Eufrozina, Kende

"Valaki őrüljön meg már, és kezdjen el táncolni!"

2009.08.17. 11:57

Programkereső

Fodor Beatrix, az Operaház magánénekesnője számos Mozart-alakítást követően nagy sikerrel mutatkozott be Händel Xerxes című operájának Atalantájaként. E szerep kapcsán kérdeztük jövőbeni terveiről.
Fodor Beatrix (Xerxes - fotó: Csillag Pál)
Fodor Beatrix (Xerxes - fotó: Csillag Pál)

- Téged alapvetően Mozart-énekesként könyveltek el, ehhez képest új oldaladról mutatkoztál be a Xerxes előadásai során. Szándékosan új irányt vettél?

- Ez nem rajtam múlt, mégis örültem neki, hiszen végre megmutathattam a színpadon egyéniségemnek az alkotófolyamatok során eddig kevésbé előtérbe helyezett részét. Arról nem is beszélve, hogy kellett már valami kihívás is, mert az eddig rám osztott Mozart-szerepeket már betéve tudom.  Ez persze nem jelenti azt, hogy meguntam volna őt és az operáit, hiszen ezek az alkotásai mindig tartogatnak új, feltárandó titkokat. Ma is azt gondolom, hogy Mozart a legcsodálatosabb zeneszerző, s ezért élvezem megannyi hősének - így Donna Anna, Donna Elvira, Elektra a Grófné és Fiordiligi - személyiségét magamra ölteni. Élvezném persze Susannáét is, de azt alkati okok miatt nem osztják rám.

- Mi jellemzi az eddig kevéssé használt személyiségrészedet? Mi lenne az új célkitűzés?

- Ahogy mondtad, eddig leginkább Mozart-szerepekben mutathattam meg magam, ami minden alkalommal csodás feladatot jelent. Ezzel szemben én a hangomat a legalkalmasabbnak bel canto szerepek éneklésére tartom, ez határozza meg az új - Donizetti, Bellini, Rossini, s a korai Verdi operák által fémjelzett -, nagy kihívást jelentő utat. A nehézséget az adja, hogy én nem érzem magam hochdramatisch alkatnak, ezekben az operákban viszont a főhősnő embertelenül szenved és/vagy megőrül. Így nyilván nagyobb feladat lesz eljátszani egy ilyen karaktert, mint egy hozzám közelebb álló, életvidám, életigenlő figurát.  Mert alapvetően szeretem, szeretném Atalantához hasonlóan, bár nem annyira egysíkúan felfogni az életet.

- Ez látszott is az előadás során; mintha rád lett volna szabva a szerep, a karakter.

- Ez azért fordulhatott elő, mert Atalantának volt Kovalik Balázzsal közösen kitalált előzménye. Még a Zeneakadémián szerettem volna elénekelni Bernstein Candide-jából Kunigunda szerepét, és az ötletem nagyon tetszett neki is. Ki is dolgoztuk, s most, amikor Atalanta alakja végre úgy állt össze, ahogyan mindketten kívánatosnak éreztük, azt mondta, hogy őt ez teljes mértékben a valamikori Kunigundára emlékezteti. Ha úgy tűnt, ez egy jutalomjáték számomra, az abból eredhet, hogy végre megmutathattam: attól, hogy nem vagyok filigrán felépítésű, még játszhatok vidám szerepeket. Imádtam, hogy ez végre nem egy "komoly" opera lett! 

- Nem kedveled a túlzottan intellektuális rendezéseket?

- Dehogynem! Százezerszer inkább egy ilyen felfogásban készített előadás, mint egy régi, maníros rendezés. Ilyenkor mindig izgatottam figyelem, hogy vajon merre vesszük az irányt, mit hoz ki az alapanyagból a rendező. Mint a Balázs Zoltán-féle Négerek vagy a Kovalik-produkciók során.

- Kétszer is szóba hoztad az alkatodat - úgy érzed, lényegileg határozza meg a pályafutásodat?

Nézd, tény, hogy lejárt az ideje a komoly testsúllyal bíró énekeseknek. Az én problémám egyfelől az, hogy mindig is ilyen voltam, másfelől, hogy a hangom nincs összhangban a testalkatommal. Ha valaki lemezről hall, majd utána meglát, nem hiszi el, hogy a felvételen engem hallott. Hangomat tekintve nem lenne nehéz Gilda vagy Susanna szerepét elénekelnem, na de hol az a bátor rendező, aki rám merné osztani bármelyik szerepet?! Talán én magam is nagyon nehezen tudnám magamról elhinni, mert a külső engem, ahogy persze a nézőt is alapjaiban befolyásol.

- Kizártnak tartasz olyan előadást, ahol a rendezői színház jegyében olyan szerepeket osztanak rád, amelyek egy klasszikus felfogású színrevitel során elképzelhetetlenek lennének?

- Szerintem szuper és humoros is lenne, ráadásul az önirónia sem áll távol tőlem, de ha egyszer nem kell a kövér énekes!? Legfeljebb karakterszerepekben. Ezért vagyok kétszeresen is hálás Kovalik Balázsnak: egyrészt, mert a feltételezhető támadások ellenére beválasztott a szereplők közé. Másrészt, mert megengedte, hogy önmagam legyek, s ne egy tőlem abszolút távol álló figurát alakítsak. Ennek ellenére megértem a kétkedőket - el tudsz képzelni egy kövér Desdemonát? Hiszen érdemi szempontból minden színpadi lét a szexusról szól, ezért gusztusosabb egy olyan ember a színpadon, aki a nagy átlag ízlésének megfelel.

- Ez azt jelenti, hogy lesz, vagy már működik is egy cenzúra? A kövér énekesek kiszorulnak a színpadról?

- Ha körülnézek manapság a világ operaházaiban, akkor igennel kell felelnem. Nem kell sok idő, és ha nem változtatok, mondjuk, nem esek át agyátültetésen vagy valami hasonló radikális beavatkozáson, akkor komoly problémáim lesznek. Nem én hozom a szabályokat, és ha körbenézel, a nagy testű - nem kövér! - Wagner-énekeseket kivéve, minden ebbe az irányba megy. A rendezők majd azt fogják gondolni: helyes ez a Fodor Bea, de nem tudom elképzelni vele a szerepet! És ha nem tudnak elképzelni, akkor vége. Már nekem is vannak skrupulusaim, ha kimegyek a színpadra: vajon mit fognak hozzám szólni?

- Rendben: kiszorulsz. S mi történik utána? A spirituálék iránti rajongás vezetett a pályára - jönnek az oratóriumok, dalestek?

- Egy frászt fogok kiszorulni! Ez csak elméleti lehetőség, valamit mindenképpen tenni fogok ellene. Arról nem is beszélve, hogy oratóriumokat már most is szép számmal énekelek, a spirituálékat pedig ma is töretlenül imádom - a gospel zene a mindenem. Mivel a szülés után kicsit megváltozott a hangom - egy kissé gömbölyűbb, teltebb lett -, elkezdtem Verdi felé kacsintgatni. Az ő operáit nemcsak hangtechnikailag, de érzelmileg is másképpen kell előadni, és most erre mintha nagyobb lenne bennem a fogadókészség. Szóba jöhetne az Ernani, a Lombardok, az Attila, a Simon Boccanegra - a harcias, nem az esendő, szenvedő női szerepekben érezném igazán otthonosan magam.

- Utóbbi kijelentésed is többedszer kerül elő a beszélgetés során. Csak abban a szerepben mozogsz könnyen a színpadon, ami rád van szabva?

- Ez az ösztönös embereknél, mint amilyen én is vagyok, alapvetően így van. Ha a szereplő bőrében jól érzem magam, akkor a közönség is elhiszi, hogy én magam vagyok a szerep.  Ennek persze az is az oka, hogy amikor én tanultam a szakmát az akadémián, még korántsem volt ekkora hangsúly a színészmesterségen. Kiváló emberek tanítottak minket - Schubert Éva, Bánffy György -, de Kovalik Balázs, Balázs Zoltán, Almási-Tóth András valami elementárisan újat hozott az oktatásba. Mi akkor még nem is láttunk olyan dolgokat, amiket ők már javában oktattak a fiatalabbaknak. Sajnálom, hogy nekünk mindebből csak két év jutott. Talán ezért fogom meg én a dolgokat inkább zsigerből. Ennek ellenére a nagyobb befektetést igényelő, de igazi kihívást jelentő nehezebben megoldható, megközelíthető szerepektől sem zárkózom el.

- S mindemellett ragaszkodsz a színpadhoz...

- Persze, az fantasztikus hely! Akiben benne van a csírája a színészetnek, és ki is próbálta, az szenved, ha nélküle kell élnie. Itt az éneklés is sokkal szabadabb, a zenekari árok védettséget biztosít. A templomi, előadótermi fellépések során nem jelenhet meg az egyéniséged, ráadásul a közönség nagyon közel ül, és minden pozitív vagy negatív gesztus azonnal észlelhető. S közben a fene nagy jólneveltségtől mindenkiben egekig nő a feszültség! Ezért szoktam ilyenkor, a színpadon ülve, arra gondolni, hogy valaki őrüljön meg már, és kezdjen el táncolni!

- Zavar, ha valaki a nemtetszését kinyilvánítja?

- Roppant mód stresszel, ha valaki utál. Tudom, hogy erősnek kell lennem, hiszen aki kiáll, az vegyen erőt magán, de nekem rendesen be tud tenni, ha valaki ásít, pláne ha fintorog. Én a színpadon is mindenkivel jó viszonyban szeretnék lenni, s nem harcolni.  Amikor a diploma megszerzését követően Grazban dolgoztam, a rendező ellenszenve és rosszindulata majdnem tönkretette a munkámat. Én akkor tudok adni, jól énekelni, ha jó a hangulat, és mindenki segíti a másikat. Hiszen az éneken keresztül a lelkünket mutatjuk meg, és ehhez biztonságos környezetre van szükség. Lekopogom, de eddig szerencsém volt, és csodálatos emberekkel tudtam együtt dolgozni.

- Akkor a korábbi kettős, Magyarországon és német nyelvterületen egyszerre tapasztalt jelenléted emiatt szűnt meg?

- Nem, az egy sajnálatos betegség miatti, kényszerű váltás eredménye. Javában énekeltem kint különféle produkciókban, s a Grazi Opera le is szerződtetett, amikor egy nyári előadás közben egyszerűen elment a hangom. Kiderült, hogy meg kell műteni az arcüregemet, s pechemre, ami másnak egy hónap lábadozást, az nekem egy esztendőt vett igénybe. Onnan már nagyon nehéz lett volna visszakapaszkodni, ezért próbáltam meg az operastúdiót 2004-ben, s szerencsére 5 éve itt énekelhetek. Ez viszont azt jelenti, hogy - mivel nekem minden elválás maga a halál - már nagyon nehéz lenne elmennem. Az én lelkem nem alkalmas erre a jövő-menő életre - van, aki imádja, nekem sajnos nem jött be. Persze nagy dilemma, mert pénzt keresni azért jó lenne, ezért előénekléseken néha részt veszek. De belőlem, valahogy alapvetően hiányzik ez a mindenáron való érvényesülési vágy. Németországban is dolgozó kolléganőm mesélte, hogy a kintiek naptárába be van jegyezve minden előéneklési lehetőség, és a szabadidejük terhére mindegyiken próbára teszik magukat. A szememre is vetették, hogy nem vagyok állandóan ugrásra, beugrásra kész, mint sokan mások. Úgy érzem, engem valahogy más mozgat, mint számos fiatal énekest. Én az éneklést magáért az éneklésért szeretem.

- Megváltoztak a kollégák?

-A világ változott meg, és sok ember ehhez igyekszik igazodni. Tisztelet a kivételnek, de mostanában ritkaság a szakmai alázat; helyette a hihetetlen önbizalom és a kivagyiság a követendő mérce. Persze a mi generációnkban is van hiba - mi talán sokkal röghöz kötöttebbek vagyunk, még várjuk a sült galambot, és talán túl sokat kételkedünk önmagunkban. Ezzel szemben talán mi őrizzük a régi értékeket: a barátság, az emberi kapcsolatok fontosságát. Külföldön én a mai napig bocsánatot kérek, hogy élek és magyarnak születtem, a határátlépésnél meg görcsbe szorul a gyomrom. Néha az az érzésem, nem is igazán illek a mai világba.