Salamon

„Képtelen vagyok eljátszani a művész fogalmához kapcsolódó allűröket….”

2009.04.27. 00:00

Programkereső

Április 30-án mutatja be a Magyar Állami Operaház Kovalik Balázs rendezésében Händel Xerxes című darabját. Arszamenész szerepét Bárány Péter, kontratenor énekes alakítja, akivel a premier kapcsán beszélgettünk. INTERJÚ

Arszamenész jelmezében: Bárány Péter (fotó: Csillag Pál)

- Miért lepődtél meg, amikor a Fidelio nevében interjút kértem Tőled?

- Hát... ki vagyok én? Nem tartom magam klasszikus értelemben vett szólistának, sőt, a szó igazi értelmében vett művésznek sem, mert képtelen vagyok eljátszani az ezekhez a fogalmakhoz kapcsolódó allűröket; például jövőben sem utasítok vissza kórusfellépéseket, mintha az a mostani felkérésem után már alantas feladat lenne számomra. Én ezt nem tudom ennyire drámaian felfogni, számomra fontos, hogy ne vegyem a dolgokat se túlságosan komolyan, se túlságosan a szívemre. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy ha nem is játszom a művészt, nem veszem komolyan a feladataimat. Igyekszem a szerepben elmélyülve mindig a legjobbat nyújtani. Persze az is lehet, hogy az igazán komoly előadóművészek ezt nem eljátsszák, hanem jön belőlük, és ha ez megfelelő mennyiségű ember elképzelésével találkozik, akkor válik nagy művész belőlük.

- De ez nem úgy működik, hogy ha Te komolyan veszed magad, Téged is komolyan vesznek?

- Ebben egyáltalán nem vagyok biztos, de ha így van, akkor vélhetően emiatt nem viszem igazán semmire. Szerintem ma már nagyon apró dolgokon múlik, ki fut be és ki nem. Régebben sokkal kevesebben is próbálkoztak a művészélettel, ezért egyértelműbbek voltak a tehetség és a tehetségtelenség közötti határvonalak. Talán Rost Andrea időszakánál lehet meghúzni a cezúrát, mert ő vitathatatlan tehetsége miatt okkal nőtt a mezőny fölé, nyerte meg a pályáját elindító énekversenyt. Utána azonban egyre több és több, valóban tehetséges művész került, és kerül a mai napig is a pályára, s a felszaporodó kínálatból sokszor a marketing választja ki magának a neki tetsző zenészeket. Így sztár abból lesz, aki a megfelelő időben, a megfelelő helyen találkozik a megfelelő emberekkel. Elég sokat voltam versenyeken, hogy lássam, hogyan folynak a dolgok, hogyan sikkad el a lényeg, az érték, a reklám hatására. Akiből sztárt akarnak csinálni, abból az lesz, akiből pedig nem, az megfeszülhet, akkor sem fut be. És akkor mi van?

- Akkor annak idején nem emiatt kezdtél el énekelni…

- Nem, azért, mert a zene az életem egyik alapköve, főleg az operafelkérések, hiszen ebben tudok igazán kiteljesedni. Ha mindezt elvennék tőlem, igen nehéz időszakokat élnék át. Én ezért kezdtem el énekelni Klembala Géza Cantus Corvinus kórusában, ezért lettem alapító tagja a Voces Aequales énekegyüttesnek és a Purcell kórusnak, majd vállaltam szólófeladatokat. Így kaptam első lehetőségeimet pl. Vashegyi György Türdérkirálynőjében és János-passiójában, Moldován Domokos Orlando-rendezésében, Kovalik Balázsnál a Resurrection majd az Óriáscsecsemő című produkciókban.

- S hogyan döntöttél a kontratenor hangfekvés mellett? Egyáltalán: választás kérdése volt?

- Tulajdonképpen igen, hiszen mindkét előbb említett kórusban basszistaként kezdtem. Eközben otthon mindig együtt énekeltem Ian Gillannel a Deep Purple számait, ráadásul Klembala Géza próbáin is előfordult, hogy az összes operaénekesnőt elővezettem nekik. Ebből kiderült, hogy sok férfiénekessel szemben ez nekem könnyen megy, s amikor hirtelen sokan kidőltek az alt szólamból, áthelyeztek oda. Aztán így maradtam.

- S ennek köszönhetően Gavodi Zoltán és Csapó József, Gyöngyösi Levente Gólyakalifa című operájában vállalt mellékszerepei után most talán Te lehetsz a második hullámban érkező, igazi magyarországi áttörés a kontratenorok számára…

- Nem lesz itt semmiféle áttörés. Magyarországon megállt az idő, és a régizenei mozgalom elmúlt 30-40 éve teljesen hatás nélkül zajlott le. A koncerteken egész padsorok hullámoznak a nevetéstől, amikor énekelni kezdek, én pedig azon töröm a fejem, vajon mikor szűnik meg ez a pályámat végigkísérő, „csodálatos” élmény?! Sajnos, az idő előre haladtával nem immúnis lettem erre, hanem egyre jobban idegesít. Igazán bekerülhetett volna a köztudatba ez a bevett éneklési mód, s mindenki tudhatná, hogy ha az van odaírva, hogy a szereplő kontratenor, akkor hogyan fog énekelni. Ennek ellenére még mindig sokan mondják, hogy „mit visít ott az az idióta, amikor ezt csodálatosan el tudná énekelni egy szép nő?!”. Ez persze így is van, csak azt felejtik el, hogy ezeket a műveket eredetileg kasztráltakra írták, s ennek a hangfekvésnek még mindig a kontratenor a legközelebbi alternatívája. Arról nem is beszélve, hogy sok barokk nadrágszerep előadója nőisége okán nem hiteles, és a tesztoszteron hiánya nem tesz jót a produkciónak.

- Nemrég lépett fel Philippe Jaroussky Budapesten, telt ház előtt, óriási sikerrel. Nem túlzol egy kicsit?

- Nagyon tisztelem Jarousskyt, igazi művész és világsztár, mégis úgy tudom, a problémakörrel ő is találkozott, noha Európa nyugati felén jóval nagyobb hagyománya van ennek a fajta énektechnikának. Ami a túlzást illeti: az egyik korrepetíciót követően odajött néhány zenekari tag, és őszintén, minden gúny nélkül azt mondta, ők ilyet eddig csak a tévében láttak. Jó értelemben véve, de meg voltak döbbenve! Még az a jó, hogy a szólista kollégák vannak olyan intelligensek, hogy engem hallva nem esnek össze a röhögéstől – nyilván tudták, hogy mire számíthatnak, hiszen sokukkal dolgoztam már együtt. Szerintem sem a zenekarok, sem az előadók, sem a közönség nagy része nincs ehhez hozzászokva. Mitől is lennének, mivel az operaházak nem a barokk zenére specializálódtak, s jóformán Mozart a legrégebbi szerző, akinek a darabjait repertoáron tartják?! Mitől és mikor jutna el akkor a köztudatba, hogy ez nem valami rossz értelemben vett kuriózum?! Egyébként félreértés ne essék, nem a hangom zavar, hanem az ezzel együtt járó felhajtás. Sok művésszel ellentétben nem szeretem mutogatni magam, azt pedig pláne nem élvezem, ha kinevetnek. Van, aki ezt kiválóan kezeli, pl. Derek Lee Ragin a televízióban képes volt a saját hangját is mulatság tárgyává tenni, de nekem ez mindig is gondot okozott.

- Arszamenész szerepének eléneklésében mennyiben segítenek korábban szerzett régizenei tapasztalataid?

- Händel általában óriási szabadságot biztosít az előadónak, ezzel azonban csak akkor lehet élni, ha az énekes ismeri az ő művészetének általános jellemzőit is. A zeneszerző legalapvetőbb sajátossága partitúráinak Google-térképszerű vázlatossága, szemben a végletekig kidolgozott Bach-kottákkal. Utóbbit kis túlzással elegendő hangról hangra végigénekelni a siker érdekében, Handel azonban megköveteli, hogy gondot fordítsak a tempók kidolgozására, az anyag formálására, s közben azon gondolkodjam, hogy a kottában lévő, iránymutatásul szolgáló anyagból mit tudok zeneileg előásni a magam számára. Ellenkező esetben unalmas és érdektelen előadás, alakítás születne, ráadásul az ő zenéje igazán borzalmas tud lenni, ha rosszul játsszák. Megnehezíti a feladatomat, hogy ez egy kifejezetten magas hangfekvésű szerep, főleg modern hangszerekkel előadva, amit némileg ellensúlyoz, hogy nincsenek hatalmas da capo-áriáim. Ennek talán az is az oka, hogy maga a darab sem kifejezetten Händelre jellemző opera seria. Nagyon ötletesen megkomponált alkotás, a recitativók közben számtalan kis ariosobetéttel.

- A szerepformálás során jelentett-e valami komoly kihívást?

- Önmagában Kovalik Balázzsal dolgozni mindig kihívás, mert nagyon pontosan tudja, mit akar, mégis rugalmas, ráadásul remek színész. Gyakran viccelünk a próbán azzal, hogy egy személyben elő is adhatná a darabot, ami, ahogy én látom, sztoriközpontú, cselekménye jól halad, s nem szakítják meg a Handeltől megszokott, 15 perces, a színpadra állítást megnehezítő, amúgy gyönyörű őrülési jelenetek. Ugyanakkor Balázs a rendezéseiben gyakran teszi próbára az énekeseket, így soha nem unatkozunk – mivel most nincs túl sok énekelnivalóm a darabban, s ami van, az is javarészt kesergős, megúsztam, és nem kell fejjel lefelé, fogkefével a számban énekelnem. Annyit elárulhatok, hogy kész a díszlet, a világítás, s a próbák is gőzerővel folynak.

- Praktikusan gondolkodó ember benyomását kelted. Akkor ne is tegyem fel az ilyenkor szokásos sablonos, a szerepálmaidat firtató kérdést?

- Mivel nem veszem magam túl komolyan, sok értelme nincs… Kontratenorként legfeljebb 10-15 évig énekelhetek még aktívan, főleg magasabb hangfekvésű szerepeket. Ez a legsérülékenyebb hangfaj, túl sokáig nem lehet kihúzni vele: az idő múlásával eltűnik a fénye, megkopik. De addig azért még jó lenne elénekelni Néró szerepét a Poppea megkoronázásában, lehetőleg a nejemmel (Hamvasi Szilvia operaénekesnő - a szerk.) együtt.