Kelemen, Klementina

Gyerekoperabál

2009.02.11. 00:00

Programkereső

Február 22-én, az Operabál másnapján ezer gyereket fogad a Magyar Állami Operaház. A szokásos báli pompa díszleteiben – idén először – a legifjabbak veszik birtokba a táncparkettet.
2bc0772d-f961-45cc-b9e8-1f23eef35489

A programot támogatásáról biztosította az idén húszéves Klauzál Lions Klub, amelynek célja, hogy elősegítse a jövő generációjának fejlődését, s hogy az esélyteremtést már a gyermekek világában megvalósítsa. A klub tagja dr. Gurmai Zita európai parlamenti képviselő is, aki régóta azon dolgozik, hogy a magyar gyermekek ugyanolyan eséllyel induljanak az életben, mint nyugat-európai társaik. Az Operaház 5-12 éves gyerekeket vár a bál utáni jó mulatságra.

Az Operaház belső tere az Operabál alkalmával nem a hagyományos színházi funkciót szolgálja. A nézőtér széksorait kiemelik, és úgy helyezik rá a padlózatot, hogy a zenekari árkot lefedve, végül egy szintbe kerüljön hátsó színpaddal és a főszínpaddal. A felsorolt területek egybenyitásával, és a kiegészítő színpadi páholyok megépítésével alakul ki a bálterem, amelynek hátsó része már a tulajdonképpeni színpad, így válik láthatóvá a bálozók előtt az összes – amúgy rejtett – színpadi kiegészítő. A báli vendégek központi helye a táncparkett – ide érkezik a gyermekközönség, hogy több száz színes párnán elhelyezkedve, közvetlen közelről nézze meg a bál utáni alkalomra összeállított, rendhagyó színpadra rendezett műsort.

Engelbert Humperdinck Jancsi és Juliska című operájából készült 45 perces meseelőadásban a gyerekek Jancsi és Juliska kalandozásait követve találkoznak az álommanóval, a tündérrel és egy óriással is. Bizony a mézeskalács ház most is ellenállhatatlan csábítás a két haszontalan kölyöknek, ám túljárva a boszorkány eszén, nem ők csúsznak a sütőlapáton a kemencébe. Az előadás előtt Kovalik Balázs Jancsi és Juliska történetéről és az opera világáról mesél a gyerekeknek, az előadás után pedig Radnainé dr. Fogarasi Katalin, a Klauzál Lions Klub programigazgatója látja vendégül klubtársaival a gyermekeket.

A bál utáni program az Operaház új ifjúsági kezdeményezéseinek része. A legifjabb és a serdülő korosztály megszólításával az Operaház nemcsak az új közönség kinevelését tűzte ki célul – a fiatalok számára létrehozott programokkal ízlésformáló és értékközvetítő szerepet vállal az intézmény, s ezzel utat nyit a műfaj megismeréséhez. Az ifjúságot megszólító programok észrevétlenül lépnek át saját határaikon, hiszen a közösségteremtés, az egymásra való odafigyelés és a zene nyelvén való párbeszéd az élethosszig tartó tanulás alapja is egyben.

A bál utáni programra az Operaház szervezési osztálya hátrányos helyzetű és fogyatékkal élő gyermekekkel foglalkozó intézmények, valamint az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa részére küldött meghívást. A kezdeményezés, melynek kapcsán hátrányos helyzetű gyermekek kapnak lehetőséget az Operaház épületének megismerésére, egyedülálló Európában is, ahol a nemzeti kulturális örökség megismertetése a gyermekekkel és a fiatalabb korosztállyal az európai értékrend egyik legfontosabb alkotóeleme.