Előd

Paradicsomi hangulatban

2009.05.20. 01:24

Programkereső

A Budapesti Operettszínház és a Pentaton Ügynökség új, nyári premierjében a Neoton Família dalai csendülnek fel. A Szép nyári nap szerzői a Pásztor–Jakab–Hatvany slágergyáros trió mellett Böhm György és Korcsmáros György, a rendező Somogyi Szilárd. A sajtótájékoztatót stílszerűen Csillebércen tartották.

A történet 1973 júliusában játszódik a jugoszláv határ mellett, a bácsszentiváni építőtáborban és paradicsomfeldolgozóban. A pesti tinédzsereket éberen figyeli a tábor mellett a helyi téesz melléküzemágát is vezető Tóth Antal, és helyettese, Panni néni, az orosztanárnő, aki nehéz helyzetbe kerül, mert lánya beleszeret a frissen érettségizett, szociológusnak készülő fiúba, akinek édesapja, 1956-ban disszidált, és maga is renitensnek tűnik. A darab tehát amellett, hogy egyértelműen szórakoztató céllal készült, nem nélkülözi a korabeli történelmi, társadalmi és politikai utalásokat sem, így akár családi történelemóra is lehet az előadás, amelyen a szülők nosztalgiázva saját fiatalságukra emlékeznek, a gyerekek pedig megismerhetik a közelmúltat. A Szép nyári nap ily módon sajátos emlékezés a rendszerváltás 20. évfordulójára.

A musical ötlete 11 évvel ezelőtt, a Hotel Menthol bemutatóját követően pattant ki Böhm György és Korcsmáros György fejéből. (Böhm számára az írás nem nélkülözte a terápiás jelleget sem, mivel katonaként egy konyhai baleset következményeként nagy mennyiségben ráömlött paradicsomos káposzta máig nem múló averziót okozott az étellel szemben.) Az anyag azóta folyamatosan alakult, Lőrinczy Györgyöt, a Pentaton vezetőjét pedig egy éve keresték fel az ötlettel.

A darab karakterei a kifejezetten közreműködő színészekre, Faragó Andrásra, Náray Erikára, Csengeri Ottíliára, Vágó Zsuzsira, Szabó Dávidra, Vágó Bernadettre, Szerényi Lászlóra, Peller Annára, Kerényi Miklós Mátéra, Csonka Andrásra és Dézsy Szabó Gáborra szabottak. A produkciót létrehozó kreatív csapat többi tagja: Kerényi Miklós Gábor dramaturg, művészeti tanácsadó, Barta Andrea díszlet-, Kemenesi Tünde jelmeztervező, Duda Éva koreográfus, Bolba Tamás és Bíró Péter zenei vezetők, valamint Pejtsik Péter, aki a hangszerelést végezte.

A premier július 15-én lesz, a nyáron 15 Szép nyári nap előadás lesz az Operettszínházban.