Eufrozina, Kende

Muti útja Rómába vezet?

2009.08.24. 12:30

Programkereső

A La Repubblica című olasz napilap közlése szerint Riccardo Muti 2010 decemberétől a római operaház igazgatója lesz, évadonként két operát és két koncertet dirigál majd.

A lap úgy tudja, hogy az olasz főváros polgármestere, Gianni Alemanno és a maestro Salzburgban nagy vonalakban megegyeztek, Alemanno azt nyilatkozta, csupán „technikai" jellegű pontosítások szükségesek. A városvezető célja az, hogy a Scala dominálta olasz operaéletben Róma vegye át a vezetést.

Riccardo Muti a 2010/2011-es szezonban veszi át a Chicagói Szimfonikusok (CSO) irányítását, szerződése, ami évenként tízhetes koncertturnusra és a zenekar külföldi turnéira jelent kötelezettséget, öt évre szól. A zenei életben nem megy különlegességszámba, ha egy karmester egy zenekart és egy operaházat is irányít, elég csak James Levine-ra (Bostoni Szimfonikus Zenekar és a New York-i Metropolitan) vagy Daniel Barenboimra (Chicagói Szimfonikus Zenekar és a berlini Staatsoper) gondolnunk. A dolog pikantériája az, hogy Muti 2005-ben, 18 év után hagyta ott a Scalát ahelyi politikai erők támadásai és a szakszervezetekkel folytatott harcok miatt.

Muti és a CSO képviselői még nem nyilatkoztak az ügyben.