Máté, Mirella

A megtalált hivatás

2009.02.25. 00:00

Programkereső

Brickner Szabolcsra akkor figyeltek fel igazán, amikor tavaly nyáron megnyerte a belgiumi Erzsébet Királyné Énekversenyt. Az Operaházban jelenleg Lenszkijt alakítja az Anyeginben, 2010-ben Haydn Orfeojának címszerepét énekli majd. Rendszeresen szerepel koncerteken, február 26-án a Nemzeti Filharmonikusokkal hallhattuk, majd ezt követően fellép Bejrútban, Szentpéterváron, és nemsokára Malcolm szerepét énekli Verdi Macbethjében, Münchenben.

Brickner Szabolcs (fotó: Laurent Friob)

- A Zeneakadémián először klarinét szakra jártál. Miért döntöttél úgy, hogy elkezdesz mellette énekelni is?

- Régebben, amikor klarinétoztam, semmiféle hiányérzetem nem volt, teljesen elégedett voltam ezzel a hangszerrel. Ugyanakkor középiskolában egy barátom azt mondta, jó hangom van, és ezzel bogarat ültetett a fülembe. Énekelni mindig szerettem, igaz, inkább csak a zuhany alatt. Az operát viszont egyáltalán nem szerettem, biztos azért, mert túl fiatalon találkoztam ezzel a műfajjal, és nem értettem a szöveget, a történetet. Amikor elkezdtem komolyan énekelni, nagyon gyorsan megfertőződtem, és egy év múlva már nem volt kérdés, hogy az ének lesz az elsődleges.

- Mégis lediplomáztál klarinét szakon is.

- Nem volt megterhelő együtt végezni a két szakot. És minden tanárom azt mondta, hogy az életben több lábon kell állni, így a két szak egyfajta biztonságot adott. Szerettem klarinétozni is, de – bármilyen rossz érzés ezt kimondani – az utolsó években kevesebbet gyakoroltam.

- Miben nyújt többet számodra az éneklés?

- Mindenben. Az éneklés a zenélés csúcsa. Sokkal összetettebb bármi másnál. Úgy érzem, jobban passzol a személyiségemhez, talán azért is, mert zárkózott ember vagyok, és az éneklés illetve színészi játék segítségével ezt ellensúlyozni tudom. Imádok belebújni különféle szerepekbe, főleg, ha a figura nem hasonlít hozzám. Tulajdonképp sajnálom, hogy kevés gonosz tenorszerep van.

- Melyik a kedvenc zenei korszakod?

- A romantika. Én nem Mozart-tenor vagyok, így adottság is, hogy az olasz és a francia vonalat érzem leginkább magaménak. Persze nem csak a hang, hanem a személyiség is számít, de a romantika ebből a szempontból is közel áll hozzám.

- Nemrég énekelted Nemorino szerepét a Szerelmi bájitalban, az Operában pedig jelenleg Lenszkijt alakítod. Két nagyon különböző karakterről van szó. Nemorino teli van életerővel, míg Lenszkij feladja a küzdelmet. Melyik szerep áll hozzád közelebb?

- Nemorino óriási szerep, elég nehéz, de úgy érzem, sikerült jól megoldani. Szívesen bújtam a bőrébe, mert saját magamra emlékeztet: olyan félénk fickó, mint sokszor én is. Lenszkij technikailag könnyű, ideális egy kezdő énekes számára, mégis nagyon mély, súlyos szerep. Fiatalság, őrültség, féltékenység, indulat, magányosság: sok-sok árnyalata van a karakternek. Lenszkij Olgával felületes kapcsolatban él, és eléggé egyoldalú lángolásról van szó, mert Lenszkij igazából sokkal többre vágyik. Vagyis neki inkább Tatjánával kellett volna összejönni, ő passzolna hozzá. De tisztában van azzal, hogy Tatjánával nem kezdhet ki, és ezért adja fel. Lenszkij Nemorino teljes ellentéte. Egyik orosz, másik olasz. Az olaszok mediterrán nép, náluk süt a nap, vitalitás jellemzi őket, az oroszoknál viszont hideg van, ők isznak, borúlátóak. Mindkét világ közel áll hozzám. Számomra nem hiteles az, aki egész nap mosolyog. Nem hiszek annak, aki azt hirdeti, hogy ő képes mindenen felülkerekedni, és sosincs komoly probléma. Én nem vagyok ilyen. Az lenne a legjobb, ha egy héten lenne két-három komolyabb, elgondolkodtató, önelemző nap, és a maradék négy-öt nap pedig derűsen telne.

- Fontos számodra, hogy milyen rendezővel dolgozol?

- Nagyon. A rendezőnek az a feladata, hogy az opera értelmét, értékeit minél jobban megmutassa. Mindegy, hogy konzervatív vagy modern rendezésről beszélünk, a lényeg az, hogy a rendező tudja alaposan értelmezni a figurákat és a közöttük lévő kapcsolatokat, és képes legyen a közönséget gondolkodóba ejteni. A próbafolyamatok során közel szoktam kerülni a rendezőhöz, és számomra fontos, hogy a premiert követően az előadásokon is ott legyen, figyeljen, és lássa, hogyan dolgozom. Jó, ha odajön hozzám, és elmondja, mi tetszett neki vagy mi nem. Ez kontrollt jelent és inspirációt ad, erre szükségem van.

- Van-e jelenleg tanárod, vagy egy olyan "külső szem", aki másképp lát téged, mint egy rendező, és technikai kérdésekkel fordulhatsz hozzá?

- Most egyedül dolgozom, de szeretnék valakit találni, akihez időnként el tudok menni. Épp tárgyalásban állok egy olasz tenoristával. Egy tanácsadó sokat levesz az ember válláról, a bátorítás, a szakmai segítségnyújtás igen fontos. De feleségemmel, Hajnóczy Júliával is sokat segítünk egymásnak. Elmegyünk a másik előadásaira, néha énekórákat adunk egymásnak, vagy hallgatjuk és értékeljük a másik gyakorlását. Reális, őszinte képet tudunk adni a másik munkájáról, és ez nagyon jó.

- Van-e szerepálmod?

- Nincs. Most romantikus szerepeket szeretnék énekelni, melyek nem túl nagyok és nem túl megerőltetőek. Az a legfontosabb, hogy technikailag megfeleljenek a hangomnak. És az külön jó, ha olyan karakterről van szó, mely passzol a személyiségemhez. Tapasztalatra, inspirációra van szükségem. Az énekversenyt megnyertem, de az utat nekem is be kell járni: operákba csak úgy tudok bejutni, ha előéneklésekre járok. Hamarosan kezdődnek az Orfeo próbái, melyeken részt veszek addig, amíg az amerikai tenor nem érkezik meg. Hatalmas, igazi lírai főszerep. Nem túl nehéz, de sokat kell énekelni. Rengeteget tudok majd tanulni belőle, igazán nekem való szerepről van szó. Nagy izgalommal várom.

- Mikor vagy magaddal elégedett?

- Ritkán. Akkor, ha úgy énekelek, ahogy elképzeltem. Ha koncert után úgy érzem, hogy jól énekeltem, és a közönség is ugyanezt érzi. Az egy igen nehéz szituáció, ha én azt érzem, hogy jól énekeltem, de a közönség valami miatt hűvösebben reagál. És akkor sem stimmel valami, ha rosszabbul énekelek, mint szeretnék, és nagy tombolás van. Az is rossz érzés.

- Mit jelent számodra a karrier?

- Amikor egy évben benne vagyok három-négy produkcióban, vannak oratóriumok, dalestek. Amikor vannak szép feladatok, hívnak szerepelni, lehet utazni, és ha valamilyen szerep nem passzol, akkor azt vissza lehet adni. De azt is jelenti, hogy pontosan tudom, mi lesz két év múlva, hogy pontosan mikor mi következik, ez biztonságot ad, és van idő jól felkészülni. Vagyis kiszámíthatóság, tervezhetőség, profizmus. Tény, hogy ezt nem lehet csak itthon.

- Nem fárasztó a sok utazgatás?

- Nem. Pontosan olyan, mint vártam. Az a dolgom, hogy felkészüljek, utazzak, próbákra járjak, a koncerteken pedig a legjobbat nyújtsam. Elég összetett munka, de ez az énekesélet. Muszáj szeretni, különben az egésznek semmi értelme. De nem is tudnék mást csinálni, nem tudnék például egy irodában ülni. Nagyon szeretek utazni, másokat megismerni, különböző szerepeket alakítani. Engem nagyon megtalált ez a hivatás. Azt hiszem, telitalálat volt.