennap átismétlek. A darab nehézségét egyébként épp az adja, ami a szépségét is, a rengeteg koloratúra, ami azonban nem áll távol tőlem.

- Lépjünk egyet feljebb: mi a helyzet, ha a pályád szempontjából értékeled az előtted álló feladatot?

- Egyértelmű, hogy a felkérést életem nagy lehetőségének tekintem, hiszen első ízben énekelhetek főszerepet az Operaház nagyszínpadán, kvázi premier alkalmával. Ha most sikerül az elvárásoknak megfelelően énekelnem és játszanom, akkor ez a jövőben akár számos újabb felkérésre is váltható. Ha a repertoárom szempontjából vizsgálom a kérdésed, azt kell mondanom, hogy egy olyan fontos lépcsőfok, amely szervesen illeszkedik az eddig felépítettekbe, mely Monteverditől Rossiniig terjedő szerepeket foglal magában. Ezzel a szerepkörrel maradéktalanul elégedett vagyok, s legalább még tíz évig ebben gondolkodom.

- Néhány nap múlva bemutató – van már benned drukk?

- Sokkal inkább lázas türelmetlenség. Van még néhány próba, amire nagy szükség van, de már alig várom, hogy felmenjen a függöny. Utána mi lesz? Ahogy Niels Bohr, Nobel-díjas dán fizikus mondta: „It’s hard to predict, especially the future.” vagyis „Jósolni nehéz, különösen, ami a jövőt illeti.”