Friderika

Hazugságok nélkül

2009.02.27. 00:00

Programkereső

Mester Viktóriával az Operaház büféjében találkoztunk. Kiszűrődtek áriafoszlányok, kellemes férfihang rendelt a pultnál, vidám művésznők csevegtek az asztaloknál. Aztán betoppant ő, akiről azt hihetjük szerepei és képei alapján, hogy komoly, hűvös hölgy, holott egy bájos, kedves művésznő, rendkívüli kisugárzással.

Mester Viktória (fotó: Éder Vera)

- Hogy érzed magad mostanában?

- Az utóbbi időben nagyon sokat dolgoztam, hála a jóistennek, s minden szerep, amit csináltam a szívem csücske volt: játszottam a Figaro házasságában Cherubinót, az Anyeginben Olgát, a Carmen címszerepét és a most volt A sevillai borbély premierje, melyben Rosinát alakítottam. Ez egy mezzónak nagyon jó széria. Rendkívül jó érzés, hogy ennyire foglalkoztatnak itt az Operában, és az is, hogy eleget tudok tenni az elvárásoknak. Persze kicsit megterhelő volt hangilag, fizikailag és pszichésen egyaránt, mert négy, egymástól igen nagy mértékben különböző szerepről van szó, akár a karaktert, akár a stílust tekintjük. Nagyon nehéz volt összeegyeztetni a próbákat is úgy, hogy ne menjen egyik a másik rovására. De ez az énekeseknél gyakori: vagy sok dolog van egyszerre, vagy semmi.

- Mennyiben különbözik a fővárosi szereplésed a korábbitól?

- Mielőtt az Operaházba kerültem, Miskolcon játszottam. Rengeteget köszönhetek annak a színháznak, a mai napig nagyon szeretek ott lenni. Náluk az különösen jó, hogy egyetlen opera megy egy évben, ami még kettős szereposztással is 13 előadást jelent énekesenként. Ez elég arra, hogy beérjen benned a darab: beénekled, ki tudsz próbálni dolgokat technikailag, s nem utolsósorban jó érzés, hogy nem egy-két előadásért próbálunk hónapokat. Olyan kellemetlen, amikor úgy érzed, sok benned maradt, mert még formálnád a szerepet. Általában az ötödik-hatodik előadás után nyugszunk le, s van mikor ezt meg se éri az előadás. A sevillai borbéllyal most szerencsénk van, mert öt előadásra lesz lehetőségünk.

- A közönség hamar a szívébe zár téged, azt mondják, nem lehet rád nem odafigyelni a színpadon.

- Ennek nagyon örülök. Lehet, hogy az látszik, mennyire szeretek ott lenni. Nem bonyolítom túl a figurákat, mindig a jelenlegi élethelyzetemből indulok ki, s végiggondolom, milyen lennék, miként reagálnék az adott szituációkban. Talán attól tűnik hitelesebbnek, mert ösztönből játszom.

- Carment sem a hagyományos „tüzes-hódító” módon interpretálod.

- Mert nem azt gondolom róla. Nem tudok külsőséges szimpatikus figurát hozni. Amit érzek, az valakinek vagy szimpatikus vagy nem, de nem tudok változtatni rajta, mert nem akarok, s nem is szoktam hazudni. A magánéletben sem, mert ha hazudnék, ki lenne rám írva.

- Melyiket élvezted a legjobban a jelenlegi négy szerep közül?

- Mindegyiket, a legeslegnagyobb kihívás számomra Rosina volt, mivel még soha nem énekeltem koloratúrás darabot, Rossinit és ehhez hasonló magasságokat. Rosina egy különleges stílus, speciális énektudást igénylő szerep. Rettenetesen féltem tőle, mert Carmennel és Olgával kezdtem az évben, s ezektől nagyon eltér. Képtelen voltam egyszerre próbálni: Carmen után nem ment Rosina, mert a koloratúrákat megölte az a fajta íves, negédes éneklés és láge, amit Carmen igényel. Óriási feladat volt, s nem voltam benne biztos, hogy meg tudom csinálni. A vezetőség már viccet csinált belőle, annyiszor mondtam, hogy ha úgy gondolják, kivehetnek a darabból. De bíztak bennem.

- S hogy sikerült megoldanod?

- Nekem a legnagyobb dolog az volt, hogy bátran ki mertem állni, s tartani mertem olyan magasságokat, amiket eddig soha. Azt mondtam, ha kisiklik, ha megtörik, ha más helyre is megy a hangom, muszáj megcsinálnom. Carmennél a figura megformálása igényel bátorságot, Rosina azonban egy helyes, felszabadult karakter, itt hangilag kell merésznek lenni. Szoprán magasságokat kell tartanod, melyek sokszor visszatérnek, nem úgy, mint a Carmenben, ahol néhol van magasabb rész, de csak a végén kell kitartanod, mire már beénekled magad, s megnyugszol. Ráadásul Rosina a nagyáriájával kezd.


Rosinaként (fotó: Éder Vera)

- Nemrég volt a premier. Hogyan értékeled magadat?

- Én értékelhetetlennek tartom, de én mindig annak tartom magam. (Nevet.) Ráénekeltem a torokbetegségemre, premierláz és -félelem is közrejátszott. Biztos fogom jobban is énekelni. De hiszek a kedvesemnek (Molnár Levente bariton – a szerk.), aki az első áriát követően bejött és bátorított. Tudom, ha nagyon rossz lett volna, nem jött volna hátra hozzám. Ő mindig őszinte kritikusom és segítségem. Senki sem hitte el, hogy amellett, hogy iszonyúan vártam, ennyire féltem a szereptől. Nagyon szeretek ebben az előadásban lenni: szép régi rendezés, klasszikus díszlettel és poénokkal, aranyos ruhákkal. A gyerekek is nagyon szeretik, ami nagyon fontos. A darab után odajöttek hozzám: „hadd öleljük meg Rosinát…, de szép a ruhád…” Ezt imádom, szerintem fantasztikus. Eddig még nem alakítottam helyes, bakfis lányt; már a Zeneakadémián is vagy idősebbeket, vagy démoni nőszemélyeket játszottam. Persze ez a hangfajból is adódik, hiszen a naiva szerepkör a lírai szoprán sajátossága.

- Hogyan készülsz egy-egy szerepre?

- Szeretem magam kigyakorolni, kikísérletezni a darabokat. Nem vagyok híve a felvételeknek, de vannak olyan művészek, akik már hallgatva is jótékony hatásúak. Olyan énekesőket szoktam figyelni, akiknek hasonlít a „fejberendezése” az enyémre, s ez könnyítheti egy-egy technika elsajátítását. Én nagyon szeretek próbálni is, nem az a típus vagyok, aki csak az előadást élvezi. Szeretem, amikor kibontakoznak dolgok, s a másik ember feloldódik egy szerepben. Átfolyik rajtad, s egyszer csak te vagy, de mégsem te vagy. Próbaidőszakban nagyon sokat gondolkozom a szerepen. Vannak olyan énekesnők, akik Toscaként ébrednek reggel. Én ebben nem hiszek. Ha nem tudsz önmagad maradni és hús-vér emberként létezni, elveszíted a lényeget: a lényedet „toscáskodás” közben. Természetesen bennem is dolgozik a szerep erősen, de nem lényegülök át teljesen, csak annyit veszek észre magamon, ha különböző karaktereket játszom, másképp öltözködöm. Például a Carmen alatt szakadtabban jártam, míg Rosina hatására kevesebb sminket használtam, többet hordtam szoknyát, s copfba kötöttem a hajamat.

- Mi a legnagyobb álmod szakmailag?

- Sokáig énekelni. És időben abbahagyni, hogy sose váljak nevetségessé. Mindig tudni, mi az, amit karakterben, hangban már és még meg tudok oldani. Az mindegy, hogy hol, milyen színpadon, csak jó csapatban, jó körülmények között.