Orsolya

Zürich jó iskola volt

2010.03.06. 09:19

Programkereső

Kálmán Péter 2006 óta énekel rendszeresen az Operaházban. A művész azt megelőzőleg egy évig stúdiósa, majd hét évig rendes tagja volt a világ élvonalába tartozó zürichi operaháznak.

Kálmán Péter
Kálmán Péter

- Milyen zenei élmények hatására lett operaénekes?

- No, ez egy vicces történet. Az Eötvös Gimnáziumba jártam, ahol az úgynevezett nulladik órában, tehát reggel hétkor, egy időben volt a kosárlabdaedzés és a kóruspróba. Először töprengtem, melyiket válasszam, végül az utóbbi mellett döntöttem, mert az énekkar épp akkor készült Dániába. Vonzott az út, így hozzájuk csatlakoztam. Akármilyen furcsa is egy operaénekes szájából, tizennégy évesen ez a külföldi út jelentette számomra az első zenei élményt.

- Ki volt az első mestere?

- Pauk Anna néni segítségével kezdtem el énekelni tanulni, ő volt egyébként Polgár László első énektanára is. Nem sokkal később meghallgatott Carelli Gábor, aki abban az időben a Manhattan School of Musicban tanított. Meghívott New Yorkba. Sikerült ösztöndíjhoz jutnom egy évre. Kint napjaink híres filmszínészének, Sandra Bullocknak az édesapjánál tanultam. Kiváló pedagógus volt, nagyon jól tanított, s bár én basszusként kezdtem, ő volt az, aki azt mondta, baritonhangom van.

- Az ösztöndíj valószínűleg kevés lehetett a nyugodt megélhetéshez. Miből tartotta fenn magát?

- A tanulás mellett rengeteget dolgoztam. Költöztettem, portáskodtam, a kollégium éttermében dolgoztam, itt volt egyébként a szállásom is. Úgy éreztem, nem jut elég energiám az éneklésre és nem kaptam annyi ösztöndíjat sem, amennyire szükségem lett volna. Elégedetlen voltam magammal, nem ment úgy az éneklés, ahogy azt elvártam magamtól, ezért a hazajövetel mellett döntöttem. Itthon Mircea Breazunál folytattam tanulmányaimat. Ő egy Kolozsvárról átjáró énektanár volt, és itt az Operaházban is sokak pályáját egyengette, segítette. Nála énekeltem, közben angoltanítással biztosítottam megélhetésemet.

- Közben 1993-ban egy Mozart-énekverseny is színesítette stúdiumait.

- Igen, a verseny helyezettjeként Papagenót énekelhettem a Varázsfuvolában.

- Három évvel később egy kurzus kapcsán ismét világhírességekkel találkozhatott.

- Sokat tanultam Joan Sutherland és Richard Bonynge mesterkurzusán, 1997-ben pedig már a zürichi operaház stúdiósa lettem. Ezt Polgár László lányának, Katinak köszönhetem, aki hívott, hogy ott biztos fejlődhetek, sőt megtanulhatok németül is. Marc Belfort hallgatott meg, azonnal felvett. Csodálatos ember volt, bízott bennem, de sajnos csak nagyon keveset dolgoztunk együtt, mert a következő márciusban elvitte a rák, mellyel hosszú küzdelmet vívott. Még a halála előtt kiderült, hogy a következő évadban már a színház szerződtetett tagja leszek. Végtelenül sajnálom, hogy nem tudta tovább egyengetni karrieremet, de így is nagyon sokat köszönhetek neki.

- Huszonnyolc évesen bekerült a nemzetközi operaélet vérkeringésébe.

- Világhírű énekesek és karmesterek egymásnak adták a kilincset. Amikor kikerültem, még Zancanaro is énekelt aztán Leo Nucci, Bruson, Juan Pons és sorolhatnám még a neveket. Szinte minden este ott voltam a színházban, figyeltem őket, jó barátságba is kerültünk. Amikor pedig megtudták, hogy értek a számítógépekhez, mindig engem kerestek. Én meg azt hittem, hogy éneklés miatt... No, de sebaj, mert ezekkel a beszélgetésekkel is jól jártam, megtanultam olaszul is. Jó szerepeket kaptam, énekeltem többek között Belcorét, Papagenót és Angelottit és sok más egyebet is. Kiváló dirigensek egész sorával dolgozhattam, például Gergievvel, de Burgossal, Christoph von Dohnányival, Soltész Istvánnal és az őskövületnek számító, ma már nyolcvan fölött járó Nello Santival, aki rendkívül aktív, igen sok előadást vezényel, az utolsó nagy mohikán, akit én ismerek. Sosem felejtem el egy mondatát a Tosca próbáján. Az mondta a zongoristának: Idefigyeljen, jól jegyezze meg, amit most mondok magának, mert ha meghalok, soha többé nem fogja ezt senkitől hallani... Nála éreztem mindig azt, hogy mintha egy biztonsági hálón tartana. Igazi olasz muzsikus. Nagyon jó iskola volt Zürich, rengeteg dolgot tanultam meg, ami a komoly énekléshez kell, és még sok mindent nem...

- Ezért döntött hét év tagság után a hazajövetel mellett?

- Úgy éreztem, megrekedt a pályám. Hiába voltam a színház tagja, biztos egzisztenciával, a továbblépésem érdekében vállalnom kellett a létbizonytalanságot. A végső lökést az adta meg, amikor helyettem egy másik énekest hívtak meg a Figarónak Mozart operájába a megbetegedett kolléga helyett, pedig én akkor már tudtam a darabot és itthon is felléptem benne. Akkor azt mondtam, ennyi elég, másnap meg is mondtam az igazgatónak, és hazajöttem. Nekem az éneklés mindennél fontosabb.

- Zürichi tagságát egy lemezfelvétel is őrzi.

- Cecilia Bartolival nagyon szeretjük egymást, ő ajánlott, Bellini La sonnambula című operájának bariton szerepére, melyen Juan Diego Florez és Ildebrando D'Arcangelo partnere is lehettem.

- Itthon milyen szerepek várták?

- Már 2003-ban beálltam a Sevillaiba. Utána Mozart Figarója következett, majd Ping a Turandotban. A minisztert most ötször éneklem márciusban. Legkedvesebb, egyben legnehezebb szerepemnek Beckmessert tartom a Mesterdalnokokban. A német deklamáció kifejezetten jól fekszik a hangomnak. Kedvemre való szerepem van a Xersesben is.

- Március 20-án újabb premier várja, Faninal a Rózsalovagban.

- Ez a szerep tipikusan arra példa, amikor az ember szó szerint „kiköpi" a tüdejét. Iszonyatosan magas és nehéz, hálátlan feladat. Húsz perc éneklést jelent és nem kap tapsot utána, hogy: bravó Faninal...

- Milyen feladatok következnek a premier után?

- Nyáron a miskolci fesztiválon Puccini Gianni Schicchijének címszerepe vár rám Kerényi Miklós Gábor rendezésében és szó van arról, hogy ősszel felhozzák az Operettszínházba. Konkrét feladataimat még nem ismerem, de egyszer majd szívesen énekelnék Jagót, Scarpiát és markánsabb Verdi-szerepeket.