Ilona

Csodák májusa

2009.05.13. 00:00

Programkereső

Május hava épp csak elkezdődött, míg a premiert, nagynevű énekesnőt, s számos más, a zenei világban komoly megbecsültségnek örvendő hírességet felsorakoztató, hagyományteremtőnek szánt Májusünnep már véget is ért.
dbb98657-3df3-4deb-bacb-c8ba11e9c012

Május hava mindig is az eljövendő termés miatt érzett aggodalmas, nyarat féltő időszak, utóbb a természet újjászületése és a szerelmi ajándékok hónapja volt. Az opera műfajának hazai megújításán, sőt, életben tartásán munkálkodó operaházi vezetők gondolkodását is ez a három motívum befolyásolhatta, amikor életre hívták legújabb kezdeményezésüket. Látva a dalszínház egyre rosszabb képet mutató, alul gyorsuló tempóban vékonyodó korfáját, észlelve az elmúlt évtizedekben begyűjtött versenyhátrány szűkülő költségvetés és némi konzervativizmus miatti további gyarapodását, okkal szaporodik fel a gyomorsav, s a helyzeten csak némileg javítanak az utóbbi időszakban látható, egyesek által szívesen elutált, új iskolát, megújult formákat teremtő rendezések. A tény tény marad: a dalszínházat továbbra sem tartják nyilván az operavilág komoly szaklapjai, s ritkán érkeznek hozzánk valódi nagyságok. Valami neopogány varázslat megidézése lebeghetett hát az Operaház vezetőinek szemei előtt, olyan bűbáj, amely talán kivezet a bajból, a megelőlegezett újjászületés megünneplésének mágikus vonzása révén valódi megújhodást hoz, miközben ki-ki leteheti szerelmi áldozatát a maga oltárára.

Kétségtelen, a ráolvasás működött, hiszen ilyen számban, ilyen minőségben előadások megtekintésére egy héten belül még soha nem nyílt mód, ahogy ennyi komoly karriert magáénak mondható, külföldi énekes, karmester sem szerepelt még egyszerre az Andrássy úton. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a nyitófellépés, Cecilia Bartoli rég várt, budapesti megmutatkozása a fesztivál számára a bálványimádó korok May Bride-ját idézte meg, akivel együtt érkeztek meg az Operaházba a régi ünnepek szereplőiként ismert keverékistenek, a hajdan zöld lombokba öltözött, mostanság kultúröltözetbe vedlett „alakoskodók” is. Az olasz díva fellépéseit sokan és sok helyütt méltatták már, őrizkedve az unásig ismert, mégsem túlzó jelzők ismételgetésétől annyit mégis meg kell jegyezni: ha a művésznőt valóban Fischer Ádám gulyása csábította hozzánk, s sarkallta ilyen rég nem hallott teljesítményre, akkor a receptet kéretik mielőbb nyilvánossá tenni! Forradalminak szánt fellépésének zenei utóhatásairól egyelőre nincs információ, a ráadásban elhangzó „Al tuo seo Fortunateo” kezdetű, a Budapesten nemrég bemutatott Haydn-operából származó ária zenekari és énekesi előadásmódja is – a korábbi, hazai előzmények ismeretében – igen gondolatébresztő volt.

Akár természetes ellenpontként is tekinthetünk a sorozat másik sztárja, Renato Bruson fellépésére, aki – fájdalom – egy meglehetősen üresnek és vértelennek bizonyuló Traviata egyik főszerepét adta. Kora ellenére is pazar énekhangja ámulatba ejtőnek, a „nemes szabadosság” jegyében fogant, zenekarra és tempóra olykor ügyet sem vető éneklése néhol bosszantónak, személye fontosságának jegyében fogant modorossága, így az őt köszöntő hölgynek szánt atyai, bár kissé lekezelő arcpaskolás kifejezetten mulattatónak bizonyult. Kár, hogy a vele együtt fellépő Elena Mosuc és Charles Castronovo színtelen-szagtalan alakítása nem emelte az este értékét, ahogy a dirigens Miguel Gomez-Martinez is leginkább csak az előadást követő, szimpatikusnak szánt, ám humorossá lett gesztusával vetette észre magát.

 
4855bc96-b55d-4e73-8a82-f4b98197ad48
 

Verdi és Puccini párharcában most a luccai komponista színgazdagsága – más megközelítésben hatásvadász alapkaraktere – került ki győztesként, hiszen másnap a jól ismert Turandot Pier Giorgio Morandi karmester jóvoltából – zenekari tagok által is örömmel tapasztalva – soha nem hallott dinamikával, árnyalatokkal és részletekkel gazdagodva került színpadra. Ebben nagy szerepet vitt a Kalafot megformáló, a klasszikus olasz tenoriskola legszebb értékeit őrző Marcello Giordani, aki mellé minden igyekezete ellenére sem tudott felzárkózni a címszerepet játszó Sylvie Valayre. Nem úgy Létay Kiss Gabriella, aki Liu szerepéért joggal aratott zajos tetszést. A két olasz gigásznak hirtelen harmadik kihívója is akadt, hiszen nem feledkezhetünk meg Kovalik Balázs, Verdi és Puccini diktatúráját megtörni, a barokk operákat rehabilitálni igyekvő, utóbbiak iránt érzett érzéki vonzalmát beteljesítő Handel-premierjéről. A Xerxes igazi látványosságként került az Operaház színpadára, s bátran tekinthetjük a képzeletben felállított májusfa egyik, közönségcsalogatónak gondolt ékének.

 
f32017d1-924f-4d9f-94d4-a8746196f729
 

A fesztivál kiemelt eseménye volt Puccini egy ritkán látható operája, a Scarpia műsorra tűzése. A mexikói baritont, Carlos Almaguert vélhetően nem értesítették, hogy aznap a Tosca van műsoron, ezért aki a darab során szembejött vele, azt lejátszotta a színpadról. Impulzív előadásmódja a rendőrnek álcázott haramiát – sok esztendő rutinja után – valódi kéjvágyó gazemberként hozta ismét elénk, még akkor is, ha első felvonásban mutatott mélyebb hangjai legfeljebb a csuklyás izmaiból származhattak. Az aznap címszerepre készülő Michéle Crider és a kedvesét, az ábrándos Cavaradossit adó Gustavo Porta az este folyamán énekteljesítményben mindenképpen Almaguer partnerei voltak, s jobb híján a mű szerelmi szálainak kibontása során kárpótolták magukat. A sorozat fényét emelte a Rigoletto előadásában színpadra lépő Miklósa Erika, Stefano Secco és Alexandru Agache közös szereplése, s a fesztivál utolsó felvonásának szánt előadást vélhetően az sem tudta elrontani, hogy a dirigensnek meghívott Dan Ettinger végül is lemondani kényszerült fellépését.

 
e714d707-5672-4a91-9e6a-da90cc5e98e6
 

A Májusünnep bízvást nevezhető bíztató előjelnek az Operaház jövőbeni teljesítményét illetően, s abban biztosak lehetünk, hogy a közönséget tekintve az intézmény bekapcsolódott az európai vérkeringésbe. Az ünnepet ugyanis kissé szomorkássá tette, hogy az előadás publikuma – vélhetően a jegyárak miatt – nagy jóindulattal is legfeljebb 8–10%-ban verbuválódott hazai rajongókból. Rosszmájú kollégák szerint a hervasztó számokba beleértendő a büfé és a ruhatár személyzete is.

(2009. április 30.-május 20. - Magyar Állami Operaház
Májusünnep)